2009. március 21., szombat

KISBÖJT - NAGYBÖJT


A Szentatya nagyböjti üzenete


Kedves Testvéreim!
A nagyböjt kezdetén, amely intenzív lelki gyakorlás időszaka, a liturgia három bűnbánati gyakorlatot javasol a bibliai és a keresztény hagyományból: az imádságot, az alamizsnát és a böjtöt. Ezek felkészítenek arra, hogy jobban tudjuk ünnepelni a húsvétot, és megtapasztaljuk Isten hatalmát, aki – ahogy húsvét vigíliáján hallani fogjuk – „száműzi vétkünket, lemossa minden bűnünket, a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál. Távol űzi a gyűlölködés átkát, és meghozza a békés egyetértést, a zsarnok gőgjét is fékezi.” (Húsvéti örömének)

Szokásos nagyböjti üzenetemben, ebben az évben szeretném, ha különösképpen a böjt értékéről és értelméről gondolkodnánk el. A nagyböjt arra a negyven napra emlékezetet, amelyet az Úr böjtölve töltött a pusztában, mielőtt elkezdte nyilvános működését. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett” (Mt 4,1-2). Ahogy Mózes, mielőtt megkapta a kőtáblákra írt törvényt (vö. Kiv 34,28), és ahogy Illés, mielőtt találkozott az Úrral Hóreb hegyén (vö. 1Kir 19,8), Jézus is imádsággal és böjttel készült küldetésére, amely a kísértővel való kemény összeütközéssel kezdődött.

Megkérdezhetjük magunktól, milyen értéke és mi értelme lehet számunkra, keresztények számára, hogy megvonunk magunktól valamit, ami önmagában jó és hasznos lenne létfenntartásunkhoz. A Szentírás és az egész keresztény hagyomány azt tanítja, hogy a böjt nagy segítség ahhoz, hogy elkerüljük a bűnt és mindazt, ami hozzá vezet. Ezért az üdvösség történetében többször visszatér a böjtre való felhívás. Már a Szentírás első oldalain az Úr azt parancsolja az embernek, hogy tartózkodjon a tiltott gyümölcs fogyasztásától: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (Ter 2,16-17). Szent Vazul az isteni rendelkezést magyarázva megjegyzi: „a böjtöt a Paradicsomban rendelték el”, és „az erre vonatkozó első parancsot Ádám kapta”. Majd így összegzi gondolatát: „A »ne egyél« tehát a böjt és az önmegtartóztatás törvénye (vö. Sermo de jejunio: PG 31, 163, 98). Mivel mindannyiunkra ránehezedik a bűn és következményei, a böjtöt Isten eszközként kínálja nekünk, mely helyreállítja a barátságot az Úrral. Így tett Ezdrás, mielőtt visszaindult száműzetéséből az Ígéret földjére, az összegyűlt népet böjtre hívva, „hogy megalázkodjunk Istenünk előtt” (Ezd 8,21). A Mindenható meghallgatta imájukat, és biztosította őket segítségéről és oltalmáról. Ugyanígy tettek Ninive lakói, akik hallgatva Jónás bűnbánatra szólító felhívására, őszinte szándékuk tanúbizonyságaként böjtöt hirdettek mondván: „Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!” (Jón 3,9) Isten ekkor is látta tetteiket és megkegyelmezett nekik.

Az Újszövetségben Jézus megvilágítja a böjt mély értelmét, megbélyegezve a farizeusok magatartását, akik ugyan aprólékos pontossággal betartották a törvény előírásait, de szívük távol volt Istentől. A valódi böjt, ismétli másutt is az isteni Mester, inkább a mennyei Atya akaratának teljesítése, aki „a rejtekben is lát, és megjutalmaz” (Mt 6,18). Ő maga mutat példát erre, amikor negyvennapos pusztai tartózkodása végén azt feleli a Sátánnak, hogy „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4). Az igazi böjt célja tehát az, hogy a „valódi étellel” táplálkozzunk, amely Isten akaratának teljesítését jelenti (vö. Jn 4,34). Ha tehát Ádám nem engedelmeskedett az Úr parancsának, hogy „ne egyen a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből”, a hívő ember a böjttel szeretné alázatosan alávetni magát Istennek, bízva jóságában és irgalmában.

