2009. május 9., szombat

MINDENNAPI KENYERÜNK


ARTHUR RIMBAUD

A MEGHÖKKENTEK 


Feketéllőn, hóban, homályban
a pince fénylő ablakában
  faruk kerek,

öt kicsi, térden leskelődve,
nézi, hogy készit a Pék szőke,
  nagy kenyeret.

Látják, hogy fehér karja éppen
szakít egyet a szürke pépen
  s láng-lukba tol.

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyu Pék régi
  kis dalt dudol.

Az ölmeleg piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
  egy se mozog.

Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen,
  s a füstfogott

gerendák alatt a befröcskölt
cipók fölzengenek, s a prücskök
  a padlaton,

hogy életet lehell e langy luk -
lelküket elbűvölik rongyuk
  alatt nagyon.

Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények
  mind, amikor

bedörmögnek a résen, s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
  rúdjára forr,

midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek az égi csarnok
  fényére mind,

hogy nadrágjuk szétrepedezget,
s a téli szélbe csüngve reszket
  rajtuk az ing.

József Attila fordítása

INGYEN BÖLCSESSÉG


Az öreg bölcshöz egy gazdag üzletember a következő ajánlattal állított be

  egy reggelen: "Fizetek magának 10 ezer dollárt, ha három nap alatt
  megtanít az igazi bölcsességre. Szeretnék bölcs lenni, de több időm nincs
  a bölcsesség megszerzésére." Az öreghez már sokféle ember érkezett
  korábban, akik a legkülönbözőbb ügyekben kérték ki tanácsát, de ilyen
  furcsa kéréssel még ő sem találkozott. A meglepődés vagy csodálkozás
  legkisebb jelét sem mutatva az válaszolta, hogy ehhez bizony egyetlen nap
  is elég, és még fizetni sem kell érte. Aztán még hozzátette, hogy akár
  rögtön el is kezdhetik a tanulást. Az üzletember persze csodálkozott a
  bölcs ajánlatán, de beleegyezett. Ekkor a bölcs felszólította, hogy vesse
  le zakóját és nyakkendőjét, szabaduljon meg cipőjétől és zoknijától, aztán
  álljon ki a zuhogó esőben a szabad ég alá és mindkét kezét tárja magasra
  az ég felé, s maradjon így, amíg ő azt nem mondja, hogy elég. A gazdag
  ember még jobban elcsodálkozott, de nem akarta elszalasztani a
  lehetőséget, ezért engedelmeskedett. Kiállt az esőre, karját az ég felé
  tárta, a bölcs öreg pedig elment. Percek alatt bőrig ázott, de nem bánta,
  ha ez a bölcsesség ára. Így állt egész nap, amíg estefelé visszajött a
  bölcs, s mondta neki, hogy most már beállhat a tető alá, majd megkérdezte
  tőle, hogy min járt az esze egész nap? Az üzletember ezt válaszolta:
  "Először a munkámra gondoltam, amit a mai napon nem tudok elvégezni, utána
  meg a családomra, akikre kevés idő jut a munkám miatt. Aztán pedig arra
  gondoltam a zuhogó esőben, hogy én is csak egy szegény ember vagyok. Végül
  - miután itt álltam egéz nap a szakadó esőben - úgy éreztem magam, mint
  aki teljesen megbolondult, mint egy igazi bolond". Nagyon jó - kiáltott
  fel lelkesen a bölcs - az igazi bölcsesség egy ilyen felismeréssel
  kezdődik.

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér


Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

A kislány, aki mindenkit szeretett

Egyszer mindenki eltéved. Így esett a kis Brunellával is. Eltévedt. Reggel elindult hazulról, a kert alatt egy kicsit nézte magát a patakban, fésülködött. 

– Szép fekete hajam van – mondta a pataknak, és mosolygott örömében, hogy szép fekete haja van. 

– Bizony szép – mondta a patak. 

– És a szemem is nagyon szép – folytatta Brunella. 

Mi tagadás, a szeme is szép volt. A patak bólogatott. Most már nem olyan nagy lelkesedéssel, de bólogatott, mert Brunella igazán szép kislány volt, s olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy nem lehetett rá haragudni. A patak nagyon szerette volna, ha Brunella valami olyasfélét mond, hogy: „Jaj, de gyönyörű kristálytiszta vagy, te patak!” vagy: „Olyan szépen muzsikálsz, ilyen szépen senki sem tud muzsikálni!” De Brunella nem mondott ilyesfélét. Esze ágában se volt. Azt mondta: 

– Ha behunyom a szemem, nem látlak. 

Mikor Brunella szépen megfésülködött, elhatározta, elindul az erdő felé. Otthon ugyan mondták neki, hogy csak a patakig szabad mennie, mert az erdőben eltévedhet, és ott veszélyek leselkednek rá. „Ugyan – gondolta Brunella –, miféle veszélyek? Engem szeretnek a fák, a füvek, az őzikék. De az erdőben kígyók is vannak” – jutott eszébe. Öntudatosan fölvetette a fejét, fekete hajfonatában meglibbent a széles piros szalag. 

– Engem a kígyók is szeretnek – mondta. Most szépen megfésülködtem, elmegyek, megmutatom az erdőnek a hajam – szólt a patakhoz. 

