2009. június 6., szombat

TÁLTOS ÉNEK


TÁLTOS ÉNEK

  (Hajdú Zazó)

 

 


Révedek, révedek, sólyomként rejtezek:

Rejtezek, rejtezek, Turulként ébredek.

 

Világot bejárom széltében hosszában,

Igazat keresem minden kis zugában.
  

Nem lelem, nem lelem, nincs is rá reményem:

Kárpátok nemzete nem nőtt föl erényben.
 

Szellemek, szellemek, ősöknek szelleme,

Mutassatok utat, mit tegyek ellene.
 

Révedek, révedek, sólyomként rejtezek:

Rejtezek, rejtezek, Turulként ébredek.
 

Látom már a jövőt, kitárult elébem

A múlt csarnokából, fényben úszó képben.
 
 

Ragyogó paripa, Táltos fehér lova,

Repülve száguld magas égbe tova.  
   

Betakarja szárnya Földnek fényes Napját,

Attól válik Fénnyé, szórva arany pompát.
 

Révedek, révedek, sólyomként rejtezek:

Rejtezek, rejtezek, Turulként ébredek.
  

Szellemek, szellemek, őseinknek lelke,

Tegyetek látóvá, jövendőt megfejtve.
 

  „Hallgass reám Turul, táltosok utóda, 

  Szemedet megnyitom, légy jövő tudója.”
 

  „Látomásod jelzi, nem hal el a fajta:

  Alapozz a múltra s jövőt építs rajta.”
 

  „Világod a Világ, mindenekkel benne, 

  Légy része része a Fénynek, ragyogással telve.”
 

  „Magyar lesz a magyar, ne adja föl énjét,

  Tudását megosztva őrizze erényét.”
  

  „Éljen Földanyával igaz megértésben,

  Védje a Természet minden kincsét ébren.”
 

  „Egy az Isten, mindegy, hogyan is imádod, 

Tisztelettel áldozz: Ő adta világod.”
 

„Istennek áldása kísér majd az úton,

  Hogyha mindenekkel megbékélsz a múlton.”
 

  „Látomásod való, nem álom vagy csalás,

  Bőség várhat reád s nemzeti újulás.”
  

  „De, ha vak gőgödben füled süketelne,

  Ezer átok baja emésztene, enne.”
 

  „Elpusztulsz e földről, se híred, se hamvad:

  Elviszed magaddal ősi titkod s magvad.”
 

  „Elfelejt a világ szempillantás alatt:

  Volt valaha magyar, de az idő haladt.”
 

  „Választásod Tiéd, nem szólhatok bele, 

  De a Fényt választva, itt van Isten keze...”

________________________________

http://www.hunhagyomany.gportal.hu/

________________________________

2009. június 4., csütörtök

CSÍKSOMLYÓ 2009. PÜNKÖSD


A Kárpát-medencéből, Moldvából, Európa és a világ más államaiból érkezett zarándokok tengere előtt mondott prédikációt szombaton Csíksomlyón, a hagyományos pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek-metropolita.

 

A beszéd teljes egészében:

Elhangzott 2009. május 30-án, szombaton Csíksomlyón.


Krisztusban szeretett testvéreim!

Isten előtt egy nap ezer év, ezer év egy nap – tanítja Szent Péter apostol. Nekünk azonban beláthatatlan hosszú idő az ezeréves Erdélyi Egyházmegye története, amely mint hallottuk érsek urunktól, majd' ezer évig a kalocsai érseki tartomány része volt. Úgy is jöttem ide, mint a szent koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda. Beláthatatlanul hosszú idő a 800 éves ferences rend története. S mégis, ezek a jubileumok ebben az ünnepi órában összekötnek bennünket múltunkkal, jelenünkkel s remélhetőleg 1000 évnél is tovább tartó jövőnkkel. Összetartanak és összekötnek mindazokkal, akik a közös keresztény hitben, a nemzettudatban mint magyarok, székelyek, csángók magyarnak, székelynek, csángónak vallották és vallják magukat.

Pünkösd szombatján várjuk a Szentlelket, s mint egykoron Szűz Mária az apostolokkal, együtt imádkozva kérjük életünkre, nemzetünkre a Szentlélek ajándékait. A Szentlélek Úristen árasztja ajándékait, a közismerten hét ajándékot, de más karizmákat is, és érdemes szemügyre vennünk, hogyan teljesedett be Szűz Mária életében ezeknek az ajándékoknak a sorsa, és milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a magunk számára. Adja a Szentlélek az értelem, a tudás és a bölcsesség ajándékát. Ő a nagyokosságú Szűz. Vagy mint ahogy költőien imádkozzuk a loretói litániában, a Bölcsesség széke. Ha egyszer Jézus Krisztus Isten megtestesült bölcsessége, akkor az ő édesanyja részesült belőle. Ő a Bölcsesség széke. De megkérdezhetjük: ki a bölcs? A bölcs az, aki nemcsak néhány évre tekint hátra vagy előre, hanem a leghosszabb távon, mondhatni az örökkévalóság fényénél – mint ahogy régen a latinok mondták, sub specie aeternitatis – szemléli saját sorsát és nemzetét.

