2009. február 21., szombat

Nincs többé kegyelem?


Szabó Lőrinc


Gyönyör


Végy karjaidba, legvégső menekvés,
gyönyör, kínom,szomorúságom,
üdvösségem,nyomorúságom -
befogtál, hát most légy menekvés,
hogy amikor mindenki megtagad,
legalább benned lehessek szabad.

Kifosztottál és meggyötörtél,
hát jó, itt maradok veled,
ne lássak, fogd be szememet
s altasd, akit eddig gyötörtél;
oda remény s minden okosság:
senkinek sincs több joga hozzád!

Legjobb asszonyom elraboltad,
szeretőim összecserélted,
bitang utakra buktam érted
és az utak földaraboltak,
hogy mindenütt jussak neked:
segíts, mert megszenvedtelek.

De most olyan légy, mint soha,
száz kézzel tudj most simogatni,
ezer káprázattal becsapni
s bepólyázni, mint még soha,
jó hús-ágyadban, karjaidban,
ahol eddig mindig csak sírtam.

Tegnap még vezekelni vágytam,
csöndet kértem és partokat. -
Végre, nincs többé kegyelem.
Te vagy csak, testi szerelem,
szemed minden vergődő szíven átlát;
fordítsd el rólam az igazak átkát!

BÁNK BÁN - TIBORC PANASZAI

KATONA JÓZSEF

Született
1791. november 11.
Kecskemét
Elhunyt
1830. április 16.
Kecskemét

*

*

*

*

*

HARMADIK JELENET


TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog).
  Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.

BÁNK
  Útonálló!

TIBORC
  Igazán? lehet meglátni képemen?

BÁNK
  Minek is becsület emberek között!

TIBORC
  Való igaz; megőszült a fejem.

BÁNK
  Miért?

TIBORC
  Időm eljárt, jaj s panasz közt.

BÁNK
  Azért teremtettem -

TIBORC
  Köszönöm. Ma már
  Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.

BÁNK
  Munkálkodó légy, nem panaszkodó -

TIBORC
  Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer
  Házamba - élve látnád a panaszt
  Előtted. Mért valék becsűletes!
  Holott gazember lévén, mostan is
  Tied lehetnék.

BÁNK
  Mely boldogtalan
  Az, akinek bármely bilincsei
  Boldogtalan módon oldóznak el!

TIBORC
  Oh, mint örültem, hogy szabad levék!

BÁNK
  Mikép örültem és bilincseimnek!

TIBORC
  Hiszen való, hogy jó is az: de már
  Mióta a merániak -

BÁNK
  Hah! - oh!

TIBORC
  Sok pénzre van szükségek: és mivel
  Mi annyit adni nem tudunk, tehát
  Sovány nyakunkra izmaelitákat
  Ültettek - ez már égbe kiált.

BÁNK
  Piha!

TIBORC
  Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:
  Most már gazember is lennék; de késő -!
  Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?

BÁNK
  Haramia - nincs itt más kigázolás.

TIBORC
  Ma éjtszakán először kezdtem el
  Próbálni azt a mesterséget; oh
  Hiszen beteg feleségem és öt éhes
  Porontyaimnál szívem majd kiugrott.
  De látja isten, hogy nem értem azt.
  Lenn a királyi ház előtt soká
  Ólálkodék. Vígan valának abban.
  És sokszor azt vettem csak észre, hogy
  Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám
  Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.
  Akkor lopózkodtál be a kapun -
  Hallám az őrzővel beszédedet -
  Én is tehát utánad mentem, és
  Mivelhogy azt meg tudtam mondani:
  Ki ment be oly titokba, mindenik
  Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.

BÁNK
  Pih! minden e szerént tehát hamis
  S megcsal, - keresse bár az ember a-
  Hol akarja - legtisztábbnak mutassa
  Magát, de egyben mégis mocskos az.

TIBORC
  Mért bélyegez meg a szükség vele!

BÁNK
  De hogyha jól meggondolom: maga
  A tiszta hívség, oh! - de, ej, mi meg-
  Gondolni is való van itten? a
  Hívség? Kisértet, melyről minden ember
  Fecseg; de még nem látta senki is.

TIBORC
  No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy
  Velem beszél. -

BÁNK
  Beszélj, beszélj; igen
  Jól hallom én panaszod; de magam
  Panasza is beszél -

TIBORC
  Uram teremtőm
  Még a nagyúrnak is van? - No hát
  Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy
  Titkos szövetségben hitét letenni.

BÁNK
  Ha! - ezt hogy elfelejthetém - istenem!

TIBORC
  Van más kigázolás? - vitézkedést
  Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'
  A háborúban szabad fosztani.
  E gondolat legjobbnak látszatott.

BÁNK (búsan néz ki az ablakon).
  Magyar hazám! -

TIBORC
  A jó merániak
  Azt háború nélkül is megteszik; mert
  Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-
  Kiket tulajdonképpen tán nem is
  Lehetne embernyúzóknak nevezni,
  Nyúzásra bőr kivántatik, holott
  Azt a merániak magok lehúzták
  Már csontjainkról; így tehát ezek
  A húsba kénytelenek bemetszeni -
  Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de
  Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak
  Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?
  (Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)

BÁNK (fejét az ablakfához nyomván).
  Oh!

TIBORC
  Ő cifra és márványos házakat
  Épittet; és mi - csaknem megfagyunk
  Kunyhónk sövényfalai közt -

BÁNK
  Átkozott!

TIBORC
  Ő csorda számra tartja gyűlevész
  Szolgáit! éppenséggel mintha minden
  Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
  Meránit, olykor azt hinné az ember,
  Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
  Van véve a léhűtőktől, s mi egy
  Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
  Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
  Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
  Keresztelője volna: és nekünk
  Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
  Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
  A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
  A jó merániak legszebb lovon
  Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
  Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
  Feleség- és porontyainkat kell befogni,
  Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
  Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
  Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
  Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
  Kéményeinkről elpusztúlnak a
  Gólyák, mivel magunk emésztjük el
  A hulladékot is. Szép földeinkből
  Vadászni berkeket csinálnak, a-
  Hová nekünk belépni nem szabad.
  S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
  Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
  Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
  És aki száz meg százezert rabol,
  Bírája lészen annak, akit a
  Szükség garast rabolni kényszerített.

BÁNK
  Hogy úgy van!

TIBORC
  Ők monostort, templomot
  Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
  Megzengenek, hogy a zarándokok
  Táncolni kénytelenek a sáros útcán;
  Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
  Melyben magát az ember egy becses
  Védszent előtt mutathatná meg a
  Templomban.

BÁNK
  Oh, buzogj vér! csak buzogj!

TIBORC
  Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
  Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
  Szegény paraszt az úr elébe nem
  Mehet be többé - úgy rendelte Béla
  Király, s merániak hasznát veszik -
  Hisz' öszvekarmolázná a szegénynek
  Patkója a szép síma padlatot!
  S ha tán utolsó fillérünkre egy
  Törvénytudó felírja a panaszt:
  Ki írja fel keserves könnyeinket,
  Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -

BÁNK
  Te Isten!

TIBORC
  El kellene pirúlniok,
  Midőn ezüst-arannyal varrt övek
  Verődnek a lábszáraikra, mert
  Véres verejtékünk gyümölcse az.
  Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt
  Kötnének inkább a hasokra, - leg-
  Alább csak úgy külsőkép is mutatnák
  A gyászt azon szegény nyomorúltakért
  Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal
  A sírba döntenek -

BÁNK
  Tűrj békességgel -

TIBORC
  Tűrj békességgel, ezt papolta az
  Apáturunk is sokszor: boldogok
  A békességesek, mert isten fiainak
  Hívatnak, - úgy de tömve volt magának
  A gyomra. Istenem! mi haszna! ha
  Szorongat a szegénység: a pokolt
  Nem féljük - a mennyország sem jön oly
  Szép színben a szemünk elébe.

