2009. május 22., péntek

A szellemi kihívó fél: Kosztolányi Dezső


Költő a huszadik században  



Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.
Füst és kávé között henyélek,
mivel a dolgom, végzetem csak annyi,
hogy élek.
Csak annyit érünk, amennyit magunkba,
mit nékem a hazugság glóriája,
a munka.
Mit a csaló próféták csácsogása,
nem alkuszom én semmiféle rúttal,
se a labdákért ordító tömeggel,
se számarányokkal, se Hollywood-dal.
Tőlem locsoghat megváltó igéket
s unalmas őrültségeket az ép ész,
nem az enyém a század rongy bohóca,
se a felhőkbe zörgő, bamba gépész.
Nem kell hatalmasoknak úri konca,
s a millióktól olcsó-ócska kegy.
Azt hirdetem, barátim, sok a kettő,
de több az egy.
Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is,
nekem magasabb kincset kell megónom.
Uralkodom tűzhányó kráterén is,
még áll a trónom.
És önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé,
s a peremén
a gőgös írás:
én.


*


Számadás  




Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj - úgyis vége van -
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy, mi vagy: végképp boldogtalan, 

inkább egészen és kínzó-csigába,
mint félig így, alkudva oktalan,
ne félj, szamár, ki szenved, nincs magába,
vagytok ti itt a földgolyón sokan. 

Térdelve, föltárt hassal, láncra kötve,
templomba, kórházakba, börtönökbe
lassan vonul a roppant karaván, 

siess te is oda, igaz körödbe
s - égő kanóc - lobogj velük örökre
elégedetlenség szent olaján. 



Nem vagy magad - jobb néked erre, hidd el,
sok furcsa ember néz bámulva rád,
nem üdvözöl téged, nem istenít fel,
nem göngyöli a lelkét sem alád, 

csak rád tekint fásulva, tompa hittel,
rokon közönnyel, s néha kezet ád,
de ha ezekkel a testvéreiddel
élsz majd, elámulsz. Nagy ez a család. 

Családtalanok óriási családja,
mely a többség törvényét túlkiáltja,
komor kisebbség, szívós és kemény, 

elégedettek hangos lelki vádja,
íratlan, láthatatlan bírói tábla,
örök, hatalmas ellenvélemény. 



Kellesz te még, vijjogni, mint a vércse,
nem kérdezni, szabad-e, nem szabad,
sosem kimélni a könnyet se, vért se,
a semmibe rikoltani szavad, 

nem hallanak tán, ám ne menj azért se,
számodra itt még munka is akad,
mindig kell valaki, aki megértse
az utcalányt s a tébolyultakat. 

Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők felé, 

s ne a törtet tekintsd és csonka részét,
de az egész nem-osztható egészét:
ki senkié sem, az mindenkié. 



Ki adna másképp inni a betegnek,
ha nem mi, kik álmatlanul ülünk,
támadna hívő, vértanú, eretnek,
ki egy rögeszmén részegülve csüng, 

látnák-e a vénlányt, kit félrevetnek,
ki sírna, ha nem hallaná fülünk,
s élnének-e ők is, kiket szeretnek,
mi lenne a világ minélkülünk? 

Mi lenne máskép a világ s ki lenne
az állatok irgalmas társa benne,
ki lenne hűség és mi lenne ír, 

s ki lenne az, ki száguld éjjelente
a lámpa fényénél a végtelenbe,
csodák között s Nirvána-ködben ír? 



Borús e táj. Borzaszt a forradalmár,
kinek a falba koppan szelleme,
s fia holttestén az anya, ki barbár
jaját okádja - iszonyú zene -, 

aztán mit írsz, ha sorsuk írva van már,
hol tiltakozhatsz és hogy ellene?
de hát hova mehetnél? mit akarnál?
mi érdekelne még, mi kellene? 

Sok pénz talán? kenyér zsíros karéja?
egy mozicsillag rossz szalag-paréja?
vagy gépkocsi? kaland? mily nyomorék, 

pezsgős ricsaj? cicázó, éji réja?
az ócska élet mily rongy kabaréja,
melytől a fő zúg és a gyomor ég? 