Hogyan tekintsünk történelmünkre? Egy francia származású amerikai történész azt írja: ha valaki mélyebben meg akarja ismerni a történelmet, annak társalkodnia kell Istennel. Szűz Mária társalkodott Istennel. Híres hálaadó éneke, a Magnificat egyben rejtett történelmi visszatekintés is, hiszen benne van az, hogy nemzedékről nemzedékre mit tett az Isten. Fölfedte benne Isten gondviselését és vonalvezetését. Hiszen akkor, Szűz Mária korában a választott nép majd' kétezer éves történelmet tudott maga mögött. Látta, hogyan szórta szét a gőgösöket, hogyan taszította le trónjáról a hatalmasokat, és hogyan emelte fel az alázatosokat. És Szűz Mária előtt ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka, nevezetesen a babiloni fogság is, amikor az egyik legnagyobb próféta, Izajás jelképesen az egyik fiának ezt a nevet adta az ellenségre utalva: „rabolj gyorsan, prédálj hamar”. S vigasztalásul a másik fiának: „a maradék visszatér”.

Valami hasonlatosságot érezhetünk, ha a magunk sorsára és arra az ezeréves történelemre is gondolunk, ami ezen a tájon Szent István király korától az első föltételezett Buldus püspöktől egészen a legutóbbi idők „emberkatedrálisaink”, hogy Illyés Gyula szavát használjam Márton Áronig és az ugyancsak hozzá mérhető vértanú lelkületű Jakab Antalig ezen a tájon ennek a népnek, ennek a nemzetnek jutott. Mert benne vannak a török és tatár harcok, a háborúk fájdalmai, az ország feldarabolása. S amire már jól emlékszünk, a falurombolás már-már azt a víziót vetítette elénk, hogy megsemmisülünk. És mégis itt vagyunk. Mert a sokszor nehéz időkben az a ferences rend, amelyik például magyar földön az én megyémben egyedül a 150 éves török hódoltság alatt ápolta a katolikus hitet, úgy ápolta ezen a tájon. És hogy munkája nem volt hiábavaló, arra példa az, hogy itt vagyunk. Meg kell látnunk a múltban Isten gondviselését, mert a múlt erős gyökér, jelen és jövő belőle él. Fel kell benne fednünk Isten vonalvezetését. A múlt a mi reményünk. Meg kell látnunk a magunk sorsában és az általunk áttekinthető időben is, hogy mit tett az Isten. Mert nem is olyan rég, mintegy 20 éve a porba hullott egy világhatalom. Szintén Izajás szavai jutnak eszünkbe. Mert a nagyhatalmak olyanok, mint a vödrön a vízcsepp. És szemünk előtt lelöktek egy hatalmast a trónjáról. Még a televízió is mutatta. S ha a magunk sorsára gondolunk, kérem mindannyiukat, kedves testvérek, fedjék fel az Isten gondviselését.

Szabad legyen egy saját példával előállni, semmiképpen sem a dicsekvés szándékával. Papnövendékek voltunk, s akkor mintegy nyolcan nagy mennyiségű könyvet hoztunk át ide Erdélybe. Megszereztük rá a pénzt, keresztény, katolikus és magyar könyvek voltak. Idejöttünk, vagyis ide szerettünk volna jönni, hogy elhozzuk ezeket áldott emlékű Márton Áron püspöknek és a gyulafehérvári kispapoknak. A határnál, ahogy akkor mondták, lebuktunk. Utóbb kiderült, hogy nem a vámosoknak az ébersége, hanem a hálózat ébersége volt az, amely előre jelentette, hogy jönni fogunk. Kiutasítottak bennünket, útlevelemet elvették, a tortúrát nem mondom el ami '89-ig tartott. Ha nekem akkor papnövendék koromban azt mondja valaki: „te egyszer itt fogsz állni, és prédikálni fogsz Erdély és Magyarország népéhez”, nem hittem volna. És saját életemen át látom, hogy annak, aki Isten ügyéért fárad, az egyházáért, Isten már ezen a földön is visszafizet. Mert Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni. Ezt fedezzük fel saját életünkben is. Még ha most megpróbáltatásban is élünk, mert a Szentlélek a lelki erősség adományát is adja. Mint ahogy adta Szűz Máriának, aki állt a kereszt alatt és nem rogyadozott. Ő akkor is hitte, amit 33 évvel korábban mondott neki az Angyal: Isten neki adja atyjának házát és uralmának nem lesz vége. Hitte a kereszt alatt is, amikor fiát megfeszíteni látta. És ahogy Szent Pál mondja, lelkében meghalt és lelkében feltámadt az ő fiával. Pedig ott nem jött a szabadító angyal, mint ahogy jött egykoron Ábrahámnak, amikor Isten őt próbára tette, hogy áldozza fel fiát. Neki mindent el kellett szenvednie. Éppen ezért rá kell tekintenünk bajainkban, hogy lelki erőt kaphassunk, hiszen ő a mi égi édesanyánk.

