Kiabalások és suttogások

Egy napon a mester a következő kérdést intézte tanítványaihoz:

-Miért kiabálnak az emberek, amikor veszekednek?
-Mert kijönnek a sodrukból - hangzott az egyik válasz.
- De miért kiabálsz akkor, ha a másik is a te oldaladon áll?-kérdezte újból a mester.
-Azért kiabálunk, mert azt akarjuk, hogy a másik hallgasson meg minket -válaszolt egy másik tanítvány.
A mester erre tovább kérdezett:
- És ezt nem lehet halkan elérni?
Még sokféle válasz hangzott el, de egyik sem győzte meg a mestert.
Végül kitört belőle:
-Tudjátok miért kiabálunk, amikor haragszunk valakire? Az a helyzet, hogy amikor két ember haragszik egymásra, a szívük eltávolodik egymástól.Ennek a távolságnak a legyőzéséhez kiabálniuk kell, hogy meghallhassák egymást. Minél jobban haragszunk, annál hangosabban kiabálunk, hogy szót érthessünk egymással.
Másrészt, mi történik akkor, amikor ketten szerelmesek egymásba? Ők nem kiabálnak, hanem szépen csendesen beszélnek. És vajon miért? Azért, mert az ő szíveik közel vannak egymáshoz.Egészen kicsi közöttük a távolság. Néha oly közel vannak egymáshoz, hogy suttogniuk is elég. És amikor a szerelem a legmélyebb, suttogniuk sem kell, elég csak hallgatniuk egymást. A szívük megérti egymást. Ez történik akkor , amikor két egymást szerető ember közel kerül egymáshoz.
Befejezésül a mester a következőket mondta:
-Amikor vitatkoztok, ne engedjétek, hogy a szívetek eltávolodjon egymástól, ne mondjatok ki olyan szavakat, amelyek még jobban eltávolíthatják őket, mert elérkezik a nap, amikor a távolság olyan nagy lesz, hogy többé soha nem találjátok meg az egymáshoz vezető utat.

MAGYAR VAGYOK

PETŐFI SÁNDOR

MAGYAR VAGYOK  

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl. 

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. 

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek. 

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét. 

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet! 

Pest, 1847. február

Gabriel García Márquez

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu
vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan
kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de
meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak,
nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel
töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor
mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten
megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék,
hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem
a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az
öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya
okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám,
hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a
feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi
öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy
embernek csak akkor van joga lenézni
egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent
tanulhattam tőletek, de való-jában már nem megyek vele sokra, hiszen
amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám,
hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az
Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha
tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám
neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy
jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk,
szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem
felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet,
hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább,
tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a
napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra,
és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó
kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe,
mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson
időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek",
"köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól
erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és
szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
Küldd el ezt annak, akinek akarod. Ha nem teszed meg ma, a holnap
ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg egyáltalán ...az
sem érdekes...De szeretteid, barátaid tudják majd, hogy ha csak egy
percre is de ma is gondoltál rájuk...

Ez az a pillanat...

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Ének Virág Benedekről  

Jaj, hogy szerettem volna élni régen,
vén századok bús mélyein, korábban,
mikor a lélek nyílt, a jóság, s nem ma,
a buta "modern technika" korában.
Otthontalan bolyongok, hazavágyván,
és sírva vágyom vissza, ami volt már,
akkor a szemek föl az égre néztek,
s úgy állt a szív, mint liliomos oltár.
Az emberek akkor meghaltak őszen,
mosolyogván az aszú, édes őszben,
szívükbe hordták az örök szerelmet,
s mindég holdfényben mondták, hogy szeretlek. 

Jó emberek között folyt volna éltem,
tán itt, ahol most élek észrevétlen,
köröttem - essős vízfestmény - Tabán,
nyugodt lennék, vagy boldog is talán.
Ülnék otthon az ablakmélyedésben,
sétálnék egy-egy régimódi, halvány
leánnyal a haldokló némaságban,
vagy bogarásznék a Gellérthegy alján,
és új boron, mikor habos rámpás -
kapukulcs a kezemben, kézilámpás -
korhely árnyékomat nyomomba húzván
mennék haza a kormos, süket utcán.
Aztán csak várni - az élet elröppen -
Horatius-t olvasni, esti ködben,
álmodni mélyen és álmodni resten,
s télen táncolni, túl, a kicsi Pesten.
Ma, hogy a föld vérünk, könnyünket issza,
szeretnék futni: vissza, vissza, vissza. 