BÁNK
  Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk
  A jó barátot, ellenséget; és
  Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:
  Szánom keserveiteket, emberek!

TIBORC (nevetve).
  Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol
  Már oly sokat velünk, ha zsebe
  Tele van - hisz' a természet a szegényt
  Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.
  Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -
  Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell
  Az élhetetlenek sorsát, minek-
  Előtte megtudhassuk szánni is.

BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).

TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).
  Huszonhat esztendő előtt vala ez
  Még gyenge ifjonc voltál. - Jáderánál
  Egy rossz velencei akart tégedet s
  Atyádat - Ej, hisz' az régen vala!

BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy
  erszényt nyom a markába).
  Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.

TIBORC
  Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik
  Szűkölködőnek? visszaadja-é
  Ez a halottakért hullt könnyeket?
  Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek
  Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy
  Zsivány, tömött erszényeiddel együtt
  Ne lopja el nagylelkűségedet.

BÁNK (méltósággal).
  Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?

TIBORC (térdre rogyik).
  Uram-
  Isten! hisz' azt akarom, hogy vesszek el.
  Én nem vagyok gonosztevő - azért nem
  Bátorkodom magamat elölni, mert az
  Isten haragjától félek.

BÁNK
  Tiborc!
  Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-
  Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.
  Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él
  Még Bánk.

TIBORC
  Igen - kedves szomszédok! él
  Még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.
  (Sírva elmegy.)

BÁNK
  Atya? - úgy - ez is még hátra van -
  (Megáll a belökött ajtónál.)
  Hah! fel,
  Fel puha ágyadból gyermek, nehogy
  Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)

A táncházmozgalom és a népzene reneszánsza előtt


Meghalt Kodály; – én is írtam harminc sort a Film-Színház-nak róla. De jóformán semmit abból, amit igazán gondoltam, s ahol valami mégis feltűnt – rögtön aggasztóvá vált: nem lesz-e baj belőle. Tulajdonképp Kodály tragikumáról kellett volna írnom. Az, hogy valaki dicsőségben hal meg, művek, jövedelmek maradnak meg utána: nem zárja ki, hogy vállalkozása a tragikummal jegyezze el. Mit akart Kodály? A feltárt népzenét mint ragasztóanyagot folyatni a nemzeti szétesésbe, a népzenéből merítő műzenével, kóruskultúrával, az énekoktatás reformjával: magyar érzéssel járni át a magyarul beszélő embereket. Hogy ez nem sikerült: a gyermekeimen, az ő társaságukon éreztem meg először. Mint kis iskoláslány, a beteg Csilla Vásárhelyen szép énekhangon cserélgette a falon át az iskolában tanult dalokat kis iskolatársával. A sajkódi tábortüzeknél, tíz év múlva, a biztatásra, hogy énekeljetek, legtöbben torz slágerekkel buktak elő az eldurvult torkokból. Mit ér a Psalmus Hungaricus, mit érnek a világot járó énekkarok, ha épp az alapozás, a nemzet egybeénekeltetése vallott ilyen feltűnő kudarcot? 

A szép vállalkozásba két dolog nem volt beszámítva. Az egyik, hogy nehéz más kultúrában élni s másban énekelni. A parasztlányok sarlójáról dalolni, ahol a szívek legalábbis egy Trabantról álmodnak. 
A néger népdal ennek látszólag ellene bizonyít. De a dzsessz – nemzetközivé érve vagy denaturálva, mint új, civilizáció-bontó táncingerek alkalma tette meg hódító útját – mintha a magyar cigányzene harapózna el divatként; – egy nép karakterét a messzi múltból, más életkörülmények közül felhozott dallamokkal a mindenfelől ostromló, olcsó kordivattal szemben nehéz konzerválni. A slágernek van egy nagy előnye a népi remekkel szemben: arról szól, amit az átlagember ért és érez. Tulajdonképpen csodálatos, hogy a zenészeink ezzel a korsodrással szemben ennyit is elértek. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a Bartók–Kodály-irány a harmincas években valóságos vallássá lett, a német elárasztás idején az értelmiség java kapaszkodott benne létéhez, jellegéhez. Ezt a „nacionalizmus”-t azóta azonban sikerült szétőrölni. A félművelt magyar számára semmi sem olyan ellenszenves, mint ami magyarságára emlékezteti. A népköltészet anakronizmusát a magyarság önutálata fokozza, minden divatnak több reménye van az elterjedésre, mint ami népünk jellegében, problémakörében akar megtartani. Érezte-e ezt Kodály? Vagy az utolsó percig folytatott munka megőrizte attól, hogy észrevegye a közös tragikumot, amely mindnyájunknak sorsa lett, akik a magyarság sorsával kötöttük egybe törekvéseinket?



Németh László - 1967

MAI KÁIN ÉS ÁBEL ÉS AZ ÍRÁSTUDÓ ÁRULÁSA


Sajó Sándor 

ÚJ ÁBEL 

Anyám! Kegyelmed özvegyasszony 
És szűken van kenyerünk; 
Azért én, lássa, nem panaszlom, 
Hogy Káin együtt él velünk. 
Kegyelmed gyermekül fogadta, 
Bár nem kegyelmed szülte őt 
Legyen testvér az istenadta. 
Ha őstörzsünkkel összenőtt. 
De kikesergem a világba: 
Jó szívem hozzá mindhiába, 
És velünk él bár egy kenyéren, 
Nekem e Káin nem testvérem! 
Anyám! E Káin csúf szokásból 
Minden dolgomba belegázol. 
Játékban utcán, kint a páton 
E Káin sohse fogja pártom; 
A taligánkat soh'sem huzza, 
Mikor meg tolná, visszahúzza, 
Zsebemből kicseni a gombot, 
Tarisznyámból a kenyeret... 
Amit én gyűjtve összehordok, 
Ő széjjelszórja, s kinevet; 

Más kedvét ellenemre szítja, 
Utcák kutyáit rám uszitja, 
s örül, ha folyni látja vérem... 
Nekem e Káin nem testvérem! 
Anyám! Én Káint bepanaszlom... 
Kegyelmed gyönge, beteg asszony, 
S míg betegen nyög itt az ágyban, 
Ő miért fütyül kint oly vidáman?! 
Ha házunk őneki is háza, 
Idegenek közt miért gyalázza!? 
Ha idegen a lelke tőlünk, 
Anyám, KAINNAL MIÉRT VESZŐDÜNK? 
Nem vagyunk senki kapcarongya, 
Én nem leszek Káin bolondja...! 
Anyám, nekem már forr a vérem, 
Nekem e Káin rossz testvérem... 
Anyám, így élni nem öröm... 
Én Káint többé nem panaszlom, 
De ezt így nem bírom sokáig, 
S ha Káin jobbá most sem válik, 
Akkor az Isten irgalmazzon... 
Bevégzem vele nagy pöröm, 
Anyám! 
Én Káint megölöm!...

ELKURVULÁS VAGY ÉHHALÁL?


PETŐFI SÁNDOR


1.

A KUTYÁK DALA 

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad. 

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide. 

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék. 

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr. 

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait! 

Pest, 1847. január

2.

A FARKASOK DALA 

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad. 

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk. 

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül; 

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg. 

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk! 