Nemrég hallhattunk egy kísérletről, amit Oxfordban végeztek el 12-12 önkéntes egyetemistával. Nem tudták, hogy mire kérik fel őket. Az egyik csoport hívő katolikusokból állt, a másik pedig kifejezetten nem hívőkből. Két képet mutattak nekik. Az egyik Leonardo da Vinci Hermelines hölgye, a másik Sassoferrato Mária-képe. Mindkettő egy hölgyet ábrázolt. S miközben a kísérletben részt vettek, elekrosokkokat kaptak. Ma már mindenféle eszközökkel lehet mérni a fájdalmat. Azt vették észre, hogy a nemhívőknek, bármelyik képet nézték, semmit sem jelentett a fájdalom enyhítésében a kép látványa. De akik katolikusnak vallották magukat, azt mondták, és azt is lehetett tapasztalni, hogy amikor Szűz Mária képét látták, nem érezték úgy a fájdalmat, hanem azt érezték, hogy valamiféle gondviselés és segítő anyai kéz óvja őket. Ezen lehet vitatkozni világnézettől függően, de azért ez elgondolkodtató. Ha egyszer Szűz Máriára bízta Jézus apostolán keresztül az őt követőket, akkor fájdalmainkban miért ne fordulhatnánk mi is hozzá? A kegytemplomban az a sok-sok hálatábla arról tanúskodik, hogy Szűz Mária ügyes-bajos dolgokban megsegítette a hozzá fordulókat. Isten a tudója, hogy hányan voltak. Mert az csak egy töredék. Hát mi is odafordulunk hozzá, mert a világ és benne a mi magyar népünk is nagy válságban van. Azért hozom elő magyarországi életünk gondjait és bajait, mert az ottani élet kivetül a világ összes magyarjára, és ha jól meggondoljuk, mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk.

Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági válság van, drágább lesz minden. Ezt mindenki érzi. Akik mélyebben látnak, azt mondják, erkölcsi válságban vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk, mert az erkölcs nem áll meg önmagában. Támaszt kíván. Már Dosztojevszkij megmondta: ha nincs Isten, mindent szabad. És az újkori ember elveszítette komoly istenhitét immár 300 éve. Azóta egyre lejjebb csúszunk. Először megvolt még az erkölcsi érzék a jó és rossz iránt. De aztán az is megszűnt. Az erkölcsi válságban a bűn a botrányig ért és korrumpálódott minden, ezt követte az értékválság. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a mai világ mindent a pénzzel mér. Ez az egyedüli mérce. Nem véletlen, hogy a mi Urunk az összes bűn közül az Istennel szemben a pénzt állította. Mert a többi bűnből sokkal könnyebb felállni, mint a pénzimádatból. Ma ott tartunk, hogy az áldozatos munkakörökben dolgozó emberek, legyen az tanító, ápoló vagy egy pláza dolgozója, egy hónap alatt nem szerez annyi jövedelmet, mint e világ gazdagjai egy óra alatt, akik jókor vannak jó helyen. Ezt a válságot és értékválságot nagyon könnyen az államcsőd is követheti.

S milyen fájdalmunk van még az erkölcsi válságban? Hogy az emberiség őssejtjét, a családot rombolják. Minden más együttélést fel akarnak emelni a család rangjára, miközben a családok támogatása csökken. Növekszik az abortuszé. Még a prostituáltak is kapnak újabban állami támogatást. De a családok helyzete egyre inkább megnehezedik. A maradék ifjúságot pedig megrontják. Még sokan nem tudják, de majd tudni fogják, mert mindenhová beszivárog ez az új kór, a gender-program, hogy mindenki döntse el szabadon, hogy férfi vagy nő, homoszexuális vagy transzszexuális vagy transzvesztita vagy heteroszexuális akar lenni. Mindegy, döntse el szabadon! Aztán még ha ez sem elég, először az enyhe kábítószereket ajánljuk nekik, majd a még keményebbeket, hiszen ez jövedelmet hozhat az államnak. Eddig mindig azért tudtunk fölemelkedni, mert többen születtek, mint ahányan meghaltak. Mára megfordult ez a rend. Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: „És más hon áll a négy folyam partjára, / Más szózat és más keblü nép…" Ne adja Isten, hogy ez beteljesedjék rajtunk!