– Csak ne menj messze. Bajod eshet, az erdőben lakik a Tigris, a Medve meg a Pakuk madár. 

– Engem szeretnek – toppantott Brunella, és elindult. 

A patak nem szólt semmit. Akkor sem, mikor kisvártatva Brunella megfordult, és azt mondta: 

– És én is szeretem őket. 

Sohasem látott még Tigrist, Medvét meg Pakuk madarat. 

Aztán, mondom, eltévedt. 

De nem félt. 

– Ugye, szerettek engem? – kérdezte a fákat. 

– Szép kislány vagy – mondták a fák. Azon a dombon, ahol a hét hársfa állt, találkozott a Tigrissel. 

– Hrrr – morgott a Tigris –, hogy merészelsz! 

– Jaj, de szép hangod van! – mondta Brunella, és közelebb lépett. – Nem morognál még egyet? 

A Tigris meglepetésében teljesítette a kérést. 

– Hrrr – morgott még egyszer, de most már sokkal szelídebben. 

Aztán észbe kapott, igyekezett borzasztó pofát vágni: még ez a kis mitugrász lányka akar vele kukoricázni?! 

– És az arcod is olyan kedves – mondta erre Brunella. – Megsimogathatom? 

A Tigris tekergette a nyakát. „Még hogy kedves az arcom – Gyorsan belenézett egy tócsába. – Igaz is, elég kedves arcom van.” – állapította meg elégedetten, és mosolyogni próbált. Az állkapcsa csikorgott, mert a Tigris hét éve mosolygott utoljára. 

– Kedves kislány vagy – mondta –, megsimogathatsz. 

Brunella megsimogatta a Tigrist, és azt mondta: 

– Örülök, hogy találkoztam veled. Szeretlek, Tigris. 

A Tigris boldog lett, ugrált és bukfencezett. Amikor kiugrálta magát, csodálkozva Brunellára nézett. 

– Mit keresel itt, kislány? 

– Eltévedtem – mondta magabiztosan Brunella –, a patak partján lakom, abban a piros cserepes házban. 

– Tudom – mondta a Tigris –, pattanj a hátamra, egy darabig elviszlek. 

Brunella a Tigris hátára ült. Csodálatos volt száguldani. 

Egy ligetnél megálltak. 

– Tovább nem mehetek – mondta a Tigris –, erre menj, egyenesen. Hazatalálsz. 

Brunella elindult, amerre a Tigris mondta, és dúdolgatott. Egyszer csak lát ám egy barna foltot. Nicsak – gondolta –, talán a Medve, és megindult feléje. Tényleg a Medve volt. Már régóta figyelte a kislányt, csodálkozott, milyen bátran sétál a sötét erdőben. Tetszett neki, elhatározta hát, hogy nem bántja. De találkozni nem akart vele; minek mindenkinek megtudni, hogy ő itt lakik a Holdfényes Barlangban. 

De Brunella akkor már csak pár lépésre volt. A Medve nem akart bonyodalmat, gondolta, inkább elfut. 

– Ne szaladj el! – kiáltott utána Brunella. Úgy szeretnék beszélgetni veled. 

„Most már mindegy” – gondolta a Medve, és megállt. 

– Ne gyere közelebb, mert megeszlek! – kiabált a kislányra. 

– Jaj, de vicces vagy! – nevetett Brunella. Miért ijesztgetsz? 

A Medve elcsodálkozott. 

– Hogy mersz így beszélni velem? 

– Ó, hát mert szeretlek! – nevetett a kislány, és kezet nyújtott a Medvének. 

A Medve vigyázott, nehogy nagyon megszorítsa a kezét. 

– És miért szeretsz? 

– Csak – mondta Brunella –, mutasd a hátad, úgy látom, a hátad sötétbarna. 

– Igen – mondta a Medve, és mutatta a hátát. Jókedvű lett. Igazán jó érzés, ha egy szép kislány szereti az embert. Azaz hogy szereti a medvét. 

Brunella elmondta, hogy eltévedt, és hogy a Tigrissel találkozott. 

– Nem bántott? – csodálkozott a Medve. 

– Ó – nevetett Brunella –, hogy bántott volna, amikor olyan kedves Tigris! A hátán hozott a ligetig, hogy hamarabb hazaérjék. 

– Ha akarod – mondta a Medve –, én is elvihetlek egy darabig a hátamon. 

– Az jó lenne – felelte a kislány –, csak tudod, olyan éhes vagyok. 

– A mézet szereted? – kérdezte a Medve. 

– Nagyon. Mézet adjál – mondta Brunella. A Medve kézen fogva vezette a kislányt a barlangjába. Csodálatos barlang volt, zegzugos nagy termekkel. 

– Ugye, szép? – dicsekedett a Medve. – Rajtad kívül még senki sem látta. 

– Gyönyörű! – ámuldozott Brunella, és boldog volt, hogy szeretik egymást a Medvével. 

Ennél jobb méz nincs a világon, a Medve biztatta Brunellát, egyék még. Nem nagyon kérette magát, a hasát degeszre tömte. 

– Nem kellett volna annyit ennem. Most biztos nehéz vagyok – mondta, amikor a Medve hazafelé vitte a hátán. 

A Medve mosolygott. „Micsoda kedves kislány – gondolta –, lám, azzal törődik, hogy nekem nehezebb. Pedig hát igazán lepkekönnyű kislány volt, a Medvének meg se kottyant, hogy a hátán ül. 