Pest, 1847. január

KORDOKUMENTUM


 

Az új állam (ami papíron persze még mindig Magyarország lenne) nemzetiségi megoszlása a mostanihoz képest döbbenetes képet festene (bár csak fiktív példa): 4-5 millió magyar (ráadásul elöregedett nemzetiség), 2-3 millió cigány, és a majdani kb. 200-300 000 zsidóhoz települnének be az újabb zsidók. Persze ne képzeljük azt, hogy majd serege élén fehér lovon bevonul az izraeli államfő, és kitűzi a Parlament tetejére a Dávid-csillagos izraeli lobogót, majd pedig kikiáltja az Új Izraeli Köztársaságot. Nem, a zsidók nem játszanak nyílt lapokkal. Mint az elején elhangzott zsidóknak nem nemzetállam kell, számukra kevésbé fontos a nép, a nemzet, a nacionalizmus, nekik élettér kell, hatalom, minél nagyobb lehetőségek pénzszerzésre, profitálásra. És mindezt lehetőleg nyugodt körülmények közt. A cigányság már nem fog problémát jelenteni, ugyanis az izraeliek nem fognak habozni a cigányokkal szembeni fellépéssel. Bár a cigányokra jellemző a nagyon agresszív viselkedésmód, ám ha megmutatják nekik, hogy "hol a helyük" és "ki az úr a háznál", akkor egyértelműen meghunyászkodnak, és élnek inkább a maguk zárt, szinte törzsi világában. Jó példa erre a szlovákiai cigánylázadás leverése. Pedig az még igencsak kíméletes volt a zsidók palesztinokkal szembeni jelenlegi fellépéseihez viszonyítva.

Összefoglalva tehát a dolgokat: 

1. Izrael, a zsidók jelenlegi hazája "kényelmetlenné" vált a zsidók számára, az arabokkal, palesztinokkal való folyamatos háborúzás miatt. 

2. Magyarország ideális, mint új haza, mivel nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, népe barátságosabb, befogadóbb, sokkal kevésbé agresszív, és nincsenek tőlük idegen arab államokkal körülvéve. 

3. A Magyarországra való betelepülés egyfajta modern honfoglalás; felvásárlásokkal történik, az egész a háttérből lesz irányított. 

4. A felvásárlások jelenleg is folynak, azonban a politikát, médiát, rendfenntartó erőket uraló és azokat tönkretevő zsidók magyar-cigány polgárháborút szítanak, amiből ők jönnének ki jól, nevető harmadikként. Ekkor teremtődne meg nekik csak igazán az esély a betelepülésre. 

A felvázolt jövőkép csak mint lehetőség merül fel, semmi sem biztos, ha valaki hülyeségnek tartja, nyugodtan nevessen rajta, hátha az idő a kételkedőket igazolja. Azonban mindenkinek joga van tisztán látni és elgondolkodni, mindezt megvitatni, és ha még egyértelműbben a felvázolt szerint alakulnak a dolgok, akkor lássa át, hogy mire megy ki a játék, és tudja hova szavazzon (ennyi jogunk még van). Ne a zsidók uralta média sugallataira hallgasson, miszerint "Fidesz vagy MSZP? MDF vagy SZDSZ?". 

A nemzeti radikális oldal (Jobbik, Magyar Gárda) a médiában csak és kizárólag a rossz oldaláról mutatkozhat (azt is irtózatosan felnagyítva, eltúlozva, nem egyszer hazugságokon alapuló állítások, rágalmak hangzanak el róluk). Ez az egyetlen lehetőség, amitől még tartanak, ez az oldal az, ami felkavarhatja az állóvizet a politikában, és hatására fejek hullhatnak (persze nem szó szerint). Mindenki jól gondolja meg, hova teszi az X-et.

Végszóként pedig álljon itt az, hogy bár ez az írás a népekre nézve általánosító volt, mindig van kivétel. A zsidók sem mind rosszak, és a cigányok sem. Azonban a helyzet fintora az, hogy ezek a kivételek is nagyon rosszul fognak járni. A népharag utolérheti a dolgos, két gyerekes, csendes cigányembert is. A sarki zöldségárus Goldstein Irma néni pedig szintén nem tehet a dolgokról, ő is ember, és megvezethető, így a média által folyamatosan sulykolt-sugallt náci veszélyt szinte a bőrén érzi, és féli azt a napot, amikor csuklyás-bakancsos, kopasz nácik jönnek majd érte, és elszámolnak vele, pusztán azért, mert zsidó származású.

 Hun Atilla [Istenostora] (598) Üzenek

NEMZETHALÁL VÍZIÓK


Én roma vagyok. Főiskolára járok. A következő a véleményem.

Hiába lázadnak egyesek a cigányokkal kapcsolatban.
Már késő ! Hosszú évtizedek alatt kiközösítettek bennünket ebben az országban. Ma már nem akarunk magyarok lenni. Volt idő amikor még azzá szerettünk
volna lenni. Ma már romák akarunk lenni, a saját hazánkban, itt. Mint látható mi sokkal gyorsabban fejlődünk mint a magyarok. Lassan megteremtjük a magunk értelmiségét, és a magunk nyelvét beszéljük. Ebben
az országban. Egyre többen vagyunk és egyre többen leszünk. Hosszú távon mi nyerjük meg a versenyt
Néhány évtized, és mi leszünk a többség. Nem fenyegetőzni akarok ezzel, csak megállapítom mint tényt. Eleinte még egymás mellett fogunk élni mi cigányok és magyarok. Lassan érvényt fogunk szerezni annak, hogy a
cigány nyelvet is elfogadják hivatalos nyelvnek. Mi nagy család vagyunk, és nagyon nagy a közösségi szellem, az együvé tartozás érzése. Nagy a gyermekáldás. A magyarokról ez nem mondható el. Világos hogy mi fog
történni. Lassan,és biztosan mindinkább miénk, romáké lesz ez az ország. Mi, vigyázunk majd a magyar kissebbségre. Adunk nekik munkát a saját országunkban.
Európa, és a világ olyan követelményeket támaszt ahhoz,hogy Magyarország bekerülhessen Európába, amelyek megteremtik a feltételeket hozzá, hogy
mindez így legyen. Annyi nép eltünt már a történelem során amikor az adott kor domináns hatalmai ebben érdekeltek voltak. A magyarokat sem fogja megsiratni
senki. Miképpen a magyarok sem siratták meg a besenyőket annak idején.
Ez a vita ezen a topicon ebben az értelemben tehát már értelmetlen. Nem csak a jelen, de már jövő is determinált ebben az irányban. Béke veletek..."


(IWIW ÜZENŐFAL)

2009. február 20., péntek

Az olvasás a hosszabb élet titka?


 
 





Renoir: Olvasó nö



Lelki és testi egészségünk, szellemi képességünk is múlhat azon, hogy olvasunk-e szépirodalmat. A lélektan által is alátámasztott tapasztalat azt mutatja: a mesén felnövő gyerekek későbbi életükben könnyebben tudják majd legyőzni „sárkányaikat”. Nagy Attila olvasáskutató, a Széchényi könyvtár nyugalmazott munkatársa négy évtizede foglalkozik a témával, átfogó vizsgálatot évtizedenként végeznek.

Mivel a kezdetektől ugyanazt a tíz kérdést teszik fel az embereknek, az eredmény jól összevethető. A legfrissebb feldolgozott adatok 2005. októberi állapotot mutatnak. Akkor a negyven évvel korábbihoz képest 20 százalékkal csökkent a könyvet rendszeresen olvasók száma. Negyvenöt évvel ezelőtt, a reprezentatív mintán végzett 1964-es kutatásban még a felnőtt népesség 60 százaléka mondta magáról, hogy évente legalább egy könyvet elolvas, most pedig ugyanennyien számoltak be arról, hogy egyetlen könyvet sem olvasott el az előző évben.