Mit hoz a jövő – megkérdezhetnénk. Hiszen a mi múltunk a reményünk. Így fogalmazódott meg ennek az egyházmegyének is a programja: Krisztussal ezer esztendeig, amelynek nagyszerű kétértelműsége van. Mert nemcsak a múltra utal, hanem a jövőre is. Milyen jövőkép áll előttünk? Évekkel ezelőtt hallottuk azt az egetverő gőgös kijelentést egy politikustól: „a Magyarok Nagyasszonya levette rólunk a kezét. Majd mi gondoskodunk a magyarokról." Egy másik azt mondta: „jóléti rendszerváltást hozunk". Én ezt a politikust közelről ismerem. S mi a valóság? Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen, kifizethetetlen adósság jármában nyögünk. Aki ma megszületik, adóssággal születik. Az egyre növekvő munkanélküliség, a kilátástalanság, a depressziós lelkület egyre több embert szorít le a mélyszegénységbe, statisztikai adatok szerint több mint hárommillió embert. A legjobbak közül, a tehetségesek közül sokan kivándorolnak, másutt keresnek megélhetést. Innét is, Erdély földjéről és tőlünk is. A demoralizált iskolákról már ne is beszéljünk, ahol már nem lehet követelményt támasztani, nem lehet fegyelmezni, hogy növekedjék a funkcionális analfabéták száma és a legyőzhetetlen tudatlanságban szenvedő tömegé.

Emberileg nincs már remény. És mégis, társadalomlélektani vizsgálatok bizonyítják, elég kezünkbe venni Kopp Máriának és kutatócsoportjának a múlt évben megjelent hatalmas monográfiáját: az elkötelezetten hívő, vallásos emberek és családok jobb testi-lelki állapotban vannak, nagyobb náluk a gyermekvállalási kedv, és még a várható földi élettartamuk is hosszabb lesz. Hát ez az Isten humora: mi az üdvösségre vágyunk, és már ezen a földön is hosszabb életet ad nekünk. A Szentlélek jótanácsokat is ad, mint ahogy adott Szűz Máriának. Ott volt a kánai menyegzőn, és egy megszívlelendő szót mondott mindörökre. Azt mondta a szolgáknak: „Tegyétek azt, amit Jézus mond!” Mi is tegyük azt! Mit mond nekünk Jézus? Keressük parancsait: Ti elsősorban keressétek Isten országát és az ő igazságát! Szüntelenül imádkozzatok és bele ne fáradjatok! Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket! S mindezt részletezi a hegyi beszédben és a nyolc boldogságban, amely magában foglalja a Tízparancsolatot. De még több is annál, mert nem a tilalmakra, hanem az eszményre hívja fel a figyelmünket. Jézus Krisztus a mi örök eszményünk. Mert ő a hegyi beszédnek, s benne a nyolc boldogságnak a rejtett alanya. Őt kell követnünk. Amikor boldogságot ígér a szegényeknek, akik úgy szegények, hogy le tudnak mondani az anyagiakról és másokért élnek. Akik mások szomorú sorsát megosztják. Akik lemondanak a szemet szemért elvről. Akik munkálják egymás között a békességet. Akik igazak szeretnének lenni Isten előtt, nem a népszerűségi listák szerint szeretnének kitűnni, hanem Isten előtt akarnak igazak lenni. Akiknek gondolata, szava egybevág. Gondoljunk a lélekben tisztákra. Tőlük egészen távol áll a hazugság. Mert a hazugság atyja az ördög. Ez a tisztaság olyan életformát kölcsönöz, amit sokszor üldöznek. De amellett akkor is ki kell állni, ha üldöznek bennünket. És gondoljunk a végítéletről szóló nagy beszédére, amikor a jobbján és balján állókhoz szól az Úr. „Éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok.” Ismerjük. A szociálisan rászorulókra gondunk legyen! Ezekből a parancsokból fejlődött ki az irgalmasság testi és lelki cselekedete, amely Európát kereszténnyé tette. Ha ezek megvalósítására törekszünk, akkor nemzetünk megmarad, újjászülethet és még azt is remélhetjük, hogy a végítéleten jobbjára állít bennünket.

Az Úr elküldte a Szentlelket, a másik vigasztalót. Hogy eszünkbe juttasson mindent, szavait elevenné tegye, magyarázza és időszerűsítse. És ezek a szavak új életre kelhetnek, mert Jézus tanítja, aki az út, az igazság és az élet. S ezeket meg kell fogadnunk és együttesen nekünk, akik szívünkön viseljük keresztény és magyar voltunkat, egymást kell segítenünk.

