„A magyarok nyilaitól ments meg Uram !” 

/ A Brentai csata évfordulójára. / 

Ma, amikor Moháccsal és Trianonnal vannak tele tankönyveink, nem árt felidézni 
egy nagyszerű magyar győzelemmel végződő ütközetet, melynek szeptember 24-én 
van az 1110. évfordulója. 
Korábbi szövetségesük, a morva Szvatopluk halála után annak ellenfelével Arnulf 
keleti frank királlyal kötöttek szövetséget vezéreink, Kurszán és Árpád. 
Arnulf felkérésére egy kisebb, mintegy 5.000 fős egység Itáliába vonult hadjáratra, 
I. Berengár király ellen, a később Strata Hungarorumnak, „magyarok útjának”
nevezett Dráva-Száva menti útvonalon. 
A magyarok több kisebb egységre oszolva beszáguldozták Itália északi és középső
részeit, még Velencét is ostromolta egy kisebb csapat bőrtömlőkkel úsztatva, igaz 
sikertelenül. 
Berengár király elrendelte a teljes mozgósítást. A magyarok alkalmazva a nagy 
fegyelmet, szervezettséget igénylő sztyeppei harcmodort, meg-megtámadva egy-egy 
csapatot, majd menekülést színlelve maguk után csalogatták az időközben 15.000 
főre szaporodott ellenfelet. Közben követek útján szabad elvonulást kérve vert sereg 
látszatát keltették. 
Szeptember 24-én a Brenta folyónál a hatalmas túlerőben lévő de elbizakodott, s 
megpihenő ellenfelét a magyar had átkarolva, több oldalról támadva, a folyón is 
átúsztatva megtámadta és megsemmisítette. 
/A kortárs Liutprand cremónai püspök így ír az ütközetről: „három felől lesbe 
állítanak csapatokat, ők maguk meg a folyón átkelve, egyenesen az ellenség 
közepébe rontanak”. /
Őseink a nagyszerű győzelmet követően haza sem tértek, a Pó síkságon teleltek. 
I. Berengár király élete végéig rendszeres pénzjáradékkal váltotta meg a békét és 
időnként segítségül is hívott magyar csapatokat. 
A győztes magyar csapat a korábbi szövetséges, Arnulf király halála után, 
hazatérőben 900-ban már részt vett a Dunántúl, Pannónia megszállásában és a keleti 
frankok, bajorok elleni hadjáratokban. 
Honfoglaló őseink elfoglalták a Dunától északra és a Garamtól nyugatra lévő Morva 
fejedelemséget, valamint Bajorország keleti részeit az Enns folyóig, mintegy 100 
évre rögzítve a gyepű határait. 
Csak Szent István adta át az Ennstől keletre lévő gyepűt a németeknek. Page 2

/ Innen ered a magyar népmesékben: Ober Enns = túl az óperencián kifejezése./ 

Alig pár évvel a honfoglalást követően egy kisebb magyar hadtest sikeres hadjárata, 

valamint a morvák és a bajorok legyőzése talán azt a sokak által hangoztatott 
butaságot is a szemétkosárba dobja, hogy Árpád népe vert seregként érkezett a 
Kárpát medencébe, asszonyok és állatok nélkül. 
Érdekesség: a magyarok szerződéseiket egy-egy királlyal, fejedelemmel kötötték, s

mindig megtartották !

Horváth Ferenc

Születés és újjászületés - életkaland

Sziasztok!

Elmesélek egy rövid történetet. Magamról. Hol volt, hol nem volt... Amikor eldöntöttem, hogy megszületek, hatalmas lelkesedéssel láttam neki ennek az egyáltalán nem könnyű feladatnak. Mert tudtam, hogy hihetetlen kaland lesz elfelejteni mindent, amit tudok és majd újra visszaemlékezni rá. Azt is tudtam, hogy nagyon fogom szeretni a nehézségeket. Pici gyermekkoromban is így tanultam meg járni, nagy nehézségek árán, óriási életszeretettel és örömmel, pedig nem sokkal előtte még repültem! Sorba vettem a feladataimat (szerintem ez lehetett a legnehezebb nekem, mármint sorba venni) és örültem nekik, nem ijedtem meg tőlük. Pl. hogy egy elfogadható kinézetű és működésű testet kellene hozzá formáljak magamnak. Ebben nem voltam nagyon ügyes, úgyhogy kicsit lestem másoktól is hogyan csinálják. Van aki olyan boldogan látott neki, hogy nagyon jól sikerült, nagyon szép lett, vagy nagyon erőset csinált, vagy a legbátrabbak egy korlátosat, hogy megtapasztalhassák általa, hogy az erőnek és a teremtésnek semmi köze a testhez. Azt hiszem, leginkább arra akarnak emlékezni, hogy az élet és az életenergia korlátlan mennyiségben rendelkezésükre áll. Merthogy ők maguk a forrás! Azt is sejtettem előre, hogy be fog következni az életemben a felejtésnek a születésemnél egy még alaposabb állapota. Jól emlékszem arra, amikor először legyűrt a világ félelme. Ez akkor történt, amikor fontolóra vettem a világ hazugságait. Félelmeit. Arról pl. hogy az élet az életre támadhat: a nehéz munka a rossz tanulóra, a bankok a szegényekre, a gyógyszerészek a betegekre, a tv műsorok a gyerekeinkre. Hurrá! Persze, ha ezt sokáig elhittem volna, akár ez is megtörténhetett volna. Látszólag! Nagyon hálás vagyok édesapámnak, aki - ha gyerekkoromban nem tetszett az életnek valamilyen feltétele - mindig azt mondta: "menjél hajba a jó Istennel". Édesapám tudta, hogy ezt a mondatot nála felejtettem egy rövid időre. Azóta is mindig pontosan emlékszem rá, ha valami nem tetszik, az élettel állok szemben. Mindig az Élettel! Istennel! Nem a gyógyszerekkel, nem is a médiával, vagy népnyúzó pöffeszkedő nagyon gonosz és érzéketlen nemzetközi pókháló szerűen terjeszkedő láthatatlan társasággal, akik élve akarnak ledarálni minket és felfalni. Az UFO-król még nem is beszéltem, akik teherbe ejtik a nőket, szerencsére ez engem nem érint (bocs nem lehetett kihagyni). Nagyon fájdalmas és beszarató emlékkeresésem volt, hogy az életemmel szembeni ellenállásom, a saját életerőmmel szembeni ellenállásom is. Mindig a sírás határán hálás vagyok ezért! Persze már születésem előtt tudtam (és Ti is mindannyian, még beszélgettünk is róla akkoriban), hogy fürdőbérletet váltunk a "pokolba", és addig fogunk a kénköves félelemben fürdőzni, amíg el nem fogadjuk azt saját csodálatos lehetőségünkként és teremtésünkként. Sőt, meg is szeretjük szorongásainkat, depressziónkat és már várni fogjuk a következőt! Pontosan olyan várva várt kalanddá és nehézséggé változnak szemünkben, mint ahogyan örömmel kerékpározunk felfelé a hegyoldalon. Szemlélet változásunk közben mi is megváltozunk. Felzárkózunk végre Énünkhöz, és úgy szemléljük életünket, mint Lelkünk a születést és a halált. Azt hiszem, akkor már el is engedhetjük bármely tapasztalatunkat, ha akarjuk, de ez is szükségtelen ha szeretjük őket.

Szeretettel és üdvözlettel:Laci