A változás nem fokozatosan következett be. Az olvasók aránya 1984-ben még magasabb is volt valamivel, mint 1964-ben. Az ezredforduló előtti tizenöt évben összesen 12 százalékkal lettek kevesebben az olvasók. A hanyatló tendencia 2000-től gyorsult fel: ekkor öt év alatt a felnőtt népesség újabb nyolc (évente közel két) százaléka szokott le az olvasásról, vagy eleve nem olvasó emberként került föl az ifjúsági korcsoportból a vizsgálandó népességbe.

Az olvasáskutatót Mátraházi Zsuzsa kérdezte:

– Ebben nem az internethasználat elterjedése ludas?

– Pontosan az volt a 2005-ös vizsgálat fő kérdése – mondja a kutató –, hogy milyen összefüggés fedezhető fel a számítógép- és internethasználat, valamint a hagyományos olvasás között. Kicsit meg is lepődtünk a megnyugtató válaszon: a rendszeresen könyvet olvasók 70-80 százaléka egyúttal internethasználó is. Minél gyakrabban olvas valaki könyvet, annál nagyobb valószínűség szerint internetet is használ, és a világhálón jártasak nagy része egyúttal könyvet is olvas. De ez csak pillanatfelvétel, félő, hogy húsz év múlva nem lesz ilyen kedvező az eredmény. A mostani felnőtt korosztály döntő többsége még mesehallgatáson, később ifjúsági regényeken nevelkedett – s ha mellesleg kaland- és tévéfilmeket, akár még pornót is nézett – még mindenképpen a könyvek világában nőtt fel. A mostani 2-5 évesek szülei általában nem érnek rá mesélni, rigmussal, mondókával, énekkel, verssel altatni a kicsiket, inkább a tévét alkalmazzák mesemondónak.

– Ez bűn lenne? 

– A számítógép és idősebb társa, a televízió, nem önmagában rossz. Akkor van baj, ha ezek a médiumok hegemón szerepet kapnak. A képernyő nem attól igazán veszélyes, hogy fölzabálja szabadidőt, hanem amiatt, hogy a belső képkészítő, átélő, azonosuló folyamatokat radikálisan megváltoztatja. Aki szavakból alkot képeket magának, az akaratlanul is a saját szorongásait, félelmeit, vágyait, töredék élményeit építi tovább olyan tempóban, olyan arcokkal, színekkel, mozdulatokkal, amelyek az ő képzeletvilágára jellemzők.

A lélektan tudja, hogy aki mindig készen kapja a képeket, az nem csak szellemi, de érzelmi téren is fogyatékossá válik. Erről kőkemény adatokat sorol Nagy Attila.

– Amerikában, ahol korábban szembesültek a képi világ hátrányaival, azt tapasztalták, hogy az újabb generációk a csak szavakból álló mesét már nem tudják elképzelni, emiatt komoly tanulási nehézségekbe ütköznek. Szöveg alapján gyártott kép híján nemcsak a fogalmazási technika válik visszamaradottá, hanem a gondolkodási repertoár, az absztrakciós készség is. Bebizonyosodott, hogy a tudósok sikeressége anyanyelvük szerkezetén is múlik. A magyar nyelvnek páratlan a képalkotó képessége, azt mondjuk: tönkremegy, fején találja a szöget, dugába dől, nyeregben érzi magát… Ha nem olvasunk, szókincsünk s vele gondolkodásmódunk sivárabbá válik – állítja a kutató, aki szerint a riasztó világtendencia ellenére a mai magyar népesség körében szerencsére még mindig nagyobb a szépirodalom becsülete, mint más, nálunk fejlettebb országokban.

De a tempónk, az értékrendünk már úgy átalakult, hogy akár hirdetésekben is elhangozhat: elég volt a mesékből! Egyre többen gyorsan megtérülő információkra vágynak: tőzsdei és cégalapítási tippekre vagy adó-jóváírási kiskapukra. Mind kevesebben képesek arra, hogy belássák: ha nem is valóság a mese, a regénybeli história, de felszabadító. Kirajzolódik az erkölcsi világrend, amelyben a gonosz a jók erőfeszítése árán bűnhődik meg, egyértelművé válik, hogy bizonyos célokért áldozatokat kell hozni. A jó kortárs és klasszikus irodalom visszacsempészi a lelki nyugalmat, erősíti a konfliktustűrő képességet. Segít kibírni a napi feszültséget, lecsitítani az agressziót, elérni, hogy dühünkben ne üvöltsünk vissza, és se magunkat, se a környezetünket ne mérgezzük durvasággal, s jelöljünk ki célt magunknak.

Egy szociológiai vizsgálat bizonyította be, mennyire fontos, hogy értelmet találjunk az életben. Ugyanazoknak a 40-69 év közötti embereknek mérték az egészségi állapotát, s négy év alatt a férfiak 9, a nők 4 százaléka halt meg. Akik pusztán anyagi javakban keresték a boldogságot, mondjuk, nagy házat, két kocsit, sok nőt akartak, kisebb volt az esélyük a túlélésre Azok jutottak túl a bajon, akik értelmes célt találtak a mindennapokban – érvel Nagy Attila.

Persze minél idősebb valaki, annál nehezebben változtat a beidegződéseken, így az olvasási szokásain is. De ha a nagyszülők belátják, hogy unokáiknak akkor tesznek jót, ha mesélnek nekik, máris derűsebbek a kilátások. Nem kell félni a mesebeli szörnyűségektől, egy 4-5 éves gyereknek már nyugodtan elmondhatjuk, hogy a főhőst felszabdalták, de utána a forrasztókenőcstől újraéledt. A jó nép- vagy klasszikus mesék kidolgozottak, elgondolkodtatók és sok izgalom után végül megnyugvást adnak. A gyerek személyiségalakulását segíti elő, ha a főhőssel kalandokat él át, azonosul és együtt érez vele. Később szembesülni fog a hűség, becsület, önérzet, veszély, csalás, betegség kérdésével, s a mesékből kapott lelki próbák segíthetnek majd abban, hogy rálépjen a sárkánya fejére, s ne az teperje le őt.

Amikor pedig már maguk olvasnak a gyerekek, gyakorlatot is szereznek e tevékenységben, amelyre nagy szükségük van, mert romlik az olvasás technikája: a 15 évesek 30 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis nem fogja fel a kibetűzött szöveg értelmét. Ők nem reménykedhetnek abban, hogy a modern technika majd a segítségükre siet. Hiába kapcsolják be az internetet, rossz szövegértőként onnan sem fognak komoly információkat szerezni, legfeljebb klipeket nézegethetnek, játékokat tölthetnek le maguknak.

(Mátraházi Zsuzsa–MTI-Press)

2009. február 18., szerda

Reményik Sándor


Reményik Sándor


Régi nóta 



Valamikor régesrégen, 
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt: 
Megbújtunk egy ernyő alatt. 
Napsugárra nem is vártunk, 
Napfény volt a mosolygásunk. 
Egymás arcát derítettük,
Hogy borult: számba se vettük. 
Mint fiatal fák a szélben, 
Egymáshoz hajoltunk szépen, 
Szűzi szívvel, tiszta szemmel, 
Céltalan, szép szerelemmel.
S vert az eső, vert az áldás, 
Tavasz volt. Tündérvirágzás. 