Körülbelül két hete egy férfi bejelentkezett a kalocsai érsekségen. Csak velem akart beszélni, de egy percben. Azt akarta, hogy a nevét is hagyjam teljes inkognitóban. Azt mondta: amikor majd itt imádkozzuk a Miatyánkot, fogjuk meg egymás kezét. Mondtam neki, ezt nem írja elő a liturgia, a papnak egyébként is feltárt kezekkel kell lenni. De a gondolat szép, hogy mi összetartozunk.

A szintén nyolcszázadik évfordulóját ünneplő egyetlen magyar alapítású rend, a pálos rend – amelynek rendfőnöke, Bátor Botond most velünk egy időben misézik most Pilisszántón – úgy alakult meg, hogy Boldog Özséb a Pilisben a tatárjárás után, amikor megérte fiatalkorában, hogy sok széthúzás miatt is jutottunk oda ahová jutottunk, akkor megpróbálta összeszedni a remetéket. Volt egy látomása: úgy mint pünkösd napján, tüzes lángnyelveket látott minden remetehajlék fölött, és azt mondta, hogy ezeket egyesíteni kell. Egyik papköltőnk meg is verselte ezt: „Kicsinyke lángok, ha összefognátok, lángba borítanátok a világot.”

Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szűz Mária, aki egy! Ő velünk van! Hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk, úgy, ahogy ezer évvel ezelőtt a mi Szent István királyunk végső felajánlotta elkeseredettségében a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az életünket neki. Hiszen meg kell tennünk ezt a felajánlást. Ma, ha nem lenne pünkösd szombatja, Szent István király ereklyéinek átvitelét ünnepelnénk a liturgikus naptárban. Nevezetesen arra a Szent Jobbra gondolnánk, amelyet egy kegyes csalással egy Mercurius nevű szerzetes a Partiumba elhozott, és ott kialakította a szentjobbi apátságot. Isteni csodaként megmaradt az a jobb, amely oly sok jót tett földi életében. Őrizte és védte a magyar népet, alamizsnát osztott és végső, örök szimbolikus gesztusként fölajánlotta a koronával együtt magyar nemzetét, az elkövetkező utódokat is Szűz Máriának. Hát így, ebben a nagy jubileumi évben hálaadással a Jóistennek mint gondviselő Atyánknak, mint megváltást hozó Fiúistennek, mint megújító Szentléleknek Szent István király nyomán ajánljuk fel mi is önmagunkat, nemzetünket a Szűzanyának a legősibb Szűz Máriát köszöntő imádsággal, és ezt mondjuk most együtt:

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak!

Ámen

TRIANON 1920 JÚNIUS 4.


Juhász Gyula: Trianon


Nem kell beszélni róla sohasem, 
De mindig, mindig gondoljunk reá. 

Mert nem lehet feledni, nem, soha, 
Amíg magyar lesz és emlékezet, 
Jog és igazság, becsület, remény, 
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül, 
S magyar szív és ész tartott meg bizony. 
Egy ezer évnek vére, könnye és 
Verejtékes munkája adta meg 
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. 

És nem lehet feledni, nem, soha, 
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, 
Hol királyokat koronáztak egykor, 
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, 
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha, 

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, 
És mienk volt a legszebb kék szalag, 
Az Adriának gyöngyös pártadísze! 
És nem lehet feledni, nem, soha, 
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol 
Ferenczy festett, mestereknek álma 
Napfényes műveken föltündökölt, 
S egész világra árasztott derűt. 
És nem lehet feledni, nem soha, 
Hogy Váradon egy Ady énekelt, 
És holnapot hirdettek magyarok. 
És nem lehet feledni, nem, soha 
A bölcsőket és sírokat nekünk, 
Magyar bölcsőket, magyar sírokat, 
Dicsőség és gyász örök fészkeit. 
Mert ki feledné, hogy Verecke útján 
Jött e hazába a honfoglaló nép, 
És ki feledné, hogy erdélyi síkon 
Tűnt a dicsőség nem múló egébe 
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! 
Ő egymaga a diadalmas élet, 
Út és igazság csillaga nekünk, 
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar, 
A pokol kapuin is győzni fogsz, 
S a földön föltalálod már a mennyet! 
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol 
Arany Jánost ringatá a dajka 
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, 
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, 
Bírnád feledni Kassa szent halottját 
S lehet feledni az aradi őskert 
Tizenhárom magasztos álmodóját, 
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok, 
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, 
Rossz csillagok alatt virrasztva járók, 
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan 
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött 
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek 
Némán, csupán a szív veréseivel 
S a jövendő hitével egy nagy esküt, 
Mely az örök életre kötelez, 
A munkát és a küzdést hirdeti, 
És elvisz a boldog föltámadásra. 

Nem kell beszélni róla sohasem 
De mindig, mindig gondoljunk reá

2009. június 2., kedd

N. A. T. (1978-2000)


Terry Jacks dala

Búcsúzni jöttem (Seasons in the sun) -

Bornai Tibor dalszöveg fordítása


 Búcsúzni jöttem, jó barát, 
Melletted voltam annyi éven át,
Milyen sok kaland várt reánk,
A rét, s az erdő volt hazánk,
Nem volt egyetlen vitánk.

Isten veled, most elmegyek,
Itt maradnék, de sajnos nem lehet.
Tavasz van, mégis fázom én,
Most a végzet jön felém,
A régi boldogság helyén.

Néhány perc, néhány év, 
Néhány könnyű álomkép,
Mikor már véget ért,
Akkor látod, mennyit ért.

Búcsúzni jöttem, jó apám,
Igérd meg, gondolsz néha énreám,
Te mindig jó voltál velem,
Te voltál az egyetlen,
Aki mindig hitt nekem.
Isten veled, most elmegyek,
Itt maradnék, de sajnos nem lehet.
Tavasz van, mégis fázom én,
Sötét felhő jön felém,
A régi boldogság helyén.

Néhány perc, néhány év,
Néhány könnyű álomkép,
Mikor már véget ért,
Akkor látod, mennyit ért.

Néhány perc, néhány év,
Néhány könnyű álomkép,
Mikor már véget ért,
Akkor látod, mennyit ért.

Búcsúzni jöttem, kedvesem,
Valódi társam voltál énnekem.
Rád mindig úgy emlékezem,
Te voltál a végtelen,
Egy és örök szerelem.
Isten veled, most elmegyek,
Itt maradnék, de sajnos nem lehet.
Tavasz van, mégis fázom én,
Mennyi emlék jön felém,
A régi boldogság helyén.

Néhány perc, néhány év,
Néhány könnyű álomkép,
Mikor már véget ért,
Akkor látod, mennyit ért.

Néhány perc, néhány év,...

A győztesek írják a történelmet



CSEPPBEN A TENGER
A JELENKOR TÖRTÉNETE ÉS MEGÍRÓI

*

Kedves Jenő, 
 
időnként önéletrajzi tárcákat írok a Magyar Narancsba, most éppen az emlékezetes közös tévé-szereplésünkről írtam. Többektől érdeklődtem, mi van veled, de senki sem tudta. Kérdeztem a tudakozót is, hogy van-e telefonod a Kalászi úton, de nem találták. Most a Narancs olvasószerkesztője megadta az e-mail címed. Ha egy-két mondatban megírnád, mit csinálsz, módosítanám az írás befejezését. Meg persze, ha valamire rosszul emlékszem, javítsd ki. Ezeknek az írásoknak nagyon szigorúan kötött a terjedelme, így sok minden kimarad belőlük, ami még érdekes lenne. Vasárnap estig kellene megkapnom a választ, mert a Narancsban hétfőn van lapzárta.
 
Üdvözöl: Kőszeg Feri  


*
(Az előző levél melléklete)

Kőszeg Ferenc 

K. történetei 

Voltaire a képernyőn 
 

A 168 Óra 1990. március 13-i és a Beszélő március 15-i számában fénykép jelent meg, amely baráti kettesben ábrázolja a két hetilap főszerkesztőjét: Mester Ákost és K.-t. Ez a felvétel sem két évvel korábban, sem néhány évvel későbben nem jöhetett volna létre. Korábban azért nem, mert a Magyar Rádió vezető szerkesztője nem mutatkozhatott volna együtt egy olyan ellenzéki-ellenséges elemmel, amilyennek K. számított, mondjuk, 1988 augusztusáig. Néhány évvel később pedig azért nem, mert a 168 Óra úgy közölte K. Orbán Viktort bíráló írását, hogy – terjedelmi okokból - a hozzájárulása nélkül kihúzták belőle az Orbánra nézve pozitív megjegyzéseket. Bár hibáját a lap utóbb elismerte és korrigálta, a barátias viszony a két közszereplő között, amely amúgy sem volt különösebben intenzív, elenyészett. 

1988 kora telén Moldoványi Ferenc, a Színház- és Filmművészeti főiskola másodéves hallgatója a „második nyilvánosságot”, magyarán a szamizdatot választotta esedékes vizsgafilmje tárgyául. Egy évvel korábban a főiskola rektora, Kazimír Károly még botrányt csinált abból, hogy a rendezőnövendék ironikusan ábrázolta egy Lenin-szobor avatását, de az idők gyorsan és sokat változtak. Ezt nem is annyira az bizonyította, hogy a főiskola illetékesei hozzájárultak a film elkészítéséhez, mint inkább az, hogy Mester Ákos, a rádió és a televízió sztárriportere, elvállalta a moderátori szerepet a tervezett beszélgetésben. Vélhetőleg számított rá, hogy a film pályafutása nem zárul le azzal, hogy a rendező megkapja rá a jeles osztályzatot.  