No lásd, maradj, árvák között az árva,
maradj közöttük, állj meg végre itt,
nem kérve semmit és semmit se várva:
ezek a te igaz testvéreid, 

idézd fel őket dolgozószobádba,
adj villamosabb életet nekik,
s ha majd megéled a sok néma lárva,
a te szavad ők még megérthetik. 

Megértenek téged s őket megérted,
kiket sirattál, sírni fognak érted,
hisz végzetük egy nékik és nekünk, 

kik eldobáltunk minden harci vértet,
nem veszhetünk el, minket kard se sérthet,
nincs semmi sem, amit elveszthetünk. 



Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár, 

és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár. 

Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor, 

de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.

2009. május 19., kedd

Sebastian Brandt A BOLONDOK HAJÓJA


A Borda Antikvárium kiadásában jelenik meg — Magyarországon először — a középkori német irodalom klasszikusa, Sebastian Brant (1457/8—1521) A bolondok hajója című szatirikus verses műve. A baseli jogászprofesszor, majd politikus szerző latin és német nyelvű jogtudományi és költői munkákat írt. Ez a műve 1600-ig 26 kiadást ért meg, 1497-ben lefordították latinra, majd több európai nyelvre, többször átdolgozták, sok utánzója akadt. Erasmus művének, a Balgaság dicséretének előfutára, és általában a bolondirodalom első jelentős alkotása.


A mű kétnyelvű (magyar és német) teljes kiadása tíz részben jelenik meg. Az 1999-es frankfurti könyvvásárra ebből az első kötet készült el, mely az elöljáró beszédet és tizenegy bolondság verses leírását és tizenkét rézkarcot tartalmaz. A 11 bolondság mindegyike egy-egy társadalmi, emberi gyarlóságot, bűnt pellengérez ki, tesz nevetségessé (kapzsiság, pénzimádat, helytelen gyermeknevelés, könyvgyűjtés stb.).

Sebastian Brandt

A BOLONDOK HAJÓJA  

(részlet)


Bolond-táncban első vagyok,
Mert könyv köröttem volna sok,
Mit nem értek s nem olvasok.
 
A haszontalan könyvekről 

Hogy itt ülök hajónknak orrán,
Az különös fényt vet bizony rám:
Ok nélkül soha sincs ilyesmi,
Könyvtáram miatt kell így esni. 

Könyvből van egy rakásnyi kincsem,
Melyből nem értek betűnyit sem,
De azért én úgy megbecsűlöm:
Rajta még a legyet se tűröm.
Ha szóba jön a tudomány, 

Mondom: Otthon van egynehány!
Én mindig csak annak örültem,
Hogy ott áll a sok könyv körültem.
Ptolemaeusnak jó sora:
Könyvben híja nem volt soha. 

Az volt neki a drága kincs,
Kár, hogy értelme semmi sincs,
S így nem tanult belőle könnyen.
Van nekem sok efféle könyvem,
De nem szoktam őket olvasni.
 
Minek rövid elmémre masni?
A tudás terhe összeroppant.
Ki sokat tanult, mind meghibbant.
Én úgyis olyan nagy úr lettem:
Van, aki pénzért tanul helyettem. 

Bár értelmem színtiszta prosztó,
Ha tudósok között folyik szó,
"Igen" helyett mondom, hogy: íta!
A Német Rend helyzetemen javíta,
Mert fejembe nem sok latin ment.
 
Tudom, hogy vinum bort jelent,
Cuculus: kakukk, stultus: hülye,
Én pedig: doctor domine.
Füleimen sipka. Az ok:
Mint molnár barmáé, nagyok.

(Márton László fordítása) 


ZSIDÓSÁG


Gárdonyi Géza: Földre néző szem 

Égre néző lélek 
Intelmek fiaimhoz 

ZSIDÓSÁG

A zsidósággal szemben azt a hibát követjük el, hogy azt követeljük tőle: ne legyen zsidó.

*

Az emberi faj tökéletesedésének plánuma isteni plánum mely megismerhető a népfajok különvérüségéről és különnyelvüségéről is.
Ha egy-nyelv és egy-nemzet volna a világon, a szellemi vezetők egyféle virágai volnának annak a nemzetnek. A német filozofusok és Goethe nem kelhettek olasz ágyból, s az olasz festők és szobrászok ha porosz anyától és apától származtak volna stb.