Az alkalom csak elszaladt.
A pillanat csak elszakadt. 
Mivé lett a régi erdő? 
Hová lett a vén esernyő? 
Az ég egyre csak feketült, 
A záporba jég is vegyült. 
Már ernyőt sem feszítettünk, 
Jégnek puszta fejjel mentünk. 
S külön bánat, külön zápor 
Vert és sodort el egymástól. 

Aztán, búsabb, mélyebb szívvel, 
Ajakunkon vihar-ízzel 
Megint csak egymásra leltünk 
És kérdeztünk és feleltünk. 
Véghetetlen béke-vággyal 
Egymás lelkét fontuk átal.
A csalánból, ami éget 
Szőttük a nagy csendességet. 
Álltunk, mint valaha régen 
Mesebeli erdőszélen.
Álltunk enyhe borulatban, 
Ünnepesti alkonyatban. 
Álltunk őszbe hajló nyárban, 
Ritka másodvirágzásban.
S feszült fölénk árnyat ejtő, 
Vak vihartól mosolyt rejtő 
Tündér-gomba: régi ernyő. 

1934 február 26

KORUNK MAGYAR RENESZÁNSZ EMBEREI


Veress Ferenc feltaláló, költő  



 

Hajdúböszörményben született 1908. augusztus 24-én. Apja kerékgyártósegéd, anyja piaci árus volt. Kilencen voltak testvérek. Egyik bátyja, a kilenc évvel idősebb Géza festőnövendék korában Csók István tanítványa volt.

Veress Ferencet minden érdekelte, ami az emberrel, a művészetekkel és a technikával kapcsolatos volt. Pályáját lakatosinasként kezdte, később segédként böszörményi műhelyekben dolgozott. Ebből az időszakból származik első verseskötete, a Szárnyalás előtt. Fiatalkori találmányai közül említésre méltó a paprika-sóadagoló automata, a higiénikus fogvájótartó és a Zefír-kályha. Az ezek szabadalmaztatásából kapott pénzből Budapestre költözött és Művészvilág címmel folyóiratot alapított.

A II. világháború után játéktervezéssel, később gépszerkesztőként műszaki fejlesztéssel foglalkozott. 21 bejelentett és elfogadott szabadalma van. Ezek közül a legjelentősebb a "forgácsmentes fémdarabolás síkfolyatással" világszabadalom, az évszázad egyik legjelentősebb találmánya. Műszaki munkássága mellett továbbra is aktívan foglalkozott költészettel és festészettel. Akvarelljeit bemutatták Zürichben, Montrealban, Hajdúböszörményben, Velencén, Székesfehérváron és számos más helyen. 1983. február 2-án hunyt el.

Jelentősebb találmányai:
paprika-sóadagoló automata, 1933. 
higiénikus fogvájótartó, 1933. 
zefír-kályha, 1933. 
játékló, 1935. 
ugrálás szerűen haladó vontatható gyerekjátékok, 1943. 
klimatikus gyógykamra, 1952. 
asztali foci, 1953. 
gabonatároló hűtőtorony, 1953. 
hengeres testeket tipografáló nyomdagép, 1955. 
forgácsmentes fémdarabolás síkfolyatással, 1963.

Megjelent kötetei:

Szárnyalás előtt (versek). 1928.
Az Úr sátorában (versek). 1942.
Évike megmentője (verses mese). 1947.
A rászedett ember (versek, festészeti tanulmányok, akvarellek). 1974.
Harc a barlangi medvével (verses mese). 1979.

Az alábbi verset az "A rászedett ember" című verseskötetből idézzük:

Ars poetica

Ha vers buggyan ki szívemből,
ha egy furcsa képet álmodok a falra,
ha egy nemlétező gép üteme
gyújt agyamban dalra,
senki sem nyúlt még alázatosabban
tollhoz, ecsethez, körzőhöz,
amint én teszem.
Az órák múlását
észre sem veszem.
Szebbnél-szebb színek egymásba folynak;
élete támad
minden színfoltnak.
A holt tárgyak is életre kelnek:
mosolyognak, vagy énekelnek.
S a gép árnyéka száguld a falon:
át-átsuhan
egy távol csillagon.

 

Kóser szex


 

Bármit is csinált a férj az ágyban, felesége sose érte el az orgazmust.


Mivel a zsidó törvények szerint az asszonyoknak jár a szexuális öröm,
úgy döntöttek, hogy megbeszélik a rabbival.

A rabbi meghallgatta történetüket,

simogatta szakállát, és a következot javasolta:


Bérelj fel egy fiatalembert. Amíg ti ketten szeretkeztek, a
fiatalember lengessen felettetek egy törülközot. Ez segít majd a
feleségednek, hogy fantáziáljon, és ez majd eljuttatja az orgazmusig.

Hazamentek és követték a rabbi tanácsát. Fel is béreltek egy
fiatalembert, hogy lengesse felettük a törülközot, miközben
szeretkeznek.

Ez azonban nem segített, és a feleség továbbra is elégedetlen maradt.

Kételyükkel visszamentek a rabbihoz.

Rendben - mondta a férjnek - cseréljetek. Most a fiatalember
szeretkezzen a feleségeddel és te lengesd felettük a törülközot.

Megint megfogadták a rabbi tanácsát . Hazamentek, és ismét felbérelték
ugyanazt a csinos fiatalembert.

A fiatalember lefeküdt az ágyba az asszonnyal, a férj pedig lengette a
törülközot. A fiatalember nagy odaadással végezte dolgát, és a feleség
hihetetlen, világrengeto és fültépő orgazmust élt át.

A férj ekkor elmosolyodott, a fiatalemberre nézett, és diadalittasan

megszólalt:

Na látod, te hülye! Így kell lengetni a törülközőt!!

2009. február 17., kedd

PETŐFI SÁNDOR


FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA... 


Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne. 

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség. 

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak. 

"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám! 

Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!" 

Bekopognak az ablakon:
"Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy." 

"Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!" 

Megint jőnek, kopogtatnak:
"Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg." 

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények. 

Szatmár, 1847. augusztu

VAKOK ÉS FARSANGI BÁL


Kedves Ismerősöm!


Szombaton farsangi bál a MVGYOSZ Hermina termében.

2009. Feb. 21-én, szombaton, 16-21 óra között vidám, farsangi mulatságot rendez a vakbarát klub, a MVGYOSZHermina termében.
A farsang azon kevés népszokásaink egyike, amely életben maradt a múlt században és életképesnek bizonyul a 21. század kezdetén is.
A hagyománynak megfelelően:
Jelmez verseny, amelyben Csak a tapintható számokat tudjuk díjazni.
1. Pl.: belebújsz egy papír dobozba, amiből a négy végtagod és a fejed lóg ki.
Hasra fordulsz és már kész is egy tapintható teknőc.
Ha vissza tudod húzni a végtagjaid és a fejed az már teljesen életszerű.
2. végy egy nagy tv dobozt, ragassz rá tapintható pöttyöket, vágj lyukat a kezednek és a fejednek, ezzel el is készült a mobil dominó.
3. na..neeeeeem!!! Azért nem sütök el minden poént!!
Párnás tánc, braille memória verseny, tombola, Zene, tánc, Ismerkedés, Karaoke, Szerelmi bájital, kellemes hangulat, büfé vár minden kedves résztvevőt.
A braille memória verseny részletei:
1. A braille-írás pontszámai egy számsort fognak alkotni, Pl.:
123 1 14 24
Megfejtés:
Laci.
Gyakoroljatok, mert ennél csak nehezebb szavak lesznek!
2. az elhangzott mondatot egy lukacsos táblára kell kirakni.
Az jut tovább aki elsőként oldja meg a feladatot.
Ráadásul!!! egy..darab..5.000 Ft-os..vásárlási..utalvány..lesz..a..főnyeremény..a..tombolán!! !
Mindenkit szeretettel várunk!
Vakbarát alapítvány
Farkas Péter

ELLEN-OPERABÁL 2009.


Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Akció Centrum (DAC)

Baráti Kör az Operabál idején 2009. február 21.-én szombaton 16 órától
22 óráig Utcabált szervez az Operaház épületével szemben lévő oldalon
(Budapest, VI. Andrássy út 25. sz. épület, a volt Balettintézet
előtt).

A rendezvény célja a közvélemény figyelmének felhívása a fennálló
rendszer égbekiáltó ellentmondásaira és a társadalmi
igazságtalanságokra. Az ,,ellen-Operabál" a mai magyar valóságot
kívánja bemutatni és tükröt tartani a hatalom számára. Amíg a
jelenlegi világválság közepette az elit csak önmagával törődik és
gondtalanul szórakozik, aközben a magyar társadalom szociálisan,
illetőleg morálisan is leépül, rohamosan pauperizálódik és
fasizálódik.

A rendezvényen fellép a The Snobs, a Lopunk és az Akropolisz
együttes, közben versek, dalok és rövid beszédek hangzanak el. A
résztvevők az élőzenei blokk előtt, közben és után változatos
gépzenére is rophatják a táncot. Lesz hagymás zsíros kenyér és meleg
tea a rászorulóknak.

Az utcabálunkra várunk mindenkit, akinek már elege van az elmúlt húsz
évből és humanista alternatívában gondolkodik.

Fő üzenetünk: 20 ÉV ELÉG VOLT! Jelszavunk: LEHET MÁS A VILÁG!

Budapest, 2009. február 9.

Szervezők:

Az ATTAC Magyarország globalizációkritikai szervezet (http://www.attac.hu).

A DAC többnyire fiatalokból álló, utcai performance-okat,
megmozdulásokat szervező globalizációkritikus társaság.

Kontakt személyek: Artner Annamária (30) 2571217 aartner@t-online.hu

  Benyik Mátyás (30) 2524326
benyikmatyas@gmail.com

  Tanay Marcell (30) 3435667 tanay.macell@chello.hu

  Türei Dénes (30) 5941662 turei_denes@yahoo.fr

Udvaros Dorottya : Hóesés - dalszöveg


Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó, 

mit vártunk lent a sár helyett
Megjött a hóesés, és aki égre néz, 
a szemét nem tudja nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok
Eljött és vastagon kavarog

Vasárnap délután, és semmi lárma nincs, 
csak neszek, és gázolsz kristályszőnyegen
S ahhoz hogy így legyen, várnom kellett nekem, 
sár helyett nagyon kívánni hóesést

Hát megjött, gazdagon kavarog
Ez egyszer az, amit akarok
Végre az, az, amit akarok
Eljött és gazdagon kavarog

Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj,
mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt
Mintha más, távoli várost hódítani indulnál,
gyere, vágjunk neki

Vasárnap délután várost hódítani gyere el, 
mert végre itt a hóesés
Vártunk rá eleget, eljött a sár helyett, 
a szemünk nem tudjuk nyitva tartani

Mert a hó vastagon kavarog
Végre az, az, amit akarok
Ez egyszer az, amit akarok

Eljött és gazdagon kavarog

 (Dés László - Bereményi Géza műve)

2009. február 16., hétfő

Másnak is volt nehéz gyerekkora!





Kamaszkor

Az iskola kapujától egy iramodásnyira volt a Centrál kávéház: csak végig kellett szaladni a Reáltanoda utcán. Ha apám ott ült a tükörablak mögötti sarokpáholyban, bekocogtam érte, és együtt mentünk haza ebédelni; ha nem ült ott, akkor a Vörösmarty téri Parisette-ben vagy valamelyik szerkesztőségben lehetett, s egyedül indultam el. De ha szerencsém volt, éppen akkor lépett ki a kávéház dupla ajtaján. Ilyenkor a túlsó járdáról figyeltem: igen lassan poroszkált, bársonygalléros szürke télikabátjában és fekete keménykalapjában, szorosan a fal mellett, gondjaiba süppedve-bonyolódva meg-megállt, olykor bosszúsan legyintett is, majd lomhán imbolyogva továbbcammogott, mindig maga elé, le a flaszterra tekintve, mintha elvesztett volna valamit. Ha köszöntötték - és elég sokan köszöntötték -, szórakozottan megpöccintette kalapját; a kirakatok előtt is elácsorgott, főként a csemegeüzleteknél. Ez olyan érdekes volt, hogy én látom őt, és ő nem lát, nem lehetett betelni vele, néha a Kálvin térig is követtem a túlsó járdán, ámbár ez a kis út fél óráig eltartott.

A Baross utcában aztán jól előreloholtam, a könyvtárnál átvágtam eléje, és visszafelé lépkedve épp szembe találkoztam vele. Mikor a közelébe értem, kalapomat nagy ívben megemeltem - akkoriban kaptam az első barna puhakalapot, igen büszke voltam rá -, s amíg elcsörtettem mellette, jó hangosan, ércesen ráköszöntem: 

- Alázatos tiszteletem, mester, jó napot kívánok!

Fölriadt, réveteg-barátságosan visszamormogott valamit, szemem sarkából lopva figyeltem, hogy egy pillanatig még utánam is néz tűnődve. Ismerős lehettem neki, csak nem tudhatta, hogy hová tegyen.

karinthy ferenc

Robert Fulghum - MI A FOGLALKOZÁSOD?


KI VAGYOK ÉN?

MIVEL FOGLALKOZOK?