A felvételre 1989. január 17-én került sor, a szamizdatot K., a Beszélő és Nagy Jenő a Demokrata szerkesztője képviselte, ők ketten régóta ismerték egymást. Az új ember mindkettőjük számára dr. Csikós József volt, az MSZMP Központi Bizottsága „agit.-prop.” osztályának helyettes vezetője. K. a forgatáson zakóban és nyakkendővel jelent meg, általában így öltözködött. Csikós ellenben, a „hivatal”, a „hatalom” képviselője – az új idők jele – tengerkék pulóverben.  

Rádiósként és tévésként Mester Ákosnak megvolt az a tiszteletreméltó képessége, hogy vitapartnerként, érdekeltként vett részt a beszélgetésekben. Különösen így volt ez ennél a filmnél, hiszen a saját, személyes aggodalmaira is választ várt, elsősorban Csikós Józseftől, de a szamizdat-készítőktől is. „Ön az, aki diktál. (…) Ön a hatalom képviseletében jelenik meg, én a legális sajtó munkatársa vagyok, (…) morgok, de engedelmeskedem, és az urak azok, akik engedetlenek. Ezzel szemben ők azok, akik nyilvánosságra hozzák azt, amit nekem nincs módomban, vagyis ami miatt én morgok.” A hatalom pulóverbe bújt képviselője előre menekült, és nyomban megengedte, hogy a lapindítás a jövőben csak bejegyzéshez lesz kötve. A riporter megjegyezte, a szamizdatoknak se lesz könnyű, ha minden újság mindent megírhat. Igaza volt. Csak abban tévedett, hogy cenzúra híján a hangfogón átütő morgás éppúgy elveszti különös szexappealjét, mint a cenzúrázatlan szókimondás. A riporter megkérdezte, lesz-e magánrádió, magántelevízió. Csikós ezt is megengedte. K. megjegyezte, a jog önmagában nem elég, amíg minden tőke és a hatalomgyakorlás minden eszköze az MSZMP kezében van. Mester Ákos a jövőbe pillantott: „Tételezzük fel az abszolút fikciót – mondta -, hogy a Demokrata Fórum valóban párttá szerveződik, hogy többségbe kerül egy választás során”, akkor majd ők fogják megmondani, hogy a kisebbségben lévő MSZMP milyen műsoridőt kap a Magyar Rádióban? K. felmondta a demokratikus jogállam elemi iskolájában tanult leckét a többség akaratáról és a kisebbség jogairól, továbbá a pártoktól független, objektív tájékoztatásról, de utóbb Mester Ákos aggodalma bizonyult jogosnak. A beszélgetés vége felé Csikós József mélyen belenézett a kamerába, és kijelentette, Voltaire-rel vallja: „egyetlen szavával sem értek egyet, de mindhalálig védem a jogát ahhoz, hogy elmondhassa”. Nagy Jenő, ha izgalomba jött, kicsit hebegve beszélt. – „Ezt, ezt komolyan így hiszi? – kérdezte kerekre nyílt szemmel. Csikós bólintott. – És – folytatta Nagy Jenő – „ennek volt valami köze – nem akarom megsérteni – az elmúlt tíz évben kifejtett tevékenységéhez?” Csikós még rátett egy lapáttal: „…az emberi szolidaritás érzése bennem éppen úgy megnyilvánult akkor, amikor hallottam az Önök zaklatásáról”. 

A felvétel befejezése után K. megkérdezte Csikóst, mit csinált, mielőtt a Pártközpontba került. - „A Belügyminisztérium sajtóosztályának a vezetője voltam” - hangzott a válasz. K. átkozta a lépcsőházi eszét, hogy miért nem próbált tájékozódni a forgatás előtt, ki lesz a beszélgetőpartnerük, vagy miért nem jutott eszébe a kérdés a felvétel közben. Hiszen akkor ennek az embernek része volt az összes sajtóközleményben az ellenséges elemekről, aki március 15-én megpróbálták megzavarni a nemzeti ünnepet… És még ő érzett szolidaritást! A legszívesebben azt kérte volna, üljenek vissza, folytassák az interjút. Közben azonban már Mester Ákos győzködte Csikóst, mutassa meg, komolyan gondolta, amit mondott, tegye lehetővé, hogy a televízió műsorra tűzze a filmet. A tévénél még megpróbálták vágásokkal szelídíteni az anyagot, ez ellen azonban a rendező tiltakozott, Mester is keményen lépett fel. A film így változatlan formában került adásba március 4-én, a Napzárta című műsorban, amelynek politikai vitáit – manapság felfogni is nehéz – feszült figyelemmel követte a fél ország, sokszor késő éjszakáig.  