– Na, tovább nem mehetek. Innét, ha egyenesen arra mégy, hamarosan hazaérsz – mondta a Medve, s amikor Brunella már majdnem eltűnt a fák között, utána kiabált: – Gyere el máskor is! 

– Jó! – kiáltott vissza Brunella. 

Ebben a pillanatban a nagy eukaliptuszfán éppen az alól kiáltott vissza Brunella – megszólalt egy dörmögő hang: 

– Ki merészeli zavarni a nyugalmamat? 

– Hát te ki vagy? – kérdezte a kislány, ernyőt csinált a szeme fölé, és a fára kémlelt. 

– Én a Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár vagyok – dörmögött a hang –, és ha azonnal nem hordod el magad, meglegyintlek a szárnyammal. 

– Ó, de buta vagy! – mondta csendesen Brunella. – Látod, ha kedvesen beszélnél velem, és lejönnél hozzám, megszerethetnénk egymást. És akkor sokáig jól éreznéd magad, tudnád, hogy valaki szeret. 

– Ugyan – mondta a Pakuk madár –, én már háromszáz éve ülök itt, és még soha senkivel nem szerettük meg egymást. 

– Talán nem is járt erre senki – mondta Brunella. 

– De igenis – mondta a Pakuk madár –, kétszáztíz éve egy nyúl és nyolcvan éve egy szénégető. De nem szerettük meg egymást. Az igaz, hogy nem is vettek észre. 

– Na látod – mondta Brunella –, lejöhetnél, úgysem láttam még Pakuk madarat. 

A Pakuk madár egy darabig mirgett-morgott, aztán csak lejött. Óriási madár volt, és láb helyett tényleg három kereket viselt. 

– Hát, te elég fura szerzet vagy – nevetett Brunella –, de a szíved biztos jó, téged biztos nagyon lehet szeretni. 

Ezzel megsimogatta a Pakuk madarat. A Pakuk madárnak mind a három kereke bizseregni kezdett, s arra gondolt, jöhetett volna ez a kislány háromszáz évvel korábban is. Akkor talán ő még énekelni is megtanult volna, úgy, mint a sárgarigó. 

Kérlelte Brunellát, hogy ne menjen még, de erősen esteledett, a kislánynak haza kellett indulnia. A Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár a hátára vette, és elrepült vele az erdőszélig. 

– Na, innen már látszik a házatok – mondta, és kitépett a szárnyából egy tollat. – Ezt őrizd meg. Emlékül. 

Már majdnem a patakhoz ért a kislány, mindjárt otthon lesz, gondolta, amikor egy borízű hang reccsent rá: 

– Állj! Hogy mersz a területemen mászkálni? 

– Hát te ki vagy? – csodálkozott Brunella, és megindult a hang felé. 

Egy torzonborz ember állt ott, szakálla az övéig ért, puskájával Brunellára célzott. 

– Én a vadász vagyok. Ha nem állsz meg, lelőlek. 

– Dehogy lősz – nevetett Brunella –, ki hallott már olyat, egy kislányt lelőni! Nem is gondolod te komolyan, látszik a szemeden, hogy jó ember vagy, és én a jó embereket szeretem, meg a jó emberek is szeretnek engem. 

– Igazán? Látszik a szememen? – kérdezte a vadász, és leengedte a puskáját. 

Brunella rámosolygott, a vadász meg vissza. 

– Ne haragudj, hogy ijesztgettelek – mondta a vadász –, nem tudtam, hogy szeretsz. 

– Ó, én mindenkit szeretek – mondta a kislány –, s engem is szeret mindenki. A füvek, a fák, a virágok. És a Tigris is meg a Medve meg a Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár. 

– Az nem lehet igaz – mondta a vadász, és megszorította a puskáját. – Nem is láttál még Tigrist, Medvét meg Pakuk madarat. 

– De igenis láttam – mondta büszkén a kislány –, és biztos téged is szeretnének. A Tigris a hátán hozott, a Medvénél mézet ettem, és a Pakuk madártól ezt a tollat kaptam emlékbe. A Tigris azon a dombon lakik, amelyiken a hét hárs áll, a Medve a Holdfényes Barlangban, a Pakuk madár meg az eukaliptuszfán. 

– Ó! – mondta halkan a vadász, és forgatta a szemét. 

– Megsimogatnál? – kérdezte tőle Brunella. 

– Persze, persze – sietett a vadász. Megsimogatta a kislányt. – És most már siess, mert esteledik. 

Elváltak. A kislány a patakhoz ért. 

– Szervusz, patak – mondta –, látod, semmi bajom se lett. Mindenkit szeretek, és engem is szeret mindenki. 

Ekkor egy lövés dördült. 

– A Tigris – mondta a patak. 

Brunella földbe gyökerezett lábbal állt. Megszólalni sem tudott. Eldördült a második lövés. 

– A Medve – mondta a patak. 

– Jaj, ne, nem akarom! – kiabált a kislány, de akkor már hozta a szél a harmadik dörrenést. 

– A Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár – mondta a patak. 

A kislány térdre esett, keservesen sírt, könnyei a patakba hullottak. A víz zavaros lett a könnyeitől. 

– Most már sohasem láthatod magad bennem – mondta szomorúan a patak –, csak talán akkor, ha behunyod a szemed.

Morvai Krisztina válaszlevele Gusztos Péternek


Morvai Krisztina válaszlevele Gusztos Péternek

2009-05-07 12:17 barikád.hu


Kedves Gusztos Péter!

A hozzám írt nyílt levelét s az abban foglalt kérdéseket nagy örömmel fogadtam. Az önök, a magukfajták által kézivezérelt médiában ugyanis szinte lehetetlen a Jobbik, az új erő üzenetét eljuttatni az emberekhez, de az ön személyes érdeklődése és segítsége minden bizonnyal áttöri a hallgatás falát. Köszönöm! Bízom benne, hogy nem csak az ön kérdései jutnak el a magyar nyilvánossághoz, hanem a sajtó szakmai és etikai szabályainak megfelelően az én válaszom is.


Morvai Krisztina
Engedjen meg bevezetésképpen néhány általános gondolatot. Mint már az előző levelemben rámutattam, a Jobbik az SZDSZ végtelen pimaszsága ellen fellépő egyetlen magyar párt, amelynek jelenleg esélye van bekerülni az Európai Parlamentbe, majd pedig az Országgyűlésbe, nagy valószínűséggel leváltva önöket, mint harmadik erőt. Ezért félnek önök annyira a Jobbiktól.

Önök megszokták, hogy akadálytalanul tehetik tönkre Magyarországot, akadálytalanul privatizálhatják, s juttathatják haveri köreik kezére a nemzeti vagyont. Megszokták, hogy akadálytalanul sikkaszthatják el azt, a mi a magyar embereké, akadálytalanul szerezhetik meg a hatalmas pályázati és egyéb közpénzeket. Akadálytalanul sodorhatják az országot adósrabszolgaságba, s vihetik egy harmadik világbeli, elszegényedett gyarmat sorsa irányába. Akadálytalanul tehetnek bennünket, magyarokat palesztinokká a saját hazánkban. Megszokták, hogy ha valaki ez ellen fellázad, annak akadálytalanul kilőhetik a szemét, azt bebörtönözhetik, megkínozhatják, koncepciós eljárás alá vonhatják.

Ha valaki fel meri emelni a szavát az önök törpepártjának terrorja ellen, arra azonnal rásütik, hogy antiszemita, rasszista, fasiszta, esetleg trappista. S akkor az illetőnek vége. Elbúcsúzhat a munkahelyétől, nem tudja fizetni az önök országrombolása által rákényszerített Provident-kölcsönt, elárverezik az otthonát – hogy megszerezhessék a magukfajták –, hajléktalansorba kerül, tönkremegy. Eddig ez volt a sorsa annak, aki fellázadt a szemkilövető törpepárt és annak holdudvara ellen.

Ennek most vége, Gusztos úr. Megjelent AZ AKADÁLY. Úgy hívják: Jobbik Magyarországért Mozgalom. Amióta feltűnt a színen, kiderült: ki lehet mondani az igazságot, s a csillár nem szakad le. A legnagyobb ellenzéki párt is kénytelen volt igazodni, s „radikalizálódni”: már ők is kimondják, ami eddig kimondhatatlan volt, azaz: „Visszavesszük a hazánkat azoktól, akik túszul ejtették!” Azaz önöktől, Gusztos úr. Ez a mi kapcsolatunk tartalmának lényege. De e bevezető után jöjjenek a válaszok az ön konkrét kérdéseire.

1.
„Mit értenek az alatt, hogy Magyarország a magyaroké? Most nem a magyaroké? Akkor kié? Ki nem magyar Ön szerint, akié most az ország?”

Gyárainkat, energiaszektorunkat, vizeinket, s persze piacainkat a jelenlegi politikai elit szinte teljességében külföldi kezekbe adta. 2011-ben következne a termőföld – ha hagynánk. A Jobbik nem hagyja, európai parlamenti programunk talán legfontosabb eleme, hogy nem versenyezhetünk magyarként a saját termőföldünkért olyanokkal, akiknek ötször akkora nemzeti jövedelmük van, mint Magyarországnak. Ez ugyanis nem a tőke szabad áramlása, hanem gyarmatosítás, és ezt nem hagyjuk! El kell érnünk, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon. Sőt, a felsorolt nemzeti vagyon azon részét is vissza kívánjuk venni a külföldiektől, amely Magyarország és a magyar emberek túléléséhez szükséges. A magyar termőföld, a páratlan magyar vízkészlet, az energiaforrásaink, a magyar nemzet páratlan kincsei, s persze a magyar piac, ahol például hatalmas mennyiségű külföldi élelmiszer helyett egészséges, jó minőségű magyar élelmiszernek kellene lennie – nos, normális körülmények között mindez nem külföldi, hanem magyar kézben lenne. Ez a célunk, ezért valljuk, hogy Magyarország a magyaroké.

Folyamatos nadrágszíj-húzogatások és megszorítások helyett vissza kell vennünk azt, ami a miénk, és a külföldi nagytőke, a multik folyamatos kiszolgálása helyett stabil magyar gazdaságot kellene felépítenünk, hangsúllyal a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az élelmiszerkereskedelem, valamint a gyógy- és falusi turizmus fellendítésén.

„Kiket ért magunkfajták és magukfajták alatt? Megtenné, hogy pontosan definiálja, hogy mi alapján sorol be valakit ezekbe a kategóriákba?”