A böjt gyakorlata nagyon elterjedt volt a korai keresztény közösség életében (vö. ApCsel 13,3; 14,22; 27,21; 2Kor 6,5). Az egyházatyák is beszélnek a böjt erejéről, amely képes féken tartani a bűnt, legyőzni a „régi Ádám” helytelen vágyakozásait, és a hívő ember szívében képes megnyitni az utat Isten előtt. Ezenkívül a böjt visszatérő gyakorlat, amelyet a korok szentjei mindig ajánlanak. Aranyszavú Szent Péter írja: „A böjt az imádság lelke, az irgalom pedig a böjt élete, ezért aki imádkozik, az böjtöljön. Aki böjtöl, legyen irgalmas. Aki szeretné, hogy kérése meghallgatást nyerjen, az hallgassa meg azt, aki tőle kér. Aki azt szeretné, hogy Isten megnyissa felé szívét, az ne zárja be az övét az előtt, aki őt kérleli.” (Sermo 43: PL 52, 320. 332)

Úgy tűnik, napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékéből, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé válik. A böjtölés minden bizonnyal javíthatja a testi egészséget, de a hívők számára elsősorban lelki „gyógymód” mindannak leküzdésére, ami megakadályozza őket, hogy önmagukat Isten akaratához alakítsák. Isten Szolgája VI. Pál az 1966-os Paenitemini kezdetű apostoli konstitúciójában felismerte annak szükségességét, hogy a böjt hozzá tartozik minden keresztény hivatásához, amely abban áll, „hogy már ne önmagáért éljen, hanem azért, aki szerette őt, és önmagát adta érte, (…) és hogy a testvérekért éljen” (vö. I. fej.). A nagyböjt jó alkalom lehetne, hogy újra alkalmazzuk az idézett apostoli konstitúcióban foglalt normákat, megerősítve ezen ősi bűnbánati gyakorlat eredeti és örök értékét, amely segíthet, hogy legyőzzük önzésünket és megnyissuk szívünket Isten és a felebarát szeretetére, amely az új törvény első és legfőbb parancsolata, és az egész evangélium összefoglalása (vö. Mt 22,34-40).

A böjt hűséges gyakorlása hozzájárul ahhoz is, hogy megerősödjön az emberben a lélek és a test egysége, segít elkerülni a bűnt és növekedni az Úrral való bensőséges kapcsolatban. Szent Ágoston, aki jól ismerte saját negatív hajlamait, és „szörnyen összebonyolódott, összefonódott csomónak” nevezte őket (Vallomások, II. 10.18), A böjt hasznossága című művében ezt írja: „Biztosan gyötrelmet okozok magamnak, de azért teszem, hogy Ő megbocsásson nekem; megfenyítem magam, hogy Ő segítsen, hogy kedves legyek számára, hogy eljussak az Ő szelídségének örömére” (Sermo 400, 3, 3: PL 40, 708). Önmagunk megfosztása az anyagi tápláléktól, amely a testet táplálja, megkönnyíti a belső készséget, hogy hallgassuk Krisztust, és az ő üdvözítő szavából táplálkozzunk. A böjttel és az imádsággal lehetővé tesszük számára, hogy csillapítani tudja azt a lelkünk legmélyéről fakadó éhséget, amit bensőnkben tapasztalunk: az Isten iránti éhséget és szomjúságot.

A böjt egyidejűleg abban is segít, hogy tudatára ébredjünk, milyen helyzetben él sok testvérünk. János apostol így figyelmeztet első levelében: „Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” (1Jn 3,17). Az önként végzett böjt segít követnünk az irgalmas szamaritánus példáját, aki lehajol és a szenvedő testvér segítségére siet (vö. Deus caritas est enc., 15). Ha szabadon úgy döntünk, hogy megfosztjuk magunkat valamitől azért, hogy másokat segítsünk, ezzel konkrétan megmutatjuk, hogy a nehézségekkel küzdő felebarátunk nem idegen számunkra. Éppen azért, hogy elevenen tartsuk magunkban ezt a befogadó és figyelmes magatartást a testvérek felé, bátorítom a plébániákat és a közösségeket, hogy a nagyböjtben még inkább gyakorolják a személyes és a közösségi böjtöt, Isten igéjének hallgatását, az imádságot és az alamizsnát. Már a kezdetektől ez jellemezte a keresztény közösséget, amelyben rendkívüli gyűjtéseket tartottak (vö. 2Kor 8-9; Róm 15,25-27), és arra hívták a hívőket, hogy adják a szegényeknek mindazt, amit a böjtnek köszönhetően félretettek (vö. Didascalia Ap., V. 20,18). Ma is újra fel kell fedeznünk és ösztönöznünk kell ezt a gyakorlatot, különösen a nagyböjti liturgikus idő során.

Mindabból, amit mondtam, világosan látszik, hogy a böjt fontos aszketikus gyakorlat, lelki fegyver, amely segít, hogy ne ragaszkodjunk helytelenül önmagunkhoz. Önként lemondani az étel és más anyagi javak élvezetéről, segíti Krisztus tanítványát, hogy uralkodjon az eredeti bűntől meggyengült természetéből fakadó vágyain, amelyek negatív hatásai átjárják az ember egész személyiségét. Helyesen biztat egy ősi, nagyböjti liturgikus himnusz: „Utamur ergo parcius, / verbis, cibis et potibus, / somno, iocis et arctius / perstemus in custodia – Legyünk mértéktartóbbak a szavainkban, az ételben és az italban, az alvásban és a játék terén, legyünk még éberebbek”.