Itt szomszédomban, az ordas hegyek közt
a "szent öreg" élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
s lúdtollal körmölt magyar éneket.
Akkor sem ismerték nálunk a költőt,
futó, szegény vad, elbújt reszketeg,
görcsös szókat gyalulva gyúlt szemekkel,
tág pupillával nézte az eget.
Sokszor megállok most hol ő lakott rég,
s alázatos és magamba szálló
lélekkel kérdem, mi maradt belőle?
Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.
De én gyakran elmentem volna hozzá,
hogy lelkemet szava beharmatozná,
piruló arccal néztem volna rája,
hogy mit mond papos és szigoru szája,
lobogó nyakkendővel és kalandos
fürtökkel, én, az ifju-ósdi lantos,
olvastam volna néki órahosszat,
versekbe szedve A' hazá-t, az Aether-t
és írtam volna Daphnis-ról, Chloé-ról
s "Magyar Jövőnk"-ről vagy száz hexamétert.
Ő meg bólintott volna a homályon,
s én lehajoltam volna, hogy megáldjon.
Zsinóros, régi atillát viselt még,
ráncos kezű és prédikáló bölcs volt,
szobája, mint az agg papok szobája,
a szekrényben égettbor s gyümölcs volt.
és dícsérvén a Poézis hatalmát,
átnyujtott volna versemért egy almát.

ARANY JÁNOS

MAGÁNYBAN  

Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató. 

Jön, jön... egy istenkéz sem tartja vissza...
Mint mélybe indult sziklagörgeteg:
Élet? halál? átok, vagy áldás lesz? - Ah,
Ki mondja meg! ki élő mondja meg!
Vár tétován a nép, remegve bölcse,
Vakon előtte kétség és homály.
Idő! szakadna bár méhed gyümölcse...
Ne még, ne még - az istenért! - megállj. 

Oh mert tovább e kétség tűrhetetlen,
A kockarázás kínját érzenünk;
De nyújtanók a percet, míg vetetlen
A szörnyü csont, ha rajta mindenünk.
Egy lépés a gomolygó végtelenbe,
Holott örvényzik a lét, a halál:
És mi fogódzunk a hitvány jelenbe:
Tarts még egy kissé, gyönge szalmaszál! 

Még egy kevéssé... De mely kishitűség!
El, el! ne lássam e dúlt arcokat!
Ész, egybeforrt vágy, tiszta honfihűség,
Bátorságot nekünk mindez nem ad?
Megvert reménnyel induljunk csatába?
Hitben feladjuk már a diadalt?...
Nem, nem! Szivünk egy vértanú imába'
Megedzve, kezdjük a győzelmi dalt! 

Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér - a szabadság kovásza -
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mindig nagyobb körökben,
Életnek ott, hol a mártir-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben:
Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem. 

Nem mindig ember, aki sorsot intéz;
Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb;
S midőn lefáradt az erőtelen kéz,
A végzet tengelye harsog tovább;
Csüggedve olykor hagyja lomha gépűl
Magát sodorni az ember fia:
De majd, ha eszmél s öntudatra épűl,
Feltűnik egy magasb hármónia. 

És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy! 

(1861 ápr.)

HALOTTI BESZÉD AZ EMIGRÁCIÓBÓL

Márai Sándor 

Halotti beszéd

 

 

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk 
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. 
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... 
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat 
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat 
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak 
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt 
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt 
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt 
És megértették, ahogy a dajkaéneket 
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg 
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké 
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é 
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: 
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed 
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet 
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát 
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát 
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon 
A tested is emlékezik, mint távoli rokon 
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat 
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. 
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár 
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét 
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - 
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby 
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? 
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? 
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? 
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. 
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. 
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál 
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál 
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved 
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek 
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. 
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? 
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. 
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. 
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet 
A radioaktív hamu mindent betemet 
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten 
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég 
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség 
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet 
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet 
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat 
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad 
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény 
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt - 
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted 
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, 
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet 
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet 
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk 
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk 
Íme, por és hamu vagyunk 
/Possilipo,1951.Nyár./


Márai Sándor (1900-1989) író, költő, újságíró.