E témában Gusztos úr figyelmébe ajánlom – Kovács Zsolttal közösen írt – Magunkfajták című könyvemet (Kairosz Kiadó, 2008). Részlet a 130. oldalról: Arra a kérdésre, hogy kik a „Magukfajták”, válaszom a következő: Azok, akik nem szeretik igazán ezt az országot. Nem azonosulnak a magyarság sorsával, nem embercentrikusak, nem az ember van a gondolkodásuk középpontjában, hanem a profit, a pénz és a hatalom. Akik magukat tekintik a magyar véleményformálás egyedüli letéteményesének, akik úgy gondolják, hogy csak ők az értelmiség, a média, ők fújják a passzátszelet, ők tematizálják a magyar közbeszédet, őhozzájuk kell folyamatosan igazodni. Ők hihetetlenül sznobok, és elképesztően nagy önbizalmuk van. Erős „kapcsolati tőkéjük van”, és lenézik azokat, akik nem tartoznak ezekhez a bennfentes körökhöz.

Ez utóbbiak, Gusztos úr, a Magunkfajták, akiknek az érdekei eddig teljességgel háttérbe szorultak, ezért van nagyon nagy szükség a Jobbikra. Egyébként, mint bizonyára felismeri, a „Magukfajták” meghatározás tökéletesen illeszkedik az SZDSZ-re és üzleti, „értelmiségi” holdudvarára. Ezért írtam azt Önnek előző nyílt levelemben, hogy a Jobbik a Magukfajták pimaszsága ellen fellépő egyetlen párt.

„Mit ért az alatt, hogy meg kell akadályozni Magyarország további gyarmatosítását? Ki gyarmatosítja? Melyek azok a tények, amelyek alapján Magyarország gyarmati, félgyarmati státuszáról beszél?”

A Magukfajták elképzelése volt, hogy az ún. „rendszerváltozás” után a magyar emberek vagyonát, a nemzeti vagyont szinte egészében privatizálni kell, s az országba mindenáron hatalmas mennyiségű külföldi tőkét kell bevonni. Egyáltalán nem érdekelte önöket semmiféle igazságossági szempont, illetve Magyarország hosszú távú boldogulásának szempontjai. Elérték, hogy a magyar gazdaság szinte teljes egésze külföldi kézben van, az itthon keletkező profitot szinte teljes egészében külföldre viszik. Az önök receptje szerint a nagytőkések és a bankok a profitot privatizálják, a költségeket és a kárt pedig államosítják, a Magunkfajtákra hárítják, és a nyugdíjassal, a kiskeresetű emberekkel fizettetik meg. A magyar gazdaság szándékos tönkretétele és külföldi kézre játszása következtében és ettől függetlenül is folyamatosan veszik fel nemzetközi szervezetektől, külföldi bankoktól a kölcsönöket, akik ezért cserébe jogot formálnak arra, hogy Magyarországot gyarmattartókként irányítsák. Az állami támogatásokat, adókedvezményeket a külföldi „beruházók” kapják, a magyar vállalkozók, gazdák helyett. A Jobbik minden ilyen abnormális szabályt egy tollvonással megszűntetne, meg fog szűntetni.

A gyalázatos privatizációs szerződéseket pedig felülvizsgáljuk, hiszen a „lopott holmi visszajár”, a felelősöket pedig bíróság elé állítjuk. Magyarország és a magyar emberek adósrabszolgaságát felszámoljuk, hiszen a „kölcsönöket” már többszörösen visszafizettük.

„Mit értett az alatt, amikor egy beszédében azt mondta, itt az ideje annak, hogy rettegjenek, féljenek Önöktől azok, akik félnek és rettegnek Önöktől? Miért és kiknek kell Önöktől félnie és rettegnie? Miért örömteli az Ön számára, hogy Öntől és a Jobbiktól ebben az országban emberek félnek és rettegnek?”

Például az olyanoknak kell félni és rettegni, Kedves Gusztos úr, mint Ön! Ön, aki személy szerint is felelős 2006 őszén 14 ember szemenlövéséért, durva rendőri bántalmazásáért, az emberi jogok tömeges sárbataposásáért. Mint már előző levelemben hivatkoztam rá, ön aktívan akadályozta, hogy a parlament emberi jogi bizottsága kivizsgálja a 2006 szeptemberében történt jogtiprásokat, s ezzel megakadályozza a 2006. októberi tragédiát. Ön és a Magukfajták úgy képzelték, hogy minden következmény nélkül a fegyvertelen magyar tömegbe lövethetnek, mint dicső elődeik tették 1956-ban. Ez nem így van, Gusztos úr, önök felelni fognak gyalázatos bűncselekményeikért, s egyáltalán nem baj, ha ettől félnek is.