Az idegenek-a-repülőtéren helyzet alapvető kérdése: „Na és mivel foglalkozik?”
Ugyanez hangzik el a Szülők és Tanárok Egyesületének batyus vacsoráján, a vállalati
koktélpartin és nagyjából az összes téblábolós-beszélgetős helyzetben is, amibe csak
belecsöppenhet az ember. Udvariasan leplezett státusnyomozás, a társadalmi ranglétrán való
elhelyezkedést tisztázandó. A kérdés bürokratikus változata tömör: Töltse ki a „Foglalkozás”
rovatot. Az Adóhivatal kívánja így – meg a rendőr, aki megbírságol, meg az útlevélhivatal és
a bank. Mondd meg, miért kapod a fizetésedet, és mi tudni fogjuk, ki vagy, és hogyan bánjunk
veled.
Amikor valakitől megkérdezem, mi a foglalkozása, rendszerint egy 5 x 9 centis kis
kartondarabot kapok, amely röviden összefoglalja az illető személyazonosságát. Név, a cég
neve, beosztás, cím, egy csomó szám – telefon, telex, sürgöny és fax. Egy névjegy.
Manapság, ha nincs névjegykártyád, nem vesznek túl komolyan. Bár néha az az érzésem,
hogy az igazság ennek épp az ellenkezője.
Példának okáért, egyik útitársam névjegyén az állt, hogy ő az Unico cég
rendszerelemzéssel foglalkozó elnökhelyettese. – Na és mi az, amit valójában CSINÁL? – Erre
ı rámutatott a titulusára, mintha elkerülte volna a figyelmemet. Megismételtem a kérdést: –
Úgy értem, ha egész nap maga mellett lennék, mit látnék? – Hosszas magyarázkodásba
kezdett. Még most sem tudom igazán, mivel foglalkozik. És abban sem vagyok biztos, hogy ı
tudja.
Amikor rám került a sor, kiderült, hogy nincs névjegykártyám. Nem hiszem, hogy
ráférnék egy ilyen papírfecnire. Amivel én foglalkozom, az eléggé bonyolult, és annyi időbe
telne elmagyarázni, hogy gyakran megkerülöm a kérdést, és inkább választok magamnak
valami egyszerű dolgot, ami igaz ugyan, de nem fedi a teljes igazságot. Néha azonban még ez
a taktika is sarokba szorít.
Egy hajnali járaton, útban San Francisco felé azt találtam mondani a mellettem ülő
nőnek, hogy takarító vagyok, arra számítva, hogy ezt nemigen akarja majd feszegetni, és
hagyni fog olvasni. (Ha belegondolok, hogy mivel töltöm az életem, és mennyi időm megy el
takarítással, rendrakással és kukatologatással – pénzt soha nem kaptam ugyan érte, de ez az,
amit gyakran csinálok.) A nő mindenesetre el volt bűvölve. Kiderült, hogy valamelyik kis
lapnál a háziasszonyoknak szóló rovatot vezeti, és örült, hogy a repülőút hátralévő részében
megoszthatja velem a nett háztartással kapcsolatos tippjeit. Úgyhogy azóta többet tudok arról,
hogyan lehet a szőnyegből kivenni a foltokat és a pecséteket, mint valaha is reméltem.
Az is kiderült, hogy ı is abba a templomba jár, amelyben vasárnap prédikálni
készültem. De ezt már csak akkor tudtam meg, amikor felálltam a szószékre, és megláttam ıt
a harmadik sorban. És még az is kiderült, hogy egész idő alatt tisztában volt vele, hogy én ki
vagyok, de elég kreativitás szorult belé ahhoz, hogy rájöjjön, ha én takarítóként akarok
utazgatni, biztos jó okom van rá.
Egy másik alkalommal, egy Thaiföldre tartó járaton az első osztályra csöppentem, és
egy igen előkelő külsejű szikh úriember mellé ültettek. Egy rakás drága ékszer, finom ruha,
aranyfogak. (Biztos valami magas kasztba tartozó zsibárus, gondoltam magamban.) Amikor
elhangzott az a bizonyos mi-a-foglalkozása kérdés, az talált kiszaladni a számon, hogy
idegsebész vagyok. – Hát ez nagyszerű –, mondta erre örömmel. – Én is. – És ő valóban az is
volt. Egy igazi idegsebész. Eltartott egy darabig, amíg bizonyos dolgokat megfejtettem, és
utána nagyszerűen el is beszélgettünk egészen Bangkokig, de tíz másodpercig hatalmas volt a
kísértés, hogy a süketnémát adjam.
Tanultam a leckéből, és amikor legközelebb repülőre szálltam, egy szimpatikus
Külsejű férfi mellé telepedtem, elmeséltem neki ezeket a sztorikat, és azt javasoltam, hogy
játsszunk valamit – csak úgy, szórakozásból –, és mindketten találjunk ki magunknak egy
foglalkozást, és egész úton Chicagóig tegyünk úgy, mintha azok is lennénk. A fickó vette a
lapot. Rögtön ki is jelentette, hogy ı kém, én pedig úgy döntöttem, hogy apáca leszek. Pokoli
jól szórakoztunk. Életem egyik legemlékezetesebb beszélgetése volt. Elmondta, már alig
várja, hogy a felesége megkérdezze:
– Nos, drágám, hogy repültél?
– Volt ott egy apáca tweed öltönyben...
De a mögöttünk helyet foglaló középkorú Green Bay-i házaspár volt csak igazán
kiakadva. Döbbent csendben hallgatták a kémet és az apácát. Nekik aztán igazán volt mit
mesélniük, amikor megkérdezték tőlük, hogy repültek. Amikor a férfi a repülıtér csarnokában
elment mellettem, odaszólt nekem: – Kellemes időtöltést, Nővér.
Hasonló helyzetekbe keveredem, amikor őrlapokat kell kitöltenem. A bankban egy
nyugdíjbizonylat „Foglalkozás” rovatába beírtam, hogy „herceg”. Éppen aznap reggel
jelentette ki a feleségem: – Fulghum, néha úgy viselkedsz, mint egy igazi herceg. – Néha
valóban úgy is viselkedem. Úgyhogy mivel már úgyis hercegien éreztem magam, hát beírtam
a rubrikába. A banktisztviselő nem tudott mit kezdeni vele. Ott helyben barátságosan el is
vitatkoztunk arról, hogy mi is a lényege ennek a személyazonosság dolognak: vajon a
foglalkozásom miatt fizetnek nekem, vagy valami jelentősebb és gazdagabb dolog miatt – ami
inkább arra vonatkozik, hogy ki vagyok én és mit gondolok magamról?
A megélhetés és az élet nem ugyanaz. A megélhetés és a valamirevaló élet
megteremtése sem ugyanaz. A helyes életet élni és egy helyes életet élni nem ugyanaz. A
munkahelyi titulus még csak meg sem közelíti a „Mivel foglalkozik?” kérdésre adandó
választ.
Marcel Duchamp-t, akit a legtöbben az 1940 előtti korszak képzőművészeti életének
régi bútordarabjaként tartanak számon, szintén idegesítették a szabványos érdeklődés burkolt
célzásai. Ő így válaszolt rá: Én respirateur (lélegző lény) vagyok. – És elmagyarázta, hogy
lélegzéssel több időt tölt, mint bármi mással, és az nagyon, de nagyon jól is megy neki. Ezek
után általában már nem merték tőle megkérdezni, hogy mi egyebet csinál még.
Tudom, tudom. Nem mászkálhatunk kétszáz oldalas önéletrajzokkal, és nem
osztogathatjuk mindenkinek, aki csak minimális információt kér. De tegyük fel, hogy a
kérdésre nem azzal válaszolunk, amiért a fizetésünket kapjuk, hanem azzal, hogy mi szerez
nekünk örömet, vagy hogy mitől érezzük magunkat hasznosnak az emberiség nagy
vállalkozása számára. (Ha véletlenül azért kapod a fizetésedet, amit szeretsz, érezd magad
szerencsésnek, de egy csomó embert nem azért fizetnek.)
Váltsunk léptéket, és válaszoljuk meg a mivel-foglalkozik kérdést abból a
szempontból, hogy mivel tölti el az ember egy átlagos huszonnégy óráját. Én azt is
mondhatnám, hogy alveur és szundeur vagyok – olyasvalaki, aki alszik, és azt nagyon jól
csinálja. Ha valaha is olimpiai szám lesz a szundikálás, ráhajtok az aranyéremre. Huszonnégy
órából nyolcat az ágyamban töltök alvással, és délutánonként is szundikálok egy félórácskát.
Ez több, mint az életem egyharmada. Ha megélem a hetvenötödik évemet, addigra már több
mint huszonöt évet fogok átaludni. Nincs még egy tevékenység, amely egy helyben ennyi
idımet venné igénybe. Amíg alszom, senkinek sem okozok fájdalmat és gondot, ráadásul ez
ökológiailag is hasznos. Ha azért fizetnének, hogy milyen jól csinálom, már igazán nagyon
gazdag lennék. Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az
ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont
egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog.
Ha ma tennéd fel nekem a „micsinálsz” kérdést, azt válaszolnám, hogy énekes vagyok.
Nemcsak, hogy nem fizetnek nekem az éneklésért, hanem bizonyos esetekben még a barátaim
ajánlanák fel, hogy fizetnek, ha nem énekelek. Ettől függetlenül szeretek énekelni. A zuhany
alatt, munkába menet az autóban, munka közben, ebédelni mentemben, és a rádióval együtt,
ha valamit felismerek benne. Énekelek. Ez az, amit csinálok. De Isten e vágyamhoz nem adott
megfelelő berendezést. A hangomat udvariasan „bizonytalannak” lehetne nevezni. A
fejemben ugyan hallom a muzsikát, de képtelen vagyok utánozni, amit hallok, habár nekem
jól hangzik. Egész életemben musicalben akartam szólót énekelni, de mindig azt mondták,
hogy a kórusban lennék a legjobb. Aztán mégis kizártak a kórusból, mert túl sokan voltunk ott
a magamfajták. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, élveztem, hogy szülő lehetek, mert zenei
mintájuk nem lévén, kritikátlanul énekeltek velem együtt. Az se volt baj, ha nem tudtuk végig
a szöveget vagy ha kissé hamis volt a dallam – mindig kitaláltunk valamit. Rajtunk,
énekeseken nem fognak ki a technikai apróságok. Énekes az, aki énekel. Pont.
Amikor nekem szögezik a mivel-foglalkozik kérdést, néha eszembe jut, mi lenne, ha
azt válaszolnám, hogy a kormánynak dolgozom. Nemzetbiztonsági szempontból
nélkülözhetetlen kormányhivatalt töltök be. Állampolgár vagyok. Hasonlóan a legfelsőbb
bíróság bíráihoz, megbízatásom életfogytig szól, és tőlem függ hazám jóléte. Tisztességes
dolog lenne szerintem, ha engem is ugyanúgy felelősségre lehetne vonni a hivatali
teljesítményemért, mint ahogy én is elvárom, hogy a választott hivatalokra pályázók
felelősségre vonhatók legyenek. Jó lenne, ha elmondhatnám, hogy megálltam a helyem, és
erre büszke is vagyok.
A „mit csinálok” gyakorlatilag azt jelenti, hogy „mivel töltöm az időmet”. 1988 őszén,
amikor ezt írom, összeszámolom, hogy életem során eddig 35.000 órát töltöttem evéssel,
30.000 órát egyik helyről a másikra való közlekedéssel, 2.508 órát fogmosással, 870.000 órát
apró-cseprő ügyek intézésével, őrlapok kitöltésével, stoppolással, javítgatással, számlák
kiegyenlítésével, öltözéssel és vetkőzéssel, újságolvasással, bizottsági ülések látogatásával,
betegeskedéssel és hasonlókkal. Valamint 217.000 órát munkával. Elvégezve az összeadást és
a kivonást, nem sok minden marad. Valahová be kell szorítani a jó dolgokat is, különben azok
kénytelenek akkor bekövetkezni, amikor az összes többi dologgal vagyunk elfoglalva.
Ezért mondogatom gyakran azt, hogy engem nem érdekel az élet értelme – ekkora
halmazzal nem tudok mit kezdeni. Ami engem érdekel, az életben rejlő értelem – napról
napra, óráról órára, mindenben, amit csak csinálok. Nem az számít, hogy mit csinálok, hanem
az, hogy közben mit gondolok magamról.
Igazából már nekem is van névjegyem. Végül csak kifundáltam, mit írjak rá. Egyetlen
szót. „Fulghum.” Ez az én foglalkozásom. És amikor átadom valakinek, kellemes
beszélgetésekre ad alkalmat. Azzal foglalkozom, hogy a lehető legfulghumabb legyek. Ami
pedig annyit jelent, hogy gyermek vagyok, apa, férj, barát, énekes, táncos, étkező, lélegző,
alvó, takarító, mosogató, fürdőző, úszó, futó, gyalogló, művész, író, festő, tanár, prédikátor,
állampolgár, költı, ügyvéd, szomszéd, álmodozó, vágyakozó, nevető, utazó, zarándok és így
tovább és így tovább.
Te meg én – végtelen, gazdag, hatalmas, ellentmondásos, élő, lélegző csodák vagyunk
- szabad emberek, Isten és az örökkévaló világmindenség gyermekei. 
Ez az, amit csinálunk.

