Egy napon a mester a következő kérdést intézte tanítványaihoz:
-Mert kijönnek a sodrukból - hangzott az egyik válasz.
- De miért kiabálsz akkor, ha a másik is a te oldaladon áll?-kérdezte újból a mester.
-Azért kiabálunk, mert azt akarjuk, hogy a másik hallgasson meg minket -válaszolt egy másik tanítvány.
A mester erre tovább kérdezett:
- És ezt nem lehet halkan elérni?
Még sokféle válasz hangzott el, de egyik sem győzte meg a mestert.
Végül kitört belőle:
-Tudjátok miért kiabálunk, amikor haragszunk valakire? Az a helyzet, hogy amikor két ember haragszik egymásra, a szívük eltávolodik egymástól.Ennek a távolságnak a legyőzéséhez kiabálniuk kell, hogy meghallhassák egymást. Minél jobban haragszunk, annál hangosabban kiabálunk, hogy szót érthessünk egymással.
Másrészt, mi történik akkor, amikor ketten szerelmesek egymásba? Ők nem kiabálnak, hanem szépen csendesen beszélnek. És vajon miért? Azért, mert az ő szíveik közel vannak egymáshoz.Egészen kicsi közöttük a távolság. Néha oly közel vannak egymáshoz, hogy suttogniuk is elég. És amikor a szerelem a legmélyebb, suttogniuk sem kell, elég csak hallgatniuk egymást. A szívük megérti egymást. Ez történik akkor , amikor két egymást szerető ember közel kerül egymáshoz.
Befejezésül a mester a következőket mondta:
-Amikor vitatkoztok, ne engedjétek, hogy a szívetek eltávolodjon egymástól, ne mondjatok ki olyan szavakat, amelyek még jobban eltávolíthatják őket, mert elérkezik a nap, amikor a távolság olyan nagy lesz, hogy többé soha nem találjátok meg az egymáshoz vezető utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése