2009. augusztus 8., szombat

CSEH TAMÁS 1943-2009


Dal nélkül

Stumpf András, itthon@hetivalasz.hu

9. évfolyam 21. szám, 2009.05.21


Régóta szerettünk volna beszélgetni Cseh Tamással - legutóbb, amikor Bakonybél díszpolgárává avatták. Az énekes betegsége, a rosszullétek azonban mindig keresztülhúzták tervünket. Múlt héten, szinte a véletlennek köszönhetően, mégis odaülhettünk betegágya mellé. Nem interjúzni. Beszélgetni. Színpad, közélet, Fidesz, Magyar Gárda, kocsmázás, halál, Isten - sok minden szóba került. Az újságíró persze nem tud kibújni a bőréből: interjú lett a vége. Az aktualitást ezúttal sem kellett nagyítóval keresni. Most jelenik meg A dal nélkül című lemez: a Cseh Tamás-Bereményi Géza-páros első önálló estjéről fennmaradt egyetlen felvétel kiadása.
- Akkor nem ítélték elég jónak, azért csak 36 év múltán jelenik meg A dal nélkül című estjük felvétele?

- Én is csak egy éve tudtam meg, hogy létezik. Akkor keresett fel Kecskeméti Gábor, hogy amatőr technikával rögzítette azt a szeptemberi estét a Huszonötödik Színházban. Ő vitte el a Hungarotonhoz is. Ott azt mondták, az anyagnak kultúrtörténeti jelentősége van, úgyhogy kiadják.

- Tényleg van neki?

- Annyiban mindenképp, hogy a legelső, eddig hiányzónak hitt láncszem. Bereményi Gézával már 1970-től ontottuk a dalokat vízivárosi albérletünk konyhájában, de csak Kex-koncerteken énekeltem őket olykor. Meg házibulikban, ahol mindig előkerült a gitár, aztán folyton kérték, mutassuk, mit írtunk legutóbb. A Levél nővéremnek és vele a műfaj, amelyet létrehoztunk, viszont nem csak úgy, nagy hirtelen pattant elő ezekből a házibulikból. Valójában három évvel korábban, 1973-ban született meg: A dal nélkül című összefüggő esttel. A legtöbb dal rákerült későbbi lemezekre, de így, teljességében csak a most megjelenő felvételen hallható.

- Jó volt visszahallgatni kezdő önmagát?

- Kínszenvedés a technikai ügyetlenségek miatt, másrészt öröm is. Naiv, szép, szabad és nagyon zenei műsor. Nem is csoda: három zeneakadémistával játszottam együtt. Ők Ad Libitum néven jóval az én feltűnésem előtt léteztek már. Fürödtünk a szabadságban: amin drót volt, és meg lehetett feszíteni, azt megpengettük. Novák János csellózott, Mártha István körül tengernyi hangszer. Kecskemétinél fuvola, az viszont megállás nélkül trillázik. És a xilofon! Elnyom mindent. Nem is rossz forma az estnek: A dal nélkül épp a dal hiányáról szól, arról, hogy kifordítottunk mindent. Hogy nincs érvényesség.

- És ma?

- Ma lehetne megint, csak már helye nincs a dalnak. Ha bejutsz egy hazug tévébe, akkor leszel valaki. Vagy akkor sem. Esetleg, ha őrült kitartásod van.

- Önnek volt?

- Nem kitartásunk: szerencsénk volt. A Huszonötödik Színház néhány nap alatt megszázszorozta a dalok ismertségét.

- A hivatalosság által felkarolt underground helye volt az akkoriban, ugye?

- Végül is igen. Épp a hivatalossága miatt nem is akartunk oda szegődni - Gyurkó László erőltette, hogy ott legyen a dalestünk, ő pedig mégiscsak Kádár belső embere volt. Egy évvel korábban elmentünk Párizsba, és azt hittem, nem is jövünk vissza. Végül nem bírtuk. Ott határoztuk el Gézával, hogy legyen akkor ez a Gyurkó-féle színház. Valójában a csodabogarak tanyája volt - Sándor György, Jordán Tamás, Sebő Ferenc is ott kezdte. A közönség is nyitott volt az újra - soraiban néhány mindent értő vájt fülűvel, de még ők is tapsoltak, nevettek - tényleg értették, mi történik. Még a KISZ-titkárok is tapsoltak a daloknak, melyek éppen az általuk képviselt világot tették röhejessé. Ezen mindig csodálkoztam. Igaz, akkoriban majdnem mindenki albérletben lakott - a KISZ-titkár még nem azt jelentette, hogy milliárdos. Egyben volt a közönség. Hívtak minket rögtön mindenfelé, mi pedig mentünk is a Fiat 500-assal Pécsre, Szegedre, az egyetemi városokba. Előadás után pedig váltottuk a világot különféle kocsmákban. Volt rajta mit.