*
Ahogy az egyes ember a születése előtt való kilenc hónap folyamán évmilliók grádusain halad végig, születése után pedig ha eléri a lelki fejlődés legmagasabb fokát, a mindeneket átölelő altruista ember fokára jut, - épp igy a nemzetek is. - Már most hogy a zsidóság nehezebben bír feljebb jutni a lelkiség grádusain, néha sulyossá válik helyzete.

*

A zsidó baj nálunk azért is megoldhatatlan, mert a rossz zsidók ellen küzdve bántjuk a jó zsidókat is, akik szívükben már magyarok és megkereszteletlenül is keresztények. Vagyis: bene van már az európai népek etikai egységében. Viszont meg, ha ezekre való tekintettel foglalkozunk a zsidó kérdéssel, a rossz zsidók (az idegenséget fentartó mások elszegényítésével gazdagodásra törő, kereszténygyülűlő zsidók) tovább-hatalmasodnak és rontanak bennünket. A kettőt elválasztani nem lehet, mert a vallásuk egybeköti őket... A baj tehát csak ugy orvosolható, ha a jó zsidók maguk kívánják. Akkor maguk különödnek el a rosszaktól és ők találják meg majd legjobban a módját is, - hogyan indittassék ismét haza a babiloni 40 ezer.
 

MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ


Műsoraink abc-ben
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
"Itt az írás, forgassátok!"
"Mi ez a szép?"
"Séta bölcső-helyem körül"
"Valaki ír a kezeddel"
"Vigasztaló muzsika"
"Vigasztaló muzsika" 
A csend szava
A héten történt
A hit öröme
A magyar művészet élő legendái
A vasárnap muzsikusa
A Vatikáni Rádió magyar műsora
Acapella
Adja tovább a mikrofont!
Agrár-világ
Ajándékkoncert
Ajándékkosár
Akvarell
Angyalok citeráján
Anzix
Architek-túra
Arcok és sorsok
Ars sacra
Asztali áldás
Az opera világa
Blende
Borivóknak való
Csobánci levelek
Délutáni találkozás
Derűs matiné
Dzsesszencia
Édesanyám főztje
Egy kis hazai
Egyházzenei áhitat
Éjszakai muzsika
Élet Krisztussal, az Egyház közösségében
Élet-jelek
Életmód-jegyzet
Életre-való
Elmúlt időkből
Első hallásra
Emlékeink fölé hajolva
Energiavilág
Erőtér
Espressivo
Esti mese
Európai zarándok
Fák, kertek, lugasok
Fényszóró
Föld-víz-levegő
Gospel krónika
Gregorián énekek
Guzsalyas
Gyógyvíz-Tükör
Hagyományok éltetői
Harangszó
Hétköznapi szalon
Hétvégi műsorajánló
Heuréka
Hírek
Hírtükör
Hit és értelem
Hit-vallás
Homo ludens
Horgásztarisznya
Intermezzo
Jegygyűrű
Jegyzet
Jóhír-világ
Jóra–kész
Jutalomjáték
Kármentő
Kárpát-medencei lapszemle
Keddi kincses kalauz
Keresztelő
Keresztény Közéleti Akadémia
Kilátó
Kitalálom!
Koncertajánló
Korok és körök
Kvaterka a Délibáb utcában
Különleges?!
Lámpás
Lapozó
Legendás filmzenék
Legkedvesebb könyveim
Legkedvesebb lemezeim
Lemezbemutató
Magvetés
Magyar Téka
Meghívó
Menni vagy maradni?
Mennynek Királyné Asszonya
Mesebolt
Mesterek és tanítványok
Mindentudás Egyeteme
Miniatűr mesék
Múltidéző
Műpártoló
Musical-szombat
Műsorismertetés
Mutatványszám
Műtermi meditáció
Művészklub
Napi evangélium
Naplójegyzetek Szent Pál évében
Népdalforrás
Népzenénk ékes foglalatban
Nótaműsor
Nyelvédesanyánk
Nyújtsd a kezed!
Olvasólámpa
Olvasópróbák
OMCE magazin
Orgonamuzsika
Őrjárat
Páholy és pódium
Pár-beszéd
Parlamenti percek
Pax et bonum
Pereg már a film
Pillanatfelvétel
Pillérek
Plakát
Portré mikrofonnal
Ráadás
Rádiós regénytár
Recept helyett
Reggeli gondolatok
Reggeli riport
Régiók üzenete
Rózsafüzér-imádság
Ruha teszi?
Sanzonkörút
Szabad egy táncra?
Szent Pál
Szentek, szentéletű emberek
Szentmise
Szépkorúak klubja
Szépség - Szalon
Szín-vallás
Színészbejáró
Szombati meglepetés
Szóról – szóval
Sztárok és történetek
Táj és ember
Táj és lélek
Tallér
Távolkép
Templom-tér-kép
Tény-kérdés
Teremtett világ
Testvéregyházaink életéből
Történelem - jelen időben
Törzsasztal
Úrangyala-imádság
Varázsdoboz
Városhívogató
Vasárnapi ajándékkosár
Vasárnapi jegyzet
Vasárnapi novella
Vendég-oldal
Venite
Versenyképes-e a "jó pásztor"?
Világjáró muzsika
Világújság
Üzenőfüzet
Zenehíd
Zenei kalendárium
Zenei kincsestár
Zenémmel dicsérem ...
Összefoglaló a Magyar Örökség-díj átadó ünnepségről
Ösvény