Kedves Testvéreim! Ha jól megnézzük, a böjt legvégső célja – ahogy Isten Szolgája II. János Pál pápa írta –, hogy segítsen önmagunkat egészen Istennek ajándékozni (vö. Veritatis splendor kezd. enciklika, 21). Tartsuk fontosnak a nagyböjtöt minden családban és minden keresztény közösségben, hogy általa eltávolítsuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerősítsük azt, ami táplálja a lelket, megnyitva szívünket Isten és a felebarát szeretetére. Fordítsunk több figyelmet az imádságra, a szentírásolvasásra, a bűnbánat szentségéhez és az Oltáriszentséghez járulásra, főleg a vasárnapi szentmisén. Ezzel a belső készséggel lépjünk be a nagyböjt bűnbánó légkörébe. Kísérjen minket a Boldogságos Szűz Mária, Causa nostrae laetitiae (Örömünk oka), és támogassa törekvésünket, hogy szívünk megszabaduljon a bűn rabságától, hogy egyre inkább „Isten élő tabernákulumává” tegyük. Miközben imáimról biztosítok minden hívőt és egyházi közösséget, hogy eredményes nagyböjti időszakot éljen, ezzel a jókívánságommal szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.


XVI. Benedek pápa

Ha én lennék a szerelmed


Kiscsillag : Ha én lennék - dalszöveg



Ha én lennék a szerelmed
Minden máshogyan menne
Te is máshogyan mennél
El tőlem, mint tegnap este
Megszoknád a hús szagát
Megszoknád az ólmokat
Megszoknád az életem
Miként a sajátodat

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Ha én lennék a szerelmed
Biztos nevetnél néha
Persze nem többször mint most
Csak rosszabb vicceken ha én a
Szerelmed lennék
Mindig máshogy neveznélek
Termések állatok kis izék
Magamban most is beszélek

Ha én lennék a szerelmed
Biztos hogy a miénk lenne
Az egyszerű igazságok boltja
És te eladó lennél benne
Ősszel mindig lemennénk
A tengerpartra szlottyos fügét
Enni a kiégett fű közül
Akkor ha én lennék

Ha én lennék a szerelmed
Sok szerencsét hozzám
Ígérem nem leszel hibás
De sok múlik majd a kémián
Én már elterveztem mindent
Egy életre elég a dolgunk
Igérem nem lesz sok időnk
Egyedül lenni úgy már voltunk

Ha én lennék a szerelmed
Rám mondanád hogy ez Ő
Csak el kéne hinned
És úgy kellenék neked mint a levegő
Ha én lennék a szerelmed
Biztos sokszor bántanálak
Hogy tudsz így szeretni?
Én soha nem tudnálak

2009. március 20., péntek

MEGHÍVÓ GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY köszöntésére


 

„Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.”

 
MEGHÍVÓ

GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY köszöntésére

 

Szeretettel várunk mindenkit, aki itt él vagy dolgozik a fıvárosban, vagy épp itt tartózkodik, vagy azért jön Budapestre, hogy velünk együtt köszöntse Boldogasszony Anyánkat.

 

2009. március 25-én, szerdán 16 órától 19 óráig folyamatosan

a Duna partján, a Szent Korona közelében kérjük Boldogasszonyunk segítségét nemzetünk lelki-erkölcsi-szellemi megújulásáért.

 

A Batthyány tér mellett a Bem rakparton, az Országházzal szemben

- a 86-os busz megállója elıtt -, a széles járdán.

 

Aki csak teheti, jöjjön közénk, ha több ideje nincs, akár csak néhány percre!

Az ökumenikus egyházi együttlét alkalmával, imával, énekkel megtapasztalhatjuk milyen közösségben egymásra hangolódva érezni Boldogasszonyunk éltetı erejét. Újraélhetjük szellemi örökségeinket az ének által. A város zaja ellenére, a közösségben megérezhetjük a Szent Korona rendezı erejét.

 

Óránként ismétlıdı: ima – ének Boldogasszonyhoz, Megváltónkhoz, Teremtı Istenünkhöz.

Örömmel fogadunk erre az alkalomra szóló éneket, imát, verset, régen élt és ma élı nagyjaink – akár

mások rólunk írott - gondolatait.

Aki rendelkezik kevésbé ismert Mária énekkel, kérjük hozza magával, hogy a következıboldogasszony napi köszöntésre a Mária ének győjteményünkhöz hozzá főzhessük.
 
Feladatul tőztük ki, hogy összegyőjtjük egy csokorba a Mária verseket, és imákat is.
 
Velünk voltak eddig (Nagyboldogasszony, Kisasszony, Olvasósboldogasszony, Földtiltó Boldogasszony és Gyertyaszentelı Boldogasszony napján):

 

Csókay András, Deme Tamás,

Hardy F. Gábor, Hargitay András, Herpai Sándor, Kocsis István, Papp Lajos,

Wittner Mária, Zétényi Zsolt

 

Sarlós Boldogasszony napján – július 2. - folytathatnónk...