Február közepén egy másik tévé-műsor, a Hazai tükör készített riportfilmet a szamizdatról, ebben K.-t Solt Ottiliával együtt kérdezték a Beszélőről. A felvétel 

K.-ék lakókonyhájában készült, a háttérben jól látszottak a falon függő családi fényképek. Amikor Mester Ákos értesült történtekről, felhívta K.-t, hogy tiltsa le az adást. Ő volt az első, aki interjút készített a szamizdatról, hogy jönnek ahhoz mások, hogy most elébe vágjanak. K. azonban semmi okát nem látta a letiltásnak. Egyébként értelme sem lett volna, a riportban sokan szerepeltek mások is, le is ment a műsor két héttel a Napzárta előtt, február 16-án.  

Csikós József 1989. december 1-én a Pártközpontból visszakerült a Belügybe, az Adatfeldolgozó Szolgálat vezetője lett. Valószínűleg az ő feladata volt az iratmegsemmisítés, iratmanipuláció koordinálása. 1995-ben a BM Adatfeldolgozó Hivatal főigazgatói székéből menesztette Kuncze Gábor belügyminiszter. Ekkor lett az Energol vezérigazgatója. 1997 szeptemberében letartóztatták. Ügyvédje a Magyar Helsinki Bizottságban kereste fel K.-t. Csikós nagyon rossz egészségi állapotban van, mondta, a fogva tartás emberi jogait sérti. Jó lenne, ha egy orvos a bizottság képviseletében megvizsgálná. A Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdában B. doktor előtt kinyitották Csikós József zárkájának az ajtaját. Neve hallatán egy hatalmas termetű kigyúrt, tetőtől talpig tetovált roma férfi emelkedett fel a priccsről. – „Hogy én beteg? – kérdezte felháborodva. - Ki mondta ezt magának? Az életben nem voltam beteg!”  

A mi Csikós Józsefünket, akit másutt tartottak fogva, 1998 augusztusában szabadon bocsátották, majd 2007 novemberében első fokon felmentették. Ha felmentése jogerőre emelkedik, a nyugalmazott rendőrezredes akár tíz millió forint kártérítést is kaphat az előzetesben töltött hónapokért. 

Nagy Jenő 1981-ben Demszky Gáborral együtt hozta létre az AB Független Kiadót. Sok más „plebejus” ellenzékivel ellentétben nem lett radikális jobboldali. A 90-es évek derekán eltűnt a közéletből. K. a fenti írás kapcsán szeretett volna beszélni vele, de hajdani kiterjedt ismeretségi körükből senki sem tudott róla.

*

Kedves Feri,
 
• amit írsz, azt Te írod - a lelked rajta
• nem élek illegalitásban, még az iwiw-en is megtaláltál volna, ha keresel
• 1980 óta nincs szakmai munkám, állásom, ösztöndíjam stb.
• a rólam készült portéréfilm - dobozban (Gulyás-Modor)
• Ria minimálbéréből élünk a Csúcs hegy alján
• volt egy honlapom, amit tönkretettek - most kezdem újjáépíteni
• van egy rozzant fénymásolóm, azzal állítok elő füzeteimből néhány példányt "filozófiai" aforizmaszerűségek laza füzéréből az emberi balgaságok és boldogtalanságok témaköreiben 
• Magyar Bálint időnként ki akar tüntetni
• neked is köszönöm kitüntető figyelmed és próbálom elhinni, hogy tényleg nem tudtad, mi a helyzet Berufsverboten sújtotta társaddal-ellenfeleddel (bár ez se jó pont Neked...)
• nem azon a bizonyos tévészereplésen idéztük azt a klasszikus elvet, miszerint "ha nem is értek egyet azzal, amit mondasz, mindent megteszek érte, hogy elmondhassad azt..."? Én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam az ún. liberális értelmiségi elit részéről is!
  elérhetőségem: 387-37-16
  20-222-01-58
  1037 Bp. Solymárvölgyi út 43.

*

Kedves Jenő, 
 
köszönöm a válaszodat. 
A leírtak alapján módosítottam a írás utolsó bekezdését. Riát is üdvözlöm. 
Kőszeg F.


*
Kedves Feri,
 
válaszod
és mindaz, amire nem reagáltál,
sejtetni engedik,
hogy a pártember még erősebb benned az értelmiséginél...
Remélem, hogy tévedek
és szellemi testamentumodban
nem engedsz az önfényezés és önigazolás csábításának,
szmbe mersz nézni az elkövetett hibákkal, vétkekkel és bűnökkel,
s az elmulasztott jó lépésekkel...
 
  mindehhez szellemi bátorságot kívánok!

*

És ami rólam névjegyként a könyvbe került…

 

*


Azóta nem érkezett se hívás, se levél…
Kelt Bp. Magyarország, 2009, június 2-án