HORVÁTH FERENC: Add tovább minden magyarnak, hátha még nem késő




Kimondom a teljes igazságot - interjú Szepessy Zsolttal

Az alábbi cikkre a "Hírhozó" című nyugdíjasoknak szóló hetilapban bukkantam rá, amelyben az újságíró Szepessy Zsolttal, Monok polgármesterével készített interjút. A riport elég terjedelmes formában, két részben jelent meg "Kimondom a teljes igazságot" címen. A sok hasznos mondanivalón túlmenően én a cigánysággal foglalkozó részt emelem ki a riportból, amely azt bizonyítja, hogy vannak még hazánkban közszereplők, akik nem csak néznek, hanem látnak is. Az alábbiakban betű szerint másolom ki az idevonatkozó részt a riportból: 
 
- Nem hallgathatjuk el a vidék egy másik akut problémáját, a cigányság helyzetét sem. 
 
- Az emberekben óriási feszültséget generál, hogy a cigány lakosság - ki kell végre mondani - népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigánygyermek születik, mint magyar. Nálunk az első osztályban két magyar gyermek tanul. Jövőre Kossuth Lajos szülőfalujában viszont nem lesz az első osztályban magyar tanuló, csak cigány. Az iskolánkban a gyerekek hatvan százaléka cigány, az óvodában ez a szám még magasabb. Míg mi fogyunk, a cigányság szaporodik... Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hoztunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk. 
 
- Ezért a kijelentéséért meg fogják kövezni. Lényegében azt állítja, hogy a cigányság egy magyarul beszélő más nemzet. Odáig még senki nem ment, hogy a cigányság népszaporulatát okolja a bajokért. 
 
- Engem megkövezhetnek, ki fogom mondani az összes igazságot. Nem bántón, sértőn vagy hazudva, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. A rendszerváltástól kezdve azért jutottunk idáig, mert hazudtunk egymásnak mindenről, és a hazugságnak ez az ára, hogy az ország óriási katasztrófa felé sodródik. A mai szociális ellátórendszer ugyanis egy számonkérés és követelmény megszabása nélküli rendszer. Csak egy példa: amikor az iskolánkban a tanárnő a rendetlenkedő cigánygyerekhez odafordult és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: "segélyes". A fiúk általában pénzbehajtók, autó- vagy vaskereskedők akarnak lenni, a lányok pedig egy ősi mesterséget favorizálnak. A polgári foglalkozás meg sem fordul a fejükben. Ez döbbenetes. 
 
- Nyilván nem igaz ez mindenkire. 
 
- Persze hogy nem, de amíg az átlag magyar polgár dolgozik, adót fizet, áldozatot hoz, addig vannak olyan emberek, akik hagyják gyermekeiket korán teherbe esni, a születendő gyerekekre pedig nem fordítanak semmi gondot, tehát újra a mi vállunkra raknak terheket. Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermekeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja. Ha ezeket a problémákat nem tudjuk kezelni, borzasztó nagy bajba kerülünk. 
 
- Mire gondol? 
 
- Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született. 
 
- Ezzel a kijelentésével végtelen terhet vesz nyakába. Nyilván bal és jobboldalon is akad majd, aki elítéli az okfejtését. Nem fél? 
 