 

Szeretettel várunk minden tenni vágyakozó embert.

Az eddig csatlakozott szervezetek:

Magyar Hagyomány Mőhely,

Kárpát-haza Nemzetırség,

Magyarországért Egyesület,

MAG

A FÖLD ÓRÁJA AKCIÓ


A Föld Órája

Az akcióról

Egyszerű, mint a villany lekapcsolása.

A kampány, amely a kezdetekkor csak Sydney lakosait buzdította
otthonaik világításának lekapcsolására, mára a legnagyobb nemzetközi,
klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát. 2009. március 28-án,
20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára â013
a Föld Órájára. Célunk, hogy 1 milliárd ember és több mint 1000 város
csatlakozzon az akcióhoz. Bizonyítsuk be együtt, hogy globális
összefogással eredményesen léphetünk fel a klímaváltozás ellen!

A Föld Órája (Earth Hour) 2007-ben indult hódító útjára Sydneyben,
Ausztráliában, amikor is 2,2 millió család és üzleti vállalkozás
kapcsolta le a villanyokat egy órára. Egy évvel később az esemény már
globális fenntarthatósági mozgalommá vált, több mint 100 millió ember
és 35 ország részvételével. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd
San Francisco-ban, a római Kolosszeum, illetve a Vár és a Lánchíd
Budapesten, jelképezvén egy olyan ügyet, amely minden órával egyre
sürgetőbbé válik.

A Föld Órája 2009 egy világméretű felhívás, hogy minden egyes ember,
minden üzleti vállalkozás és minden közösség cselekedjen. Felhívás a
felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való munkálkodásra. Ezen
az estén Európától Amerikáig szimbolikus épületek és terek fognak
sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a
villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja
a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása.

Több, mint 64 ország vesz részt a Föld Órája 2009 akcióban. Ez a szám
napról napra növekszik, ahogy az emberek ráébrednek, hogy egy egyszerű
cselekedettel is komoly eredményt lehet elérni.

A Föld Órája a remény és a tettek üzenete. Mindenki változtathat.

Csatlakozz a Föld Órájához Te is, kapcsold le a világítást 2009.
március 28-án, szombaton, 20.30-kor és regisztrálj az earthhour.org
weboldalon!

2009. március 18., szerda

Rómer Flóris Ferenc, dr.


Rómer Flóris Ferenc, dr. 


Pozsony, 1815. április 12. - Nagyvárad, 1889. március 18. 