- És a mostanin?

- Akkoriban a gumibot sújtott le, ma a pénz. Mindenesetre, ha az igazságtalanság lesújtott, akkor sem tudtál fellebbezni, és most sem tudsz. Legfeljebb dalokkal lehetett.



- Ha egészsége engedné, fellebbezne ma is?

- Ezért is bosszant, hogy ágyhoz köt ez a fránya betegség. Ilyen időkben! Amikor lógnak az orrok, s nyolcadik éve tombol itt ez a rablóbanda. Amikor a parlamentben nyíltan embereket vásárolnak frakciókba. Ennyire kilátástalan, hazug kort én még nem éltem meg, mégis kénytelen vagyok tétlenül nézni. Direkten politikus dalokat persze nem írtunk soha, de erről a korról volna mit. Tudnánk is - dalügyben Gézával mi már a Szaharában is megtaláljuk a vizet. De a színpadot semmi sem pótolja. Azzal, hogy kiállsz, azt mondod: nézz meg, fogj meg, én vagyok, szagolj meg, nézz a hátam mögé, borzold össze a hajam, ha akarod. Engem ezért kedveltek az emberek, nem azért, mert nagy zenész vagyok.

- Ez most önkritika?

- Megfordult már a fejemben, hogy megtanulok egy-két komolyabb gitárszólót. A dalokba is belepakoltam olykor okosabb akkordokat, de ezek aztán ki is hullottak mind. Nincs rájuk szükség. Ha az egész testeddel énekelsz, ha te magad vagy a hangszer, a legjobb, ha minél kevesebb és minél egyszerűbb akkordot használsz. Ezerből persze csak két este sikerül úgy igazán - de az leírhatatlan. Az embernek a színpadon hirtelen még a láza is elmúlik az adrenalintól.

- Ami az előadások után következett, az viszont nem éppen volt egészséges.

- A színpadi feszültséget nem olyan egyszerű ám elpaterolni. Elmehettem volna előadás után joggingolni is, de ilyenkor tényleg a kocsma következett. Nem ittam többet, mint az átlag. Csak látványosabban. Barátaim panaszkodtak is egy orvosnak, hogy amit a Tamás fölépít a színpadon, lerombolja egy kocsmában. "Zsákkal üssük le, vagy mi legyen?" Az orvos is azt mondta: valahogy ki kell eresztenem a gőzt. Rá is lehet kapni a mentségre, hogy előadásom volt, innom kell, de azt hiszem, sikerült megtalálnom a középutat. Talán cigarettázni nem kellett volna. De senki sem tudja, mitől kap rákot. Falun éltem 14 éves koromig, jó kondim volt mindig, bírtam a strapát. A nyári indiántáborok is helyrehoztak. Más fitneszel, én elmentem a hegyekbe harcolni.

- Az indiánságról sosem tudtuk eldönteni, hogy játék vagy már-már szekta.

- Néhány mondatban nem is lehet elmondani. Két év híján ötven éve működik, és felnőttek játsszák; pedig a felnőttek kifejezetten alkalmasak arra, hogy elrontsanak dolgokat. Ezt mégsem sikerült: mindig frissül fiatalokkal. Az ifjúság örökké kíváncsi, megtisztulni vágyó ereje tartja fönn. Amikor először kap el valakit a zápor a hegyek között, és csatakosra ázik, kiderül minden. Hogy férfias kihívásnak találja-e, vagy azt mondja, ez mekkora baromság, inkább megyek a meleg szobába, enni a rántott húst. De csapatra mindenki vágyik. Akárhogy utáltuk az úttörőséget, akkoriban mégiscsak volt még.

- Meg hozzá egy kis ideológiai nevelés.

- Nem azok az ostoba eszmék hiányoznak, persze. Osztályfőnökként rajvezető voltam, de mivel indián is, kivittem a gyerekeket az erdőbe. A kerületben aztán közölték: Cseh elvtárs, nem kell ezt az indián butaságot belekeverni a szocialista ifjúság nevelésébe. De több évtizede már, hogy hiányzik a csapatban való egyesülés az ifjúság életéből, ahol megmutathatnák az erényeiket. Amelyben együtt harcolhatnának az ellenséggel. Játékból mi is úgy utáljuk az ellenséges törzset, hogy még. De csak a játék idejére.

- Erre az űrre lelhetett rá a Magyar Gárda?

- Szomorú látni bennük a szépre való vágyakozást. Rendet csinálni, tisztának lenni, állni bátran - ezek alapvetően szép dolgok. A szélsőjobb meg ügyesen rátelepszik erre az igényre. Jó szándékú embert mindig találni, aki nem fogja föl, mibe keveredik.

- Mibe?

- Egyértelmű, hogy össze akarják ugrasztani a cigányságot a jobboldallal. A háttérben most is azok állnak, akik mindenre képesek a hatalomért. Csak választások ne legyenek! Legyen inkább polgárháború. Disznó játék ez. Közben szép lassan sündörögnek elő azok is, akik néhány éve azt sem tudták, hány óra van. Ma, megérezve a győzelem illatát, kezdenek tábort verni a jobboldal zászlaja alatt. Indul a tülekedés.

- Neveket mondana?

- Ha a karom elbírná még a kardot.



- Egyszer ön is föltűnt a jobboldal zászlaja alatt - 2002, Kossuth tér.

- Én a vesztes vezér mögé álltam oda. Felhívtam Gézát előző nap, hogy megyek. Nem örült. A dalnok alapszabálya ugyanis: ne kotyogj bele mindenbe. Aki minden lében kanál, könnyűvé lesz, s így a dalok is azzá válnak - kettőnk dalait egyikünk is tönkre tudja tenni. De az nem kotnyeleskedés volt. Oda kellett állnom - egyre több helyről hallottam akkoriban, hogy szoci vagyok vagy SZDSZ-es. Nem tudom, hogyan jutottak erre a következtetésre, de meg kellett mutatnom, hogy nem így van.

- Talán az undergroundból indult művészséghez párosították az SZDSZ-ességet.

- A jobbos a túloldaliak szerint tényleg olyan fickó, aki megpödri a bajszát, végigsimít a csikósruhán, de elsősorban és mindenképpen sík hülye. Szóval akkor elmentem, mert azt kérdezték, állnék-e az első sorban. Ennek örültem. Vesztes csatába így kell menni. Mögöttem a katonáim, én pedig elöl. A csalódás akkor ért, amikor mutatták, hogy a tribünön van a helyem. Aztán megláttam, kik ülnek még ott. Láttam régről ismert KISZ-titkárt is. Persze lehet, hogy azóta megtért az igazak seregébe, de mégis: egy sor dülleszkedő alak mutogatta magát a valóban tiszteletre méltók közé, sőt, elé ülve.

- Miért maradt akkor a tribünön?

- Azért, mert nem fideszes vagyok.

- Hanem?

- Hanem orbánista.

- Fordítva szokott lenni: jó, jó, a Fidesz még csak rendben lenne, de ez az Orbán!

- Nálam nem ez a helyzet. Ismerem őket rég. Még nyoma sem volt a Fidesznek, amikor a Bibó Szakkollégiumban énekeltem egy este. Utána boroztunk, aztán jött egy szakállas fiú, hogy énekeljünk még Cseh Tamást. Mondtam, azt már énekeltem ma eleget, inkább katonadalokba kezdjünk. Egy másik, a nagy bajuszú, jó kis pápai pálinkát hozott. Előtte az ország térképe fölött arról beszélgettek, hogy milyen régiókat kellene kialakítani. Lenyűgözött, hogy vannak ilyen népek, akik gondolkodnak, a jövőn töprengenek.

- A katonadalokat is tudták?

- Csak az első versszakokat. Én valamivel többet, de még így sem az összeset. Erre jött a szakállas, hogy ezekből lemezt kell készíteni. Ez volt Orbán Viktor. Mondtam neki, arra képtelen vagyok: kutatást, gondos szerkesztést igényel, nagy munka. 1990 után, amikor ott laktak Anikóval a Katona József Színház mellett, szinte naponta összefutottunk. A Pilvaxban ültünk egyszer: akkor is győzködött, hogy kellenének azok a katonadalok lemezen, különben veszni fognak. Harminc éve ugyanis a katonák még énekeltek a teherautón - nyilván nem a Horthy Miklós katonáját -, ma meg már nem. Akkor sem lett semmi a dologból.

- A lemez végül megjelent.

- Már '98 után megcsörrent a telefonom: közölték, hogy a miniszterelnök úr találkozni szeretne velem. Be voltam rezelve, még korábban is mentem, nehogy elkéssek. Hirtelen elcsendesültek a kávéházban ücsörgő délutáni nénikék. Ebből tudtam, hogy megérkezett. Beszélgettünk, aztán előállt az ötlettel megint: jön a millenniumi ünnepségsorozat, fel kellene már venni azokat a katonadalokat. Egy miniszterelnökkel már nem olyan egyszerű packázni, úgyhogy megcsináltam.

- Arra viszont nem tudták rávenni, hogy húsz éve ön olvassa fel a rendszerváltás 12 pontját a tévészékház előtti tüntetésen. Bánja?

- Nem. Az azt megelőző években nem készítettünk lemezt Gézával, de Csengey Dénessel megírtuk a Mélyrepülést. Annál már nem akartam politikusabb lenni. Dénesnek köszönhetően viszont nem maradtam ki a rendszerváltásból. Ő vitt le Lakitelekre. Akkorát dobbant a szívem, hogy a mellkasom majd' kiszakadt, amikor hallottam: Kádárról, az oroszokról ilyen hangon is lehet beszélni. Egyszer aztán hívott egy kampányrendezvényre énekelni. Nem mentem. Erre írt egy levelet - ma is megvan -, hogy hátba szúrtam. Nem értette, hogy a dal igazabb, fontosabb, mint a kampányok. Bemerészkedett a kígyó politikusok közé, és azt hitte, hogy azzal a hatalmas igazságérzetével partra evezhet a hátsó szándékokkal átszőtt nyúlós kulimászban. Azt hitte, az emberek úgyis az igazsághoz igazodnak. Hát nem. Ebbe halt bele.

- Ön fél tőle?

- Mitől? A haláltól?

- Igen.

- Nem rettegek. Inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog megtörténni. Napról napra gyengülök. Lehet, hogy így, fokozatosan. De nekem megengedte a Jóisten, hogy elrendezzem, amit el kell. Amiről mindenki úgy gondolja, hogy majd egyszer, de van még rá idő, hosszú az élet. Akit hirtelen baleset ér, nincs ideje ilyesmire. Most pedig még ez a furcsa kis felvétel is előkerült, amely tényleg az egyetlen hiányzó láncszem volt: "Jaj, mama, látod, kész ez a vers is" - valahogy így érzem magam.

- Amikor Bakonybél díszpolgárává avatták, úgy látszott, jól van. A Bárka Színházban még énekelt is két hónapja - évek óta először. Reméltük, ezek a gyógyulás jelei.

- Ilyen alkalmakra a sírból is visszajön az ember egy órácskára. A Bárkában egyetlen dalt énekeltem, de a végén már így is az ájulás környékezett - ha csak egy perccel hosszabb, nem bírtam volna. A díszpolgárság óta nem tápászkodtam föl. A kemoterápia csúnya mellékhatásokkal járt: szinte nem is a betegségbe halok bele, hanem a gyógyításba.

*[BILLBOARD]*

- A Jóistenbe vetett hit miatt nem fél?

- Igen. Múlt héten járt nálam egy atya is.

- Meggyónt?

- Csak beszélgettünk. Lesz persze gyónás is meg minden, ami azzal jár, hogy katolikusnak kereszteltek, noha az Úrral valójában sosem az egyházán keresztül tartottam a kapcsolatot. Sőt, az egyház miatt távolodtam el tőle. Aztán 28 évesen egyszer csak befordultam egy templomba, a csöndben pedig rátaláltam egy ösvényre, amelyre lépve úgy éreztem, beszélhetek Vele. Amikor odakúsztam ott a lába elé, megajándékozott egy iránytűvel. Ha nem is sikerült mindig, azóta igyekeztem jó fia lenni.

- Nem haragszik rá, amiért mégis beteg lett?

- Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek.


CSEH TAMÁS

1943-ban született Budapesten. Gyerekkorát a Fejér megyei Tordason tölti. • Érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az Egri Tanárképzőt végzi el. • 1967 és 1974 között rajzot tanít egy budapesti általános iskolában. • 1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője, előadója. Lemezeik az 1976-os, Másik Jánossal közös Levél nővéremnek című óta jelennek meg. • 1961 óta "bakonyi indián", Hadiösvény című regénye 1997-ben, Csillagokkal táncoló Kojot című, indián meséket tartalmazó munkája 2006-ban jelenik meg. • 2001-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki. • Nős, a 28 éves András és a 20 éves Bori édesapja.