Robert Fulghum

KI VAGYOK ÉN?


Francois Villon: 


Apró képek balladája 

  

Tudom, mi tejben a légy, 
tudom, ruha teszi az embert, 
tudom, az új tavasz mi szép, 
tudom, mely gyümölcs, merre termett, 
tudom mely fán mily gyanta serked, 
tudom, hogy minden egy dolog, 
tudom a munkát, lusta kedvet, 
csak azt nem tudom, ki vagyok. 
  

Tudom az urak nyakdíszét, 
tudom, melyik ruha mi szerzet, 
tudom, ki gazda, ki cseléd, 
tudom, mily fátyolt kik viselenek, 
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet, 
tudom, tortán él sok piszok, 
tudom, mely csap mily bort ereszthet, 
csak azt nem tudom, ki vagyok. 
  

Tudom ló s öszvér erejét, 
tudom, mit érnek, mit cipelnek, 
tudom, pénz szava szép beszéd, 
tudom, hol mérik a szerelmet, 
tudom, mit higyjek a szememnek, 
tudom, Róma mit alkotott, 
tudom, hogy a cseh mért eretnek, 
csak azt nem tudom, ki vagyok. 
  

Mindent tudok hát, drága herceg, 
tudom, mi sápadt, s mi ragyog, 
tudom, hogy a férgek megesznek, 
csak azt nem tudom, ki vagyok. 

 (Szabó Lőrinc fordítása)

2009. február 15., vasárnap

Benedek Elek Édes anyaföldem! Egy nép s egy ember története


Benedek Elek



Édes anyaföldem!


Egy nép s egy ember története



 

 

TARTALOM

Első fejezet 
Ebben az író a faluját s a nemzetségét mutatja be 

Második fejezet 
Ebben felelet lesz arra az együgyű kérdésre: miért építettek házat Gábor bácsinak, 
holott még csak húszéves volt? Ennek rendjén szó lesz a régi s mai székely házakról, 
sőt arról is, milyen volt az iskola

Harmadik fejezet 
Ebben az író néhány lapot szentel édesapjának, 
akivel az olvasónak még gyakran lesz találkozása

Negyedik fejezet 
Ebben az író feleleveníteni próbálja az erdei életet, 
amilyennek ő kisgyermek korában látta

Ötödik fejezet 
Ebben az író arról az esztendőről beszél, amikor az öregek megfiatalodtak

Hatodik fejezet 
Ebben az író a régi kollégiumot próbálja megeleveníteni, 
amilyennek gyermekszemmel látta

Hetedik fejezet 
Ebben sok minden közt két különös emberről s egy igen szomorú temetésről lesz szó

Nyolcadik fejezet 
Ebben az író bocsánatot kér, hogy nem is egy, 
de két igen szomorú temetésről kell megemlékeznie

Kilencedik fejezet 
Ebben az író egy falut próbál megeleveníteni, melyben a lelkek még nem szabadultak fel

Tizedik fejezet 
Ebben megtudjuk, hogyan lesz a diákból úr, s többek közt azt is, 
milyen hasznos dolog a legáció?

Tizenegyedik fejezet 
Ebben sok mindenről lesz szó, többek közt egy pár csizmáról is, 
sőt egy kis kapunak a kilincséről is

Tizenkettedik fejezet 
Ebben egy székely fiú igen megütődik azon, hogy "az ország szíve" nem magyar

Tizenharmadik fejezet 
Ebben egy igazi tékozló fiúról lesz szó, aki meghalni készül, 
mivelhogy töredelmes vallomásra képtelen


http://mek.niif.hu/05800/05867/05867.htm

hangoskönyv formában:

http://mektukor.oszk.hu/03300/03321/index.phtml