Bencés tanár, régész, múzeumalapító, egyetemi tanár, az MTA levelező (1860), majd rendes (1864) tagja volt. Apja jómódú pozsonyi cipészmester, két testvére közül József pap lett, Károly elesett az 1848-as szabadságharcban. 
Anyja a Vecsera-család tagja. Elemi iskoláit szülővárosában végezte. Német anyanyelvén kívül már ekkor elsajátította a szlovák és a magyar nyelvet, az utóbbiakat oly módon, hogy a szülők idejekorán kiadták cseregyereknek Trencsénbe és Tatára. 15 évesen, 1830-ban belépett a Szent Benedek-rendbe.
Guzmics Izidor apát egy időre a bakonybéli kolostorba küldte, ahol tanulótársa, Ipolyi Arnold hatására megismerkedett a bakonyi táj botanikai, geológiai értékeivel, a történelmi múlt, a népélet sajátos világával. 
1839-ben szentelték pappá és bölcsészdoktorrá avatták. A munka megkezdése előtt egy évet a tihanyi apátságban töltött el, ahol a pihenésre szánt hónapokban előkészítette publikációra a Pisky-kódexet, s tovább folytatta barangolásait a Bakony és a Balaton-felvidék tájain. Ezt követően került a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Győri Főgimnáziumába (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium), ahol eleinte magyart és latint tanított, a második évtől azonban már az ambícióinak jobban megfelelő természetrajz tanára lett. A tanítás mellett erősen szorgalmazta az állat- és növénytár létesítését, melyet taníványaival, győri gyűjtőkkel és később Ebenhöch Ferenc koroncói plébánossal együtt valósított meg. 1845-ben a pozsonyi királyi feltanoda (akadémia) fizikai és természetrajz tanára lett.
Pozsonyban előadásaival és első tudományos közleményeivel (melyek bécsi, pozsonyi lapokban és a Tudománytárban jelentek meg) népszerűséget, ismeretséget és tekintélyt szerzett magának. 
Ő tervezte meg és szerelte fel a koronázó templom tornyára az első villámhárítót. József nádor megbízta az ifjú József főherceg nevelésével, akivel haláláig bensőséges viszonyban maradt. Közben további botanikai gyűjtést végzett Pozsonyban is a természetrajzi tár gazdagítására.
Az 1848-as forradalomban nemzetőr lett, majd besorozták a honvédsereg egyik utász zászlóaljába, ahol altiszti beosztást kapott. Nevét Rómaira változtatva, tanítványait is felszólította példája követésére a Pressburger Zeitung 1848. november 31-i számában. Ez lett utóbb az ellene felhozott hadbírósági vádindítvány fő vádpontja. 
1849. november 24-én nyolc évi vasban letöltendő várfogságra ítélték. Bécs, Olmütz és Josephstadt várbörtöneiben raboskodott. Rabsága alatt nyelveket tanult, kísérleteket végzett és rajztudását fejlesztette. Kirótt büntetésének több mint felét letöltötte, s közkegyelemmel szabadult 1854-ben. Egy ideig rendőri felügyelet alatt állt, rendje vezeklésre Bakonybélbe száműzte. Három éven át magánalkalmazott nevelő volt Szuborics Antalnál, majd gr. Erdődy Károlynál.
1857-ben térhetett vissza a győri rendházba. Ekkor legfőbb feladatának azt tartotta, hogy a természetrajzi gyűjteményt tovább gyarapítsa. 1857 decemberében a Győri Közlönyben hirdette meg tervszerű gyűjteményfejlesztési koncepcióját, melyben már rangos helyet adott a történelmi emlékek gyűjtésének is. Ekkor írta Győrött a bakonybéli és a tihanyi, valamint az 1859. évi nyári szünidei terepbejárásai során összegyűjtött jegyzeteiből nevezetes Bakony-monográfiáját. E műve Szünidei levelek címmel a Győri Közlönyben jelent meg folyamatos levéltudósítás formájában, 1860-ban pedig önálló kötetben, Győrött. Ipolyi Arnold írásra buzdította, s az ő segítségével az MTA levelező tagja lett 1860 októberében.
A tudományos siker hatása alatt végleg a régészet tudományának szentelte életét. Archeológusi működése során felhasználta a természettudomány addigi eredményeit, s komplexitásra törekvő látásmódjával korát messze megelőző korszerű szemléletével megteremtette a magyar régészet diszciplináris alapjait.
1859. május 26-án a győri bencés gimnázium régiségtárát múzeummá nyilvánította a cs. és kir. középponti műemlék bizottmány, s őt kinevezte a múzeum őrének. Ezzel létrejött Magyarország első vidéki múzeuma, amely rendeltetése szerint gyűjti, feldolgozza és bemutatja Győr és környékének történelmi értékeit.
1860-ban Simor János győri püspök egyházi-archeológiai tanszéket állított fel a papi szemináriumban, melynek vezetésével Rómert bízta meg. 1861-ben Ráth Károly levéltáros barátjával megindította Magyarország első történelmi szakfolyóiratát, a Győri Történelmi és Régészeti Füzeteket. A négy kötetből álló, kötetenként négy füzetet tartalmazó periodikát Simor püspök támogatta anyagilag, s jórészt Rómer szerkesztette Ráth Károly korai halála miatt.
Rómer és Ráth voltak a győri központtal megalakult Dunántúli Történetkedvelők Társaságának fő szervezői és rendezvényeinek mozgatói. 1862-től Pesten gimnáziumi igazgató lett, majd meghívást kapott az MTA kézirattárának vezetésére. 1868-ban kinevezték az archeológia egyetemi tanárának a pesti egyetemen. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatója lett. Indítványozására 1868-ban megjelenik az Archaeológiai Értesítő, melynek első szerkesztője és írója volt. 1864 és 1873 között szerkesztette az Archaeológiai Közleményeket is. 
Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Életműve lenyűgöző: 30 önálló kötet és mintegy 450 tudományos közlemény. Az 1867-es párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadásával a magyar régészetet bekapcsolta a nemzetközi vérkeringésbe. Nagy szerepe volt abban, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték meg az ősrégészek és antropológusok világkongresszusát.
1877-ben elfogadta Ipolyi Arnold váradi püspök meghívását a nagyváradi káptalan egyik irodalmi stallumára. Itt is folytatta tudományos szervező munkáját, s 1877-ben újabb vidéki múzeumot alapított Nagyváradon, életében immáron a másodikat.
XX. századi múzeumőr utóda, Lovas Elemér a győri bencés gyűjteményt róla nevezte el. Napjainkban Győrött utca és múzeumi kiállító hely őrzi nevét.
1990. június 2-án a Xántus János Múzeum előtti téren felállították Borsos Miklós 1972-ben faragott vörös márvány szobrának bronz másolatát.

SZÉLHÁMOSOK


Szélhámosok


Feinschilbert Róbert, azaz "Róbert BácsiŠ"

Bizonyára mindenki hallott már a Kálvin téri, városligeti leves osztásokról,
az ócska, ütött-kopott kondérokról, az azokból kiszolgált, levesnek titulált
löttyro›l, s e jótékonysági akció "apostoláról", Róbert bácsiról... Igen,
arról a köpcös, kecskeszakállú, enyhén karikalábú, bajuszos kis Róbert
bácsiról van szó, aki 1925-1930 között úgy tündökölt a magyar jótékonyság
egén, mint elo›tte még soha senki, s akit a köznyelv Apostolnak nevezett el.