2009. augusztus 6., csütörtök

Szakrális kalauz


Mórocz Zsolt: A mÿ Lakó-helyeink


(Szakrális kalauz hívőknek, szkeptikusoknak, szellemi kalandkeresőknek )


  'A Lakó-Hely – az álatalam használt értelemben – együtt jelenti a realitás látható és láthatatlan oldalát. A dolgokat és a légkört, a történetek és sorsok tanulságait, a kastélyok és templomfalak között fogva tartott időt.
  Ezért az út, melyre az Olvasót invitálom, sokfelé visz térben és időben, hiszen Vas megye spirituális határai messzebbre nyúlnak az országhatárnál és napjainknál. Zarándoklatunk ugyanúgy vezet majd a földi életút csapásain, mint a transzcendens ösvényeken, amelyekre lépve a végső kérdésekre remélünk választ találni" – írja "szakrális kalauza" bevezető részében a Kőszegen élő író. 
  Műve a mai magyar kultúrában párját ritkítja, és a múltban is csak távolabbi rokonai akadnak: Hamvas Béla, Várkonyi Nándor egyes munkái, Szabó Zoltán Szerelmes földrajza...
  Igazi kuriózum, egyszersmind lelket és szellemet tápláló olvasmány.
  A kötet a Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára, Nyugat-Magyarország első történelmi könyvsorozatának a részeként jelent meg. A sorozat amai szerzők munkáinak ugyanúgy helyet ad, mint a múlt kincsestárában talált értékeknek. Célja a széles értelemben vett történeti önismeretünk szolgálata, a magyar jövő hitének erősítése. 

 272 AK/40-es oldal, kemény táblaborító, ISBN: 963866524-6 

Ára: 1980 Ft 

A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 1. kötete

BOLOND ISTÓK BÖLCSESSÉGE


 

Bolond Istók kacagtató históriáit - más-más figurákhoz kötve - időtlen idők óta, szerte a világon mesélik egymásnak az emberek. Ezek a történetek mulattatnak, de sokkolnak is. Aki megnyitja fülét és szemét, kivált pedig a szívét Istók példázatai előtt, arra úgy hatnak, mint a kínai szelence: minden rekeszből újabb rekeszek nyílnak - egyre újabb gondolatlehetőségek, ráérzések és felismerések, a dolgok lényegének intuitív megragadása felé.Ez a kötet új színt képvisel egyik legeredetibb prózaírónk, a József Attila-díjas Molnár Miklós életművében.

Kapiller Ferenc: Megélt aranykor


Kapiller Ferenc: Megélt aranykor 


Salföldi beszélgetések Somogyi Győző festőművésszel.
 


  A Balaton-felvidéki Salföldön élő Somogyi Győző a mai magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alkotója. Kapiller Ferenc vele folytatatott izgalmas beszélgetéseiből kiderül: bátor és eredeti gondolkodó is. Élet- és társadalomfelfogása üdítően különbözik az utóbbi két-háromszáz évben s így napjainkban is divatozó eszmeáramlatoktól, és a világ isteni rendjének helyreállítására irányul. A Teremtőjével és a természettel való kapcsolatát rendezni törekvő ember számára, úgy tetszik, ma sem lehetetlenség az elvesztett Aranykor újraalkotása és megélése.
  A szerzőnek a kortárs hazai képzőművészet egyik kiemelkedő alkotójával, a Balaton északi partján, Salföldön élő Somogyi Győzővel 1995 és 2004 között készített interjúit gyűjtötte kötetbe a kiadó.
  A művész 1973-as indulásától a 80-as évek elejéig főként grafikával foglalkozott, a 80-as évektől kezdve szinte kizárólag fest. A hétköznapi élet témakörét feldolgozó, a Balaton-felvidékről tudósító mûvek mellett vallási témájú és sajátos szemléletű történelmi képek alkotói munkájának legjelentősebb állomásai. Botrányt kavaró, 100 portréból álló, a magyar történelem neves katonaszemélyiségeiről készült ikonosztázát 1996-ban először a Néprajzi Múzeumban állították ki, sorozatot készített az Árpád-ház szentjeiről is. Képeit különös, groteszk formavilág és élénk színek jellemzik.
  A beszélgetések tanúsága szerint eredeti és bátor gondolkodó. A világ teljességét valló, Teremtőjével és a természettel egységben élő ember divatos eszmeáramlatoktól távol álló világképét ismerhetjük meg az interjúk alapján. Az egymásba fûződő elmélkedések, a művész önvallomásai személyiségének alakulásáról, neveltetéséről és világszemléletéről tudósítanak. Vallja, hogy az elvesztett harmónia, az Aranykor újra megélhetővé válik az alkotó ember számára. A könyvet a művész rajzai illusztrálják.

Ára: 1950 Ft