Félni kell persze a többi bűnözőnek is. Eddig az áldozatok rettegtek, egész falvak, szinte az egész magyar vidék, mostantól ideje, hogy a bűnözők rettegjenek. A falusi emberek folyamatos rettegésének véget kell vetni, s el kell érni, hogy határozott, kemény fellépéssel, ha kell, a bűn következményeitől való félelemmel megvédjük a kiszolgáltatott embereket. Tudja, Gusztos úr, a rendőrségnek nem az a feladata, hogy az önök diktatúrája ellen tüntetőket verje, könnygázazza és terrorizálja, hanem az, hogy az embereket a terménylopásoktól, falopástól, s az erőszakos bűncselekményektől megvédje. Hasonlóképpen reszketni kell persze a politikai-gazdasági bűnözőknek is, akik olyan helyzetbe hozták az országot, mint egy harmadik világbeli, lecsúszott, megnyomorodott gyarmatot. Jogász vagyok, ezért az igazság örömforrás és az igazságtétel örömteli dolog számomra.

„Ön komolyan gondolja azt, hogy azoknak a honfitársainknak, akik nem támogatják a kormány politikáját, a Hezbollah és a Hamász módszereit kellene követniük? Ha igen, miből jutott erre a következtetésre? Egyáltalán, komolyan gondolja, hogy a Hamasz és a Hezbollah módszerei, vagyis ártatlan civilek meggyilkolása bármely helyzetben követendőek lehetnek?”

Az ártatlan civilek meggyilkolása leginkább a Magukfajták által támogatott Izrael államra jellemző, akik legutóbb 7 ezer embernek okoztak halált vagy súlyos sérülést Gázában. S persze önökre, akik lelkesen lövetnek a tömegbe, majd kitüntetik azt a rendőrkapitányt, aki a feladatot végrehajtotta. Mint azt ön pontosan tudja, csak a csodán múlott, hogy 2006 őszén az önök brutalitása következtében senki nem halt meg, „csupán” életre szólóan megrokkantak sokan.

Miután az önök által kedvelt Izrael állam emberiség elleni bűncselekményei miatt feljelentést tettem, meghívást kaptam egy konferenciára, ahol hasonló gondolkodású jogászok jöttek össze, kutatva az igazságtétel lehetőségeit. Itt találkoztam egy palesztin kollégával, akinek Magyarország, különösen a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről beszéltem. Az illető összehúzta a szemöldökét, és ezt mondta: „Nagyon rossz emlékeket ébreszt bennem, amit a mai Magyarországról mesél, Krisztina. Gyerekkoromban a vacsoraasztalnál szüleim megtörten néztek egymásra, és azt mondták: Nincs mese, ki kell irtanunk a narancsfákat. Annyira leszorították a felvásárlási árakat, hogy már nem tudunk megélni. Azt mondják, zöldséget kell termelni. Egy év múlva ugyanők sírva vágták ki a zöldséget. Ebből sem tudunk megélni, ennek is leszorították a felvásárlási ágát. S mit gondol Krisztina, a harmadik évben miről beszéltek a vacsoraasztalnál? Arról, hogy el kell adni a földet, mert éhen halunk. S aki nem adta el a földjét a megszállóknak, attól elvették, s mindannyiunkat elüldöztek, menekülttáborokba szorítottak.” Ennyi a palesztin történet, Gusztos úr.

A Hamasz módszerén azt értem, hogy nem dörgölőzni kell a megszállókhoz, hanem a „konfliktus okát”, magát a megszállást kell megszűntetni. S mi magyarok most még időben vagyunk. Befejezzük a mezőgazdaság tönkretételét, megvédjük termőföldünket, megakadályozzuk a megszállást. Mert Magyarország a magyaroké!

„Ön híveinek azt javasolta, hogy fejezzék ki személyesen megvetésüket minden egyes alkalommal, amikor lehetőségük nyílik rá, ha szabad demokratákkal találkoznak. Pontosan milyen módon képzeli ezt el? Ön szerint csak szóban vagy akár tettlegesen is lehet zaklatni az SZDSZ tagjait?”

Az SZDSZ tagjai a maguk 1-2%-nyi támogatottságával nem félnek teljes terror alatt tartani az országot. Akkor most miért félnek hirtelen? Önöknek köszönhetjük egyebek mellett az előrehozott választás elmaradását és a gyalázatos bűnöket elkövető libatolvaj miniszterelnököt. Lehet, hogy önök nem érzik azt a haragot és megvetést, amit egész Magyarország érez önökkel szemben. Ezért javasoltam, hogy a magyar emberek megalázó meghunyászkodás helyett végre fejezzék ki önök felé megvetésüket, hogy önök tisztában lehessenek helyzetükkel. Büntetőjogászként természetesen senkit nem biztatok jogellenes cselekedetre, a jogszabályok keretei között is bőséges lehetőség van arra, hogy az önök által tönkretett magyar emberek kinyilvánítsák véleményüket, és elérjék, hogy önök ne érezzék ilyen kényelmesen magukat rémtetteik színhelyén, Magyarországon.

„Esetleg úgy, ahogy az Index újságírói jártak az Önök majálisán, amikor az Ön, Vona Gábor és Szegedi Csanád telefonszámát is tudó Jobbikosok zsidózták és bántalmazták a forgatócsoportot?”

Nem tudom, hogy ki bántalmazta őket, az én telefonszámomat rengetegen tudják, mert sokaknak megadom, nem vagyok pökhendi, magát felsőbbrendűnek képzelő politikus. Egyébként miből gondolta, hogy a támadók jobbikosok voltak? Nem lehettek például SZDSZ-esek? A Jobbik egyetlen egyszer nem érvelt az erőszak mellett, önök viszont kitüntették a szemkilövető, brutális Gergényi főkapitányt. Önök hívei az erőszaknak, Gusztos úr, nem mi!

„Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke szerint „a magyar embereknek elegük van abból, hogy a pénzükből, befizetett adóforintjaikból állami felügyelettel, állami koordinációval cigánytenyészet működik Magyarországon.” Ön egyetért ezzel a kijelentéssel?”

A kifejezéssel nem értek egyet, de azzal igen, hogy igazságtalan dolog a tisztességes, kemény munkából élő emberekkel megfizettetni sok dologtalan, sokgyermekes cigánycsalád segélyeit. A megoldás: segély helyett munkát. Meg kell szervezni, hogy a ma segélyből élő egészséges, munkaképes tömegek építsék az autópályákat, állami szervezésben, s ne méregdrága, külföldi cégek. Ugyanígy a gátépítés, az erdőtelepítés, mind fontos közmunkák, amelyekkel megoldható lenne a jelenlegi, végtelenül igazságtalan helyzet, s számos gazdasági, társadalmi probléma. Gyermeki jogokkal is foglalkozó jogászként azt mondom: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülei munkát végezzenek, ne otthon részegeskedjenek, s ő pedig rendszeresen iskolába járjon.

„A Jobbik szórólapjain, amelyen Ön, mint a párt európai parlamenti listavezetője is szerepel, a Jobbik által hitelesnek tartott sajtótermékek között a Kuruc.info is fel van tüntetve. Ön egyetért a Kuruc.info szellemiségével, hitelesnek tartja az ott megjelenő tartalmat? Ön szerint ízléses anyák napját egy Adolf Hitler verssel köszönteni?”

Az önök által kézben tartott média teljességgel elhallgatja a Jobbikkal kapcsolatos híreket. Azt képzelték, hogy így „megúszható” az új erő sikeres szereplése az európai parlamenti választáson, majd az országgyűlési választáson. Nem így lett, mert vannak olyan – főként internetes – fórumok, amelyen szerepelnek a Jobbikkal kapcsolatos hírek. E fórumok kerültek felsorolásra a szórólapon.

A kuruc.info vonatkozásában önöktől, liberálisoktól tanulok: ha valami nem tetszik, azt átugrom, ha valami érdekel, azt elolvasom. Ilyen a vélemények „szabad piaca”, amit önök oly lelkesen védelmeznek, amikor mondjuk az RTL primitív műsorairól van szó. Felnőtt emberként a legkülönbözőbb információk között jól eligazodom, döntéseim során a saját értékrendem ad eligazítást. Önnek ugyanezt javaslom. Anyák napját nem ízléses Adolf Hitler-verssel köszönteni, éppen ezért anyák napján nem azt olvasgattam – ahogy ön tette –, hanem három csodálatos lánygyermekem megható köszöntőverseit, dalait hallgattam, s ajándékaikban gyönyörködtem.

Budapest, 2009. május 7.

Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Morvai Krisztina

2009. május 5., kedd

TÉKOZLÓ HOMÁR

Futárnak jelentkeztem a Gastroyalhoz
2009.05.05. 01:48 | szily 

Egyelőre óvatosan kezeljük, vagyis nem vesszük készpénznek, amit Attila leírt a Gastroyalról, hiszen végül is kidobták a cégtől egy beszélgetés végén, ami abból a szempontból nem csoda, hogy felvételi beszélgetés volt, ő meg alaposan beszólt a reménybeli munkaadónak. Szóval elfogult lehet Attila, de ezzel együtt érdekes, amit leír az ismert ebédeltető cég felvételi módszereiről. Főleg érdekes lesz, ha mások is meg tudják erősíteni, hogy aki futár akar lenni, annak több mint negyedmillió forint kauciót kell letennie. Futárok, jelentkezzetek és meséljetek! Fordulatos sztori alant.

NO CIGÁNY, NO TB, NO NYUGDÍJ, NO HAJ 

Futárnak jelentkeztem a Gastroyal-hoz.

Miután elküldtem az önéletrajzomat, elég hamar visszahívtak és egy ugyancsak közeli időpontban már mehettem is az állásinterjúra. Mivel a saját autó feltétel volt, ezért előző este elmentem lemosatni az autómat, mivel úgy gondoltam, az ápoltság nem csak a jelentkezőkre vonatkozik. 11 órára szólt az időpont, előtte körülbelül tíz perccel meg is jelentem a Csepel Művek területén található telephelyükön. Bementem az épületbe, ahol a lépcsőfordulóban egy barátságtalan munkatársuk fogadott és egy adatlapot nyomott a kezembe, amit nem értettem, mivel adataimat már elküldtem e-mailben. A fénymásolt lapon ilyen kérdések voltak: Milyen területen szeretne dolgozni? Kap-e rendszeresen segélyt? stb. Miközben írtam, mellettem a munkatárs emelt hangon oktatta ki a másik jelentkezőt.

- Maga a konyhára akar jelentkezni? De Béla, maga töltse ki a lapot, ne a rokona. Az nem jó, ha ön nem tud írni! – ekkor egy kicsit elbizonytalanodtam, úristen, ide akarok jönni valóban dolgozni? – majd felém fordult:

- Na, mi az, gondot okoz kitölteni? – kérdezte.

- Én ezen már túl vagyok - én már elküldtem az adataimat, futárnak jelentkeztem.