Miután a fo›város 1925-ben beszüntette az ingyen konyhát, egyszer csak
megjelent a városházán egy köpcös, görbelábú, keménykalapos, alacsony úr, s
bemutatkozott:

- Feinschilbert Róbert török állampolgár vagyok, aki Budapesten telepedtem
le, s életem nagy célja, hogy az emberiségnek jót tegyek. Tudom, hogy önök
már nem tudják fenntartani a népkonyhákat. De éppen ezért jöttem. Adják át
nekem a meglevo› berendezéseket, s én gondoskodom róla, hogy Budapest
szegénysége továbbra is megkapja a maga meleg leves adagjátŠ So›t, teljes
vagyonom feláldozásával hajlandó vagyok biztosítani tízezer ember számára a
második fogást isŠ

F.R., aki beszél németül, angolul, oroszul, franciául, spanyolul és
természetesen törökül, különben özvegy, foglalkozása magánzó, hat
gimnáziumot végzett. Ez utóbbi azonban egyáltalán nem zárja ki magas
mu›veltségét, nagy vagyonnal rendelkezik, amelyet a közjó szolgálatába
szeretne állítani. Kérem a hírlapíró urakat (szólt az újságírókhoz Sipo›cz
alpolgármester), szíveskedjenek a közvélemény tudómására hozni, hogy
Feinschilbert úr átveszi a népkonyhákat, természetesen engedélyt kap
bizonyos szeretetadományok gyu›jtésére...

Az uralkodó körök hallgatólagosan tudomásul vették Róbert bácsi "leves
akcióit", legalább az államkincstár pénzébo›l nem kellett ilyen célokra
fordítaniuk. So›t, olykor-olykor még a saját zsebükbe is belenyúltak az
urakŠ Hullottak is az ötven, száz pengo›sök a milliomos uraktól, herceg
Esterházy, száztízezer hold akkori tulajdonosa például szintén belenyúlt a
zsebébe, és százötven pengo›t küldött inasával Róbert bácsi
fo›hadiszállására, a VárosligetbeŠ

Róbert bácsi ugyanis itt ütötte fel tanyáját, egy nagyobb fabódéban, melyben
egy ócska kecskelábú asztal és néhány rozoga szék állt. E bódéra is csak
azért volt szükség, hogy legyen egy hely, ahol a nap bizonyos órájában
megtalálhatják a pártfogók kegyes adományaikkal. A pénz éjszakára persze már
nem maradt itt, szépen átvándorolt Róbert bácsi Erzsébet körút 9-11. fsz. 2.
szám alatti, négyszobás lakásába. Az "apostol" ugyanis a New York palotában
lakott, ötlépésnyire a Hungária kávéháztól, itt töltötte a legszívesebben
szabad óráit, mu›vészek, írók és más hírességek árnyékában.

Kezdetben nem is volt semmi baj, pompásan mu›ködtek Róbert bácsi konyhái,
hektoliter számra ontották a jó, su›ru›, meleg levest, és a fo›zeléket. Hogy
hús nem jutott hozzá, arról már igazán nem Róbert bácsi tehetett, annál
inkább az urak, akik az ország ilyen nyomorúságos közállapotai közepette is
elso›sorban és csak a saját választékos étlapjaikra gondoltak, s mit sem
töro›dtek a nép életével.