KÖZHANGULAT JELENTÉS

> A 2009-ES - EMELT SZINTU ÉRETTSÉGI - MATEMATIKAI

> ÍRÁSBELI FELADATAI:
>
> 1. Sztojka család rendkívüli szorgalommal bodza lekvárt
> készít. A bodzát a közeli erdobol lopják, így
> semmilyen mezogazdasági beruházásra nincs szükségük.
> Az 500g-os bodza lekvárt 600,- Ft-ért adják el az
> ismeroseiknek, számla nélkül. Rezsiköltséggel sem kell
> számolni, mivel a villanyórát átkötötték a 10db
> rezsó muködtetéséhez. Így egy bodza lekvár
> eladásával 600,- Ft tiszta hasznot könyvelhetnek el.
> Mennyi bodza lekvárt kell eladni, hogy 3db BMW X5
> személyautót és 2db nagyobb ingatlant tudjanak venni 1
> éven belül?
>
> 2. A rendszerváltás óta a nemzeti összvagyon 40%-a tunt
> el, és közben 100 milliárd forinttal adósodott el az
> ország. Hány hónapot kell még lopni a parlamenti
> képviseloknek, hogy a maradék közvagyon is eltunjön, és
> az ország teljesen lepusztuljon?
>
> 3. Lajcsi faterja Vácon tölti a hatéves büntetését,
> amit kettos gyilkosságért kapott. A gyilkosságért
> 1.700.000 Ft-ot és egy félmillióért eladható arany
> Rolex karórát akasztott le. Lajcsi a vérdíjból minden
> héten eljátszik a lovin 15.000 Ft-ot. Átlagosan minden
> fogadás 8.000 Ft veszteséggel jár. Mennyi marad a
> vérdíjból, mire Lajcsi faterja egy év elteltével
> feltételesen szabadlábra kerül?
>
> 4. Sanya és Laca egy ukrán autógyujtotol a következo
> teljesítménybért kapják:
>
> BMW: 40.000 Ft
>
> Merci: 50.000 Ft
>
> Toyota: 20.000 Ft
>
> Opel: 15.000 Ft .
>
> Ha a srácok négy BMW-t és hat Toyotát újítanak a
> gyujtonek, akkor hány Opelt kell szerválniuk ahhoz, hogy
> mindketten 300 ropit keressenek?
>
> 5. Dr. Lakatos Jokey és képzett munkatársa Sándor a
> vasúti sínek muszaki vizsgálatával foglalkozik. A
> hibásnak, illetve ISO 9001 minoség biztosításnak nem
> megfelelo vasúti síneket egybol eltávolítják. Ha egy
> óra alatt, az éjszaka sötétjében 4 pár sínt tudnak
> felszedni és egy IFA-ra felrakni. Mennyi ido alatt tudják
> megszuntetni Tárnok és Mezoberény közötti 225km hosszú
> vasútvonalat, ha nappal is dolgozhatnának?
>
> 6. Kolompár Dzsenifer két barátnojével minden pénteken
> 16 üveg sört és két doboz cigit lop a közeli
> non-stopból. Hány üveget lopnak összesen, mire
> nyolcadikosok lesznek? A lányok most elsosök.
>
> 7. Lakatos Winnetou és üzlettársai havonta 3 vasúti
> sorompóból lopják ki az akkumulátort. Ez átlagosan 8
> halálos balesetet jelent havonta.
>
> a.) Ha egy akkumulátor ára 400 eFt, mennyivel kéne
> megemelni a családi pótlékukat, hogy a halálos
> áldozatok száma felére csökkenjen?
>
> b.) Ha ezek a berendezések nem kerülnének pótlásra,
> és egyben le is zárnák a veszélyes szakaszokat, hány
> év múlva lenne nyereséges a MÁV?

Nyelvlecke

Gyimóthy Gábor :

 (Firenze 1984. X. 12. ) 

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Mit mondtak a külföldiek a magyar nyelvről?

 - Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos
nyelvtan megalkotója is volt, mondta :  

 "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".  

- N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század):  

  "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy
meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."  

- George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában
sokkal bővebben kifejtve) mondta:  

 "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a
magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől
duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér­zelmek titkos rezdüléseit." 

 - Grover S. Krantz amerikai kutató:  

 "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv,
megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
  

- Ove Berglund svéd orvos és műfordító:  

 "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika
csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)  

- Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson:
"...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." ( Mai Nap , Budapest, 1991. 9.) 

IGENAPTÁR - 2009.03.02. hétfő

Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!


Lev 19,1-2.11-18

Így szól az Úr Mózeshez: ,,Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét -- én vagyok az Úr! Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet -- mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére -- én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat -- én vagyok az Úr! 

Zs 18B

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm! 

Mt 25,31-46

Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan [MTörv 33,2], akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.'' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?'' A király így válaszol majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.'' Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ,,Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.'' Erre azok is megkérdezik: ''Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?'' Akkor ő így felel majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.'' És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.''

EMBREKKEL KÍSÉRLETEZENI?!

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?