- Ja, mért nem ezzel kezdted, a folyosó végén vannak a többiek! - válaszolta. Elindultam arrafelé, de már a csapat is felém indult, ugyanis 11 óra lett. Párbeszédünket meghallotta egy jól öltözött, kultúráltan kinéző cigány srác is, aki bizakodva felém fordult:

- Van gépkocsivezető-felvétel? Merre? Azt szeretném én is csinálni!- csillogtak a szemei.

- Akkor jó helyen jársz, épp most kezdődik a felvételi tájékoztatás - mondtam neki. Ekkor mellém ért a szállítási vezető, aki kinyitott egy ajtót és kérte, lépjünk be. A cigány srác előtt azonban megállt.

- Főnök úr, gépkocsivezetőnek szeretnék jelentkezni.

A szállítási vezető azonban így szólt:

- Éppen elegen vagyunk már így is! – majd mielőtt még kérdezett volna a srác valamit, becsukta orra előtt az ajtót. Kínomban mosolyogtam egyet, mert mielőtt beléptünk, az ajtó felett ott lifegett a cég szlogenje: „Merjünk nagyot alkotni!” Helyet foglaltunk, a terem közepén egy letakart biliárd asztal állt. A farmernadrágot viselő szállítási vezető is leült szétrakott lábakkal, majd pökhendi stílusban elkezdte: 

- A konkurenciát leverjük, legyőzzük, én már 17 éve itt vagyok, hosszú hajat nem tűrjük, konzervatív cég vagyunk. Na akkor térjünk a lényegre, a munkaidőre! … Na és akkor a bér: 11% a jutalék, 17 Ft a kilométertérítés. És a feketeleves: Kb. 270.000 Ft kauciót kérünk mindenkitől, ügye, mert hát pénzzel dolgozunk.

Az első három hónapban 150.000 a fizetés, 50.000-et azonban levonunk, így a harmadik hónap végén már csak kb.120.000-et kell befizetni. Az eddigiek után egy kérdésem volt az úrhoz, ugyan miért kell ezt, nem hiszem, hogy annyian kísértésbe esnének, ha meg egy-egy emberrel ez történik, miért a becsületes többséget kell büntetni, illetve fizetnek-e erre az összegre kamatot. Az úr kezei kissé remegni kezdtek.

- Hogy ilyen provokatív kérdést feltenni! Nem fizetünk. Ha valaki sikkaszt, mi nem fogunk évekig pereskedni! Ez jobb. 

Vajon a pénzszállítóktól is 5 millió kauciót kérnek? Majd folytatta:

- Ez nem bejelentett főállás, és a TB – és nyugdíjjárulékot sem fizetjük. Természetesen aki akarja ezt, majd befizeti- magának- tette hozzá cinikusan. Mellettem egy fiatal lány buzgón jegyzetelt, majd felnézett és megkérdezte:

- És a szabadság?

- Van, mindenki annyi szabadságra megy, amennyire akar, de fizetést arra az időre nem kap! 

Nem bírtam türtőztetni magamat:

- Hogy lehet ez?

-Nálunk ez a szokás.

-Ez nem szokás kérdése, minden munkavállalónak JÁR a fizetett szabadság és a munkaadó KÖTELESSÉGE a TB és NYUGDÍJJÁRULÉKOT az alkalmazottai után fizetnie!- vágtam közbe. Az úr már nagyon remegett:

- Jó, maradjál nyugodtan - szólt hozzám - de hogy te már nem leszel felvéve, az biztos. Majd gyors névsorolvasást tartott és mindenkit beosztott az első napjára - kivéve engem. A többiek felálltak, köszöntek, majd elhagyták a termet.Ketten maradtunk. Kínjában a telefonját nyomkodta, kerülte a tekintetemet, majd felállt és kezeivel kapálódzva értésemre adta, hogy távozzak. Én azonban közöltem vele, hogy főnökhöz méltatlan az a diszkriminatív stílus amit az elején mindannyiunk előtt eljátszott. Majd tudva, ennek az állásnak lőttek, már nem fogtam magam vissza:

- A társadalom is ilyen és különben is - alkalmazunk cigányokat!

- Hogyne! - mondtam - a konyhában ahol senki sem látja, de a megrendelőkkel csak árják tarthatják a kapcsolatot. Önnek, mint munkaadónak felelőssége van – nem csinálhatja ezt, vagy ha már rasszista, akkor ne az új jelentkezők előtt csinálja. 5-6 ilyen szituáció után már a cigányokat is megértem, hogyha utálják a fehéreket, munkát se találnak, egyes szórakozóhelyekre sem jutnak be, és ha ezek után agresszívé válnak, akkor meg egy jó indok, hogy mért nem alkalmazzuk őket. Illetve azt sem értettem, miért provokáló kérdés, hogy fizetett-e a szabadság és lesz-e TB-m?

Az úr nyelvét dugdosta, majd tovább remegett. Mikor már a folyosón voltam, megkérdeztem, tudnék-e a főnökével beszélni, mire készségesen úgy válaszolt:

- NEM!

- Jó, akkor majd az Interneten keresztül megkeresem a főnökét. 

Próbáltam a helyszínen illetékest keresni, de nem jártam sikerrel. Talán jobban járt volna a Gastroyal, ha szóba álltak volna velem. Most azonban így járt. 
 
Üdv. Attila