- Mondhatják, hogy egy vidéki polgármester vizionál, de én látok tendenciákat, ismerek olyan falvakat, ahol a cigányság aránya már ma is 50-60 százalék, és ez nem fog megállni. 
 
- Abban azért szinte mindenki egyetért, hogy célként a cigányság integrálását kellene kitűznünk. 
 
- De ez az eddigi módszerekkel nem megy. Meg kell változtatni a rendszert, lehetőséget kell biztosítani a magyar családoknak arra, hogy ne egy-két gyermeket vállaljanak, mert azzal a mi nemzetünk ki fog halni. Magyarország nem szegény, hiába sugallják ezt sokan, ez az ország az itt élő embereket bőséggel és gazdagon el tudná tartani. Úgy gondolom, hogy minket szándékosan tartanak mélyszegénységben, de ezt a faggyút fel kell olvasztani, a gazdaságunkat fel kell fűteni, és olyan közgondolkodást kell terjeszteni, hogy egy magyar család bátran vállaljon gyermeket. A magyar dolgos nép, de látni kell: a huszonnegyedik óra előtt járunk pár másodperccel.  
 
Eddig a riport. Mindenki értékelje úgy ahogy akarja, de azt tudomásul kell venni, hogy a polgármester a mai magyar valóságról beszélt akár tetszik, akár nem. 
 
(barikád.hu)
HORVÁTH FERENC

A NÉPBALLADA - TRAGÉDIA LÍRÁBAN ELBESZÉLVE


Kádár Kata 


Anyám, anyám, édösanyám!
Gyulainé édösanyám!
Én elvöszöm Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép lëányát. –

Nem öngedöm, édös fiam,
Gyula Márton!
Hanem vödd el nagy uraknak
Szép lányát. –

Nem këll neköm nagy uraknak
Szép lëánya,
Csak këll neköm Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép lánya. –

Elmehetsz hát, édös fiam,
Gyula Márton!
Kitagadlak, nem vagy fiam,
Sem ëgyször, sem máccor. –

Inasom, inasom, kedvesebb inasom,
Húzd elé hintómot, fogd bé lovaimot! –

Lovakot béfogták, útnak indútanak,
Ëgy keszkenyőt adott neki Kádár Kata:
Mikor e szénibe vörösre vátozik,
Akkor életöm is, tudd mëg, mëgvátozik. –

Mönyön Gyula Márton högyekön, vőgyekön,
Ëgyször vátozást lát a cifra keszkenyőn. 

Inasom, inasom, kedvesebb inasom!
A főd az Istené, a ló az eböké.
Forduljunk, mett* vörös szén* már a keszkenyő,
Kádár Katának is immán* rég vége lött. –

A falu véginél vót a disznyópásztor:
Hallod-ë, jó pásztor! mi újság nállatok? –

Nállunk jó újság van, de neköd rossz vagyon,
Mett Kádár Katának immár vége vagyon,
A te édösanyád őtöt elvitette,
Feneketlen tóba belé is vettette. –

Jó pásztor, mútasd mëg, hol vagyon az a tó,
Arannyim mind tiéd, a lovam s a hintó. –

El is mönének ők a tónak széjire:
Kádár Kata lelköm, szólj ëgyet, itt vagy-ë? –

A tóba megszólalt Kádár Kata neki,
Hëzzája béugrék hamar Gyula Márton. 

Édösanyja vízi búvárokot kűdött,
Megkapták mëghalva, ësszeölelközve; 

Ëgyiköt temették ótár elejibe,
Másikot temették ótár háta mögi. 

A kettőből kinőtt két kápónavirág,
Az ótár tetejin ësszekapcsolódtak,
Az anyjok odamönt, le is szakasztotta,
A kápónavirág hëzza így szólala: 

Átkozott légy, átkozott légy,
Édösanyám, Gyulainé!
Éltömbe rossz vótál,
Most is mëggyilkótál. –