Róbert bácsi ügyesen kiválogatta magának a hosszú sorokban várakozó
fiatalabb férfiakat és no›ket, s azzal az ígérettel, hogy biztosítja
számukra a reggelit, ebédet és vacsorát, a maga szolgálatába állította
o›ket. Eleinte mindössze huszonöt-harminc fo›bo›l állt a kis csoport, amely
reggelente a kopott bódé elo›tt gyülekezett, s várta, hogy a kecskeszakállú
öregúr kiadja a különbözo› címeket, amelyeket aztán fel kellett keresniŠ De
három hónap múlva már négyszáz ember járta a fo›várast, egyrészt a
hagyományos gyu›jto›ívvel, másrészt kosarakkal, kannákkal, hatalmas
kondérokkal, amelyekben az ételmaradékot hordtákŠ Róbert bácsi ugyanis
rájött, hogyan lehet rendszeresen biztosítani a népkonyhák nyersanyagátŠ Az
éttermekben, szórakozóhelyeken sok a maradék, részben úgy, hogy a tányérban
hagyja a vendég, részben pedig az elo›re megfo›zött ételekbo›l marad vissza.
Ám maradt bo›ven nyersanyag is, harmadnapos káposzta, fás karalábé, fonnyadt
zöldség, az éttermek ezt természetesen már nem fo›zték meg, s nem tálalták
fel. Ellenben Róbert bácsi még tudta hasznosítaniŠ Elo›ször is körbejárta
Budapest valamennyi nagyobb éttermét, és megállapodott a vendéglo›sökkel,
étteremtulajdonosokkal, hogy összegyu›jtik számára a hulladékot, amit o›
megfo›z, illetve ha éppen fo›tt ételro›l van szó, kiszolgál szegényeinek.
Így jutott el az akkori Honvédelmi Minisztériumba is, kieszközölve annak
engedélyét, hogy Budapest három nagy laktanyájából o› kapja meg az egyébként
moslékba szánt ételmaradékot. Rövidesen olyan mennyiségu› étel és nyersanyag
gyu›lt össze naponta, hogy Feinschilbert úrnak külön fuvarosokat kellett
fogadnia az elszállításhoz. A "népjóléti hálózat" tökéletesen mu›ködött,
jöttelementek a társzekerek, csörömpöltek a nagy kondérok, s hozták az
ennivalót Róbert bácsi konyháira. Ki is figyelt volna arra, hogy az az étel,
amit az éhségto›l elcsigázott szegény emberek elfogyasztanak, két-háromezer
tányérból lett összeöntve, íze, színe, neme felismerhetetlen ? Azt viszont
senki sem tagadhatta, hogy meleg. Mert alapelv volt Róbert bácsi konyháin,
hogy az ételt csak melegen szabad kiadni ! Isten o›rizz, hogy valaki hideg,
zsíros-faggyús étellel elrontsa a gyomrát ! Mert ha történetesen tömeges
gyomorrontást idéz elo› a hideg étel, még a közegészségügyi elleno›rök is
megvizsgálhatják a népkonyhákat... S akkor itt a bajŠ Csak néhány beavatott
tudta, hogy a nagy adakozó már két hatalmas, teremnek is beillo› helyiséget
bérelt a Duna-parti közraktárakból, s itt tartalékolta a káposztát,
paprikát, zöldségféléket, amelyek már akkor is fonnyadtak, olykor rohadtak
voltak, amikor a raktárba kerültek.

Ellenben az adománynak szánt fél sertések a hentesto›l, a kofák által
felajánlott zöldségfélék, gyümölcsök, a fu›szeresek által küldött zsák
lisztek soha nem jutottak el a népkonyha kondérjáigŠ Ellenben szépen
átvándoroltak más vendéglo›sökhöz, más fu›szeresekhez, más kofákhoz, akik
viszont kapva kaptak az alkalmon, hogy a nagykereskedo›i vagy a piaci árnál
valamelyest olcsóbban juthatnak áruhoz. Ment is ez egy jó esztendeig, de
mivel csak nem akart megszületni az a nyavalyás aranykönyvi bejegyzés, meg
már sugdolóztak is, hogy talán mégse a szegények fogyasztják el ezeket az
ajándékokat, a kereskedo›k lassanként beszüntették az adakozást.

Már ez sem izgatta különösebben. Kiküldte embereit a vásárcsarnokba,
összesöpörtette velük az elhullajtott sóskaleveleket, spenótot,
zöldségfélét, így is összejött hat-nyolc szekérre való egy-egy nap, aztán
olyan leves lett belo›le, amilyen éppen lett...

A közvélemény persze sajnálta Róbert bácsit, s ezért támogatta, a
kisemberek, akiknek volt állásuk, munkájuk, olykor még anyagi erejükön felül
is adakoztak, hiszen ha Feinschilbert Róbert "feláldozhatta egész vagyonát a
nyomor elleni harcban", nem kötelességük-e nekik is támogatniuk ezt a
küzdelmet, nekik, akik maguk is bármelyik pillanatban az utcára, s így a
népkonyhára kerülhetnek ? Feinschilbert úr pedig rohamosan gazdagodott a
nyomorgók bo›rén... Már 1926 óta rendszeresen, havonta juttatott pénzt
Londonban élo› lányának, mégpedig egyáltalán nem kis összeget, havi 1500
fontot, ami megfelelt több mint 4000 dollárnak, 15-16 ezer aranypengo›nek.
Ilyen nagy összeget bank útján rendszeresen, feltu›nés nélkül nem lehetett
kiküldeni az országból. Az öregúr azonban túljárt a kormányhivatalok,
rendo›rök eszén. Személyes megbízottja vitte Bécsbe a pénzt minden hónap
25-én, ott befizette az Osztrák Bank pénztárába, s onnét utalták át
Londonba.

