Simon Máté
Örök boldogság
Az a boldogság nem igaz boldogság,
melynek örökkévalóságáról nincs elegendő bátorság, bizonyosság.
Ugyanis az a félelem, mely az ember szívében találtatna arról,
hogy ezen boldogságból valaha kieshetik,
a véghetetlen szépségnek látásától idővel megfosztathatik,
a véghetetlen jóságnak szeretetétől valamikor megszűnhetik,
ez a félelem, mondám, egy olyan méregcsepp volna,
mely ezt a gyönyörűség tengerét egészlen keserűvé tenné;
egy olyan fullánk vagy tőr volna,
mely a boldogúlt léleknek emlékezetét halálra megsértené;
egy olyan moly volna,
mely a dicsőség ruházatját és palástját éles fogaival megemésztené.
Szóval az ég megszűnne ég lenni,
a boldogság megszűnne boldogság lenni,
ha a boldogultak nem volnának bátorok és bizonyosok
annak örökkévaló tartásáról, bírásáról,
sőt nem is mondathatna, Merces magnanimis, igen nagy boldogságnak,
ha vége lenne tartásának.
Örökké bírnak téged tehát, oh mennyei boldogság, a boldogúltak;
örökké látnak téged, oh boldogító isteni méltóság, a jó, istenfélő jámborok.
Az ő állapotjok boldog lészen az örökkévalóság miatt,
mellyel környülvétetik;
a bátorság miatt, mellyel örökké bírattatik,
tudniillik az ő emlékezetekben szüntelen ez a gondolat fog forogni:
boldog vagyok; mennyországban vagyok; örökké abban maradok;
az én szívem a tiszta gyönyörűségeknek tengerében vagyon merülve,
és lészen örökké; abban fel s alá úszkál, és úszkálni fog örökké;
elfogyhatatlan kinccsel bírok, és bírok örökké;
kimondhatatlan dicsőséget, tiszteletet tapasztalok,
és fogok tapasztalni örökké;
hasonlíthatatlan szépséget látok, és fogok látni örökké;
megfoghatatlan kedvességű zengedezést hallok, és fogok hallani örökké.
Az ilyen gondolat pedig, ki tudja megmondani,
mely boldog megelégedést szerez a boldogúltnak szívében?
Úgy tetszik, ennek kimondására még magok sem elegendők a boldogultak,
és azt csak egyedül az mondhatja ki,
aki azt az őtet szeretőknek öröktől fogva elrendelte,
és mindjárt a világ kezdetén az egek teremtésével elkészítette,
úgymint maga az Isten.
1800