*

A legtöbb európai népnek egyetlen igazi, hagyományos énekelt-verses elbeszélő műfaja van, ez a ballada. Vele egy időben és különösen utána sokféle többé-kevésbé hagyományos vers tűnt fel a népek hagyományában, amelyek több-kevesebb vonásban hasonlítanak a balladára. Ilyenek a késő feudális epikus énekek az angoloknál, skandinávoknál; ilyenek nálunk a helyi események jól-rosszul megénekelt elbeszélései, amelyek itt-ott balladai fordulatokat használnak fel, de egy kis területen, esetleg egyetlen faluban élnek rövid életet; valamint ilyenek a legendák már jobban folklorizált, mégsem igazán népköltészeti alkotásai. Ezeket is sokszor balladáknak nevezik, és a balladák közé sorolják a gyűjteményekben. Magunk azonban csak a műfaj tipikus darabjaiból vonjuk el a ballada meghatározását, és csak azokat vonjuk be tárgyalásunkba. (A továbbiakban mindig összefoglaló munkám – Vargyas 1976 – címeivel és típusszámaival jelölöm a balladákat, ahol az érdeklődő további adatokat és bizonyítást talál.) Lássunk mindenekelőtt egy példát (1. Az elégetett házasságtörő. Vargyas 1976: II. 1. sz.) a ballada tipikus sajátosságaira: 


Az elégetett házasságtörő.

– Menj el uram, menj el, aj ki Kolozsvárra,
  Aj ki Kolozsvárra, apám udvarába,
  Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat,
  A nagy vég vásznakat, s ingyen kapott gyolcsot!
5 – Ne menj apám, ne menj, aj ne menj hazól ki:
  Anyámasszony bizony Barcsait szereti!
  – Hallod asszony, hallod, mit ebeg e gyermek?!
  – Ne hidd, édes uram, – részeg az a gyermek!
  Aval elindúla az asszony szavára,
10 Az asszony szavára, aj ki Kolozsvárra.
  Mikor fele utját elutazta volna,
  Csak eszibe juta küssebb gyermek szava.
  Ahajt megfordula, hazafelé tére,
  Hazafelé tére, hazájába ére.
15 – Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem!
  – Mingyár nyitok, mingyár, édes jámbor uram!
  Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
  Hadd kössem előmbe az előruhámat!
  – Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem!
20 – Mingyár nyitok, mingyár, édes jámbor uram!
  Hadd húzzam lábomba fejelés csizmámat!
  Hadd kössem fejemre viselő ruhámat!
  – Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem!
  Aj, mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni.
25 Add elé, add elé a nagy láda kólcsát!
  – Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát:
  A szomszédba jártam, kerten átalhágtam,
  A nagy láda kólcsát ottan elhullattam, –
  Hanem megtaláljuk szép piros hajnalkor,
30 Szép piros hajnalkor, világos viradtkor!
  Ahajt csak bérugá gyontáros ládáját,
  Végig lehasítá az egyik oldalát:
  Csak kihengeredék Barcsai belőle,
  – Aj, kapja a kardját, fejit vevé vélle.
35 – Hallod feleségem, hallod asszony, hallod:
  Három halál közzül, melyiket választod?
  Avagy azt választod, hogy fejedet vegyem,
  Vagy selyem hajaddal házat kisöpörjem,
  Avagy azt választod: reggelig virasztasz,
40 Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz?!
  – Három halál közzül én is azt választom:
  Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartok.
  – Inasom, inasom, én küssebb inasom,
  Hozzad elé, hozzad a nagy vég vásznakat,
45 A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyolcsot!
  Fejinél kezdjétek, talpig tekerjétek,
  A sok ingyen gyolcsot fejire kössétek!
  Fejinél kezdjétek, talpig szurkozzátok,
  Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok!
50 Fejihez állítok egy oláh furulyást,
  Lábához állítok egy cigán hegedűst –
  Fujjad, oláh, fujjad az oláh furulyát,
  Huzzad, cigán, huzzad a cigán hegedűt,
  Fujjátok széltibe, huzzátok ízibe:
55 Mostan hadd vigadjon feleségem szive!