Itthon azonban egyre többen és többen suttogták, nem tisztességes ember ez a
Feinschilbert Róbert. Ám az öreg szélhámos nem hagyta, hogy kikezdjék
dicso›ségét, újabb, nagyszabású, mindenkit lenyu›gözo› akcióba vágott,
megalakította "Az Öngyilkosokat Az Életnek Megmento› Irodát." Jól hangzik,
nem ? Az Iroda kezdetben öt, késo›bb tíz emberrel dolgozott, valamennyi jó
svádájú, színészi képességekkel megáldott, szuggesztív ereju› rábeszélo›
képességgel bíró fiatalemberek, akiket Róbert bácsi jól megfizetett. S az
Iroda rövidesen nagy eredményeket ért el, öngyilkosjelölt volt bo›ven ebben
az ido›ben. Ha valaki felmászott a hídra, a Turul madárra, vagy mérget vett
be, s az orvosok még életben tudták tartani, a halálba indult
öngyilkosjelölt rövidesen "Az Életnek Megmento› Irodában" találta magát. A
rendo›rök hozták ide.

De kérdezhetik, mi volt a pláne ebben Az Életnek Megmento› Irodában.
Teljesen valószínu›tlen volt, hogy a halálnak indult fizet majd azért, mert
"visszarángatták" az életbe. Róbert bácsi nem is rájuk számított, amikor ezt
az egyre lendületesebben fejlo›do›, egyre több és több "nyersanyaggal"
rendelkezo› iparágat megindította, hanem a rokonokra. És a rokonok szép
csendben, fizettek. S az új üzlet virult, s árnyékában újabb ragyogást
kapott az ingyenleves-akció isŠ

Hogy képünk legyen arról, mit szedett össze öt esztendo› alatt a
nyomorenyhíto› akción, és Az Életnek Megmento› Irodán Róbert bácsi, közöljük
1930. január 1.-i vagyoni állapotát, hét nagy bérházat 150-200 ezer
aranykorona, két családi házat mondhatott magáénak Budapesten, s körülbelül
150 ezer aranykorona értéku› betétje volt Bécsben, az Osztrák Banknál. Ha
ehhez még hozzászámítjuk azt a körülbelül egymillió pengo›t is, amit a
lányának küldött Londonba, láthatjuk, mekkora vagyont szerzett a szélhámos
"apostol"Š

A rendo›rség az elso› napokban nagyon óvatos volt, mire behívatta Róbert
bácsit, hogy közölje vele a feljelentés lényegét, valamint, hogy egyéb,
csalás bu›ntettének alapos gyanúját kimeríto› bu›ncselekmények is
tudomásukra jutottak, már rendezett volt a kecskeszakállú "apostol" szénája.
A házkutatás Róbert bácsi Erzsébet körút 9-11. szám alatti lakásán pedig
egyenesen kudarcot vallott, nem találtak mást, mint egy korábban pazar
fényu›zéssel berendezett négyszobás lakást, gyakorlatilag teljesen kiürítve.
A falak még o›rizték a leakasztott festmények nyomát, s ebbo›l könnyen
következtethettek a detektívek, Róbert bácsi minden ingó vagyonát, a drága
képeket, aranytárgyakat is eltüntette.

Végül is a magas hely leirata megmentette Róbert bácsit a bírósági
ítéletto›l, 1930. augusztus 3-án kiutasították Magyarország területéro›l. A
lapokban mindössze egy néhánysoron közlemény jelent meg a kiutasítás
tényéto›l és arról, hogy Róbert bácsi elhagyta az országot. Késo›bb az
újságokban felbukkant még néhányszor a neve, ha egy újságíró Bécsben járt, s
véletlenül összefutott az ott letelepedett Róbert bácsival, hazatérése után
lapjában beszámolt e találkozásról.

"Egy ócska fillérem sem volt, amikor Magyarország területére érkeztem.
Lányom is szegény zongoratanárno›ként kezdte. s nem a szegényekto›l loptam,
mert nekik mindig megadtam, ami kellett, csak okosan gazdálkodtam azokkal a
morzsákkal, amiket a gazdagok juttattakŠ"

2009. március 17., kedd

HAZA A MAGASBAN

Illyés Gyula (1902-1983) 

Haza, a magasban 

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –? 

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket. 

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik. 

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak: 

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak. 

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba. 

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket. 

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál. 

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is. 

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek. 

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre. 

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot. 

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

PETŐFI SÁNDOR

A MAGYAR POLITIKUSOKHOZ
Lenézik a szegény költõket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az útból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy õket paripák viszik,
S mig a költõ tengõdik éhen,
Az õ szolgájok is hizik?
Vagy, ami még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak õk
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselõk?
Ti, kik úgy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, amint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költõk kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midõn már
A szellõk régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költõ,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költõ
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.
S habár más nemzet föl se' venné
A költõket, ti magyarok,
Költõitek elõtt, tinektek
Illõ, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költõknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon...
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségibõl
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk esküdt idõ,
Nyelvünk is veszendõben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyújtottatok?
Ha hozzá léptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rúgjatok!
Költõk valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Õk ápolák s menték meg... és ti
Õket mégis lenézitek!
Pest, 1847. (december)