  (Udvarhelyszék; MNGy I. 149)


E műfaj egyik legfeltűnőbb sajátsága a rövidség. A fenti ballada 55 sorban mondja el egy házasságtörés és a szörnyű büntetés történetét. Ez általában jellemző a balladára: néha még 20 sorban is el tud mondani egy hatásos történetet, de 100 sornál többet ritkán találunk legjellemzőbb darabjaiban. Ezt másik sajátságának köszönheti: tömör, kihagyásos fogalmazásának. A ballada mindig csak a legfontosabb mozzanatokat adja elő, a lényegteleneket, amelyek nélkül is megértjük az eseményeket, elhagyja. Példánkban nem tér ki rá, hogy a férj keresgéli az elbújt szeretőt, s végül rájön, hol lehet; mindjárt {5-280.} a megtalálással folytatja a jelenetet. A legfontosabb jelenetek a szereplő személyek közti összeütközések; ezért a ballada drámai formában adja elő az eseményeket, többnyire a szereplők szájából hangzik el minden, vagy párbeszéd, vagy monológ formájában. Példaszövegünkben már a problémát is három személy egymáshoz intézett szavai világítják meg. S az egész költeményben 11 elbeszélő sor van, amely harmadik személyben mondja az eseményeket, a többit mind a szereplők szavaiból tudjuk meg. S amit megtudunk: a balladai történetek mindig emberek közti összeütközések, emberi viszonyokból fakadó tragédiák vagy emberek komikus viselkedése. A szereplőket mindig lélektani helyzetekben ábrázolják: amint félelmében megzavarodva próbál naiv kibúvókhoz folyamodni, mint a rajtakapott asszony, aki kétségbeesetten halogatná az ajtónyitást meg a láda kulcsának átadását, vagy a férj bosszújának kitörése a végső parancsokban.

A ballada két fontos sajátsága viszont nem figyelhető meg példánkon: hogy mindig énekelt és mindig strofikus a formája. Nem mintha eredetileg nem lett volna ez is énekelt és strofikus, de az egykori gyűjtő nem jegyezte fel. Könnyű volna ugyan helyreállítani a strófákat: minden két-két sor egy versszak, kivéve a 43–45. sorokat, ahol egy szövegsor a megismételt dallamsorra mehetett, s a versszak három sorból állt. Ez igen közönséges a balladai előadásban. Hogy mégis meghagytuk az eredetileg közölt formában, azért van, mert nem tudjuk: 4 × 6-os vagy 4 × 12-es sorokból álltak-e versszakai, s lehettek többször is ismétlései. A föl nem jegyzett dallamot pedig semmi módon nem tudjuk pótolni.

Összegezve tehát: a ballada énekelt strófákban előadott rövid, tömör történet, többnyire egyetlen fő jelenetre koncentrálva, amely emberi összeütközéseket ad elő, a szereplőket lélektani helyzetekben, drámai jelenetekben ábrázolja, lehetőleg párbeszédekkel és monológokkal.


MAGYAR NÉPRAJZ

http://mek.niif.hu/02100/02152/html/05/101.html

NEM HALÁLTÁNC


VÖRÖSMARTY MIHÁLY

MIT CSINÁLUNK?  


Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
  Csakhogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra.
  Korhely-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
  Csakhogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Álmos-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén' a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
  Csakhogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Méla-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! - No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
  Csakhogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Nyelves-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
  És hogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Gyenge-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak -
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
  Csakhogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Gépi-gyáván
  Ne maradjon senki hátra. 

És, pedig - mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
  És hogy aztán,
  Majd ha ember kell a gátra,
  Aki hitvány,
  Félre tőlünk, menjen hátra! 

1844. október - november 10.

NEM AKASZTÓFAHUMOR


A Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre egy pedagógusa mellé, de az így válaszol:

- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - így a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést ad:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!

*

Az öreg székely kapálgat a domboldalon mikor arra lesz figyelmes, hogy erekciója van. Eldobja a kapát, és ordítva rohan lefelé a domboldalon az asszonyhoz, aki épp a ház előtt mos. Az asszony csak nézi az üvöltve rohanó urát, és nem érti a dolgot. Mire az öreg leér, addigra alábbhagy a férfiasság is. Felbőszülve teremti le az asszonyt.:
- Te Margit! Ha legközelebb így lesz, te egyből eredj az ágyba oszt vesd széjjel a lábod!
Eltelik pár hét mikor az öreg ismét kapál a domboldalon. Az asszony megint a ház előtt mos, mikor látja az urát ordítva rohanni lefelé. Okulva az előző eseten bemegy a házba és szétveti a lábát az ágyon. Beront a szobába az öreg, és felbőszülve teremti le ismét az asszonyt:
- Te Margit az anyád mindenit! Te itt mereszted a segged, mikor lángol a pajta!