Az olvasás a hosszabb élet titka?

 
 





Renoir: Olvasó nö



Lelki és testi egészségünk, szellemi képességünk is múlhat azon, hogy olvasunk-e szépirodalmat. A lélektan által is alátámasztott tapasztalat azt mutatja: a mesén felnövő gyerekek későbbi életükben könnyebben tudják majd legyőzni „sárkányaikat”. Nagy Attila olvasáskutató, a Széchényi könyvtár nyugalmazott munkatársa négy évtizede foglalkozik a témával, átfogó vizsgálatot évtizedenként végeznek.

Mivel a kezdetektől ugyanazt a tíz kérdést teszik fel az embereknek, az eredmény jól összevethető. A legfrissebb feldolgozott adatok 2005. októberi állapotot mutatnak. Akkor a negyven évvel korábbihoz képest 20 százalékkal csökkent a könyvet rendszeresen olvasók száma. Negyvenöt évvel ezelőtt, a reprezentatív mintán végzett 1964-es kutatásban még a felnőtt népesség 60 százaléka mondta magáról, hogy évente legalább egy könyvet elolvas, most pedig ugyanennyien számoltak be arról, hogy egyetlen könyvet sem olvasott el az előző évben.

A változás nem fokozatosan következett be. Az olvasók aránya 1984-ben még magasabb is volt valamivel, mint 1964-ben. Az ezredforduló előtti tizenöt évben összesen 12 százalékkal lettek kevesebben az olvasók. A hanyatló tendencia 2000-től gyorsult fel: ekkor öt év alatt a felnőtt népesség újabb nyolc (évente közel két) százaléka szokott le az olvasásról, vagy eleve nem olvasó emberként került föl az ifjúsági korcsoportból a vizsgálandó népességbe.

Az olvasáskutatót Mátraházi Zsuzsa kérdezte:

– Ebben nem az internethasználat elterjedése ludas?

– Pontosan az volt a 2005-ös vizsgálat fő kérdése – mondja a kutató –, hogy milyen összefüggés fedezhető fel a számítógép- és internethasználat, valamint a hagyományos olvasás között. Kicsit meg is lepődtünk a megnyugtató válaszon: a rendszeresen könyvet olvasók 70-80 százaléka egyúttal internethasználó is. Minél gyakrabban olvas valaki könyvet, annál nagyobb valószínűség szerint internetet is használ, és a világhálón jártasak nagy része egyúttal könyvet is olvas. De ez csak pillanatfelvétel, félő, hogy húsz év múlva nem lesz ilyen kedvező az eredmény. A mostani felnőtt korosztály döntő többsége még mesehallgatáson, később ifjúsági regényeken nevelkedett – s ha mellesleg kaland- és tévéfilmeket, akár még pornót is nézett – még mindenképpen a könyvek világában nőtt fel. A mostani 2-5 évesek szülei általában nem érnek rá mesélni, rigmussal, mondókával, énekkel, verssel altatni a kicsiket, inkább a tévét alkalmazzák mesemondónak.

– Ez bűn lenne? 

– A számítógép és idősebb társa, a televízió, nem önmagában rossz. Akkor van baj, ha ezek a médiumok hegemón szerepet kapnak. A képernyő nem attól igazán veszélyes, hogy fölzabálja szabadidőt, hanem amiatt, hogy a belső képkészítő, átélő, azonosuló folyamatokat radikálisan megváltoztatja. Aki szavakból alkot képeket magának, az akaratlanul is a saját szorongásait, félelmeit, vágyait, töredék élményeit építi tovább olyan tempóban, olyan arcokkal, színekkel, mozdulatokkal, amelyek az ő képzeletvilágára jellemzők.

A lélektan tudja, hogy aki mindig készen kapja a képeket, az nem csak szellemi, de érzelmi téren is fogyatékossá válik. Erről kőkemény adatokat sorol Nagy Attila.

– Amerikában, ahol korábban szembesültek a képi világ hátrányaival, azt tapasztalták, hogy az újabb generációk a csak szavakból álló mesét már nem tudják elképzelni, emiatt komoly tanulási nehézségekbe ütköznek. Szöveg alapján gyártott kép híján nemcsak a fogalmazási technika válik visszamaradottá, hanem a gondolkodási repertoár, az absztrakciós készség is. Bebizonyosodott, hogy a tudósok sikeressége anyanyelvük szerkezetén is múlik. A magyar nyelvnek páratlan a képalkotó képessége, azt mondjuk: tönkremegy, fején találja a szöget, dugába dől, nyeregben érzi magát… Ha nem olvasunk, szókincsünk s vele gondolkodásmódunk sivárabbá válik – állítja a kutató, aki szerint a riasztó világtendencia ellenére a mai magyar népesség körében szerencsére még mindig nagyobb a szépirodalom becsülete, mint más, nálunk fejlettebb országokban.

De a tempónk, az értékrendünk már úgy átalakult, hogy akár hirdetésekben is elhangozhat: elég volt a mesékből! Egyre többen gyorsan megtérülő információkra vágynak: tőzsdei és cégalapítási tippekre vagy adó-jóváírási kiskapukra. Mind kevesebben képesek arra, hogy belássák: ha nem is valóság a mese, a regénybeli história, de felszabadító. Kirajzolódik az erkölcsi világrend, amelyben a gonosz a jók erőfeszítése árán bűnhődik meg, egyértelművé válik, hogy bizonyos célokért áldozatokat kell hozni. A jó kortárs és klasszikus irodalom visszacsempészi a lelki nyugalmat, erősíti a konfliktustűrő képességet. Segít kibírni a napi feszültséget, lecsitítani az agressziót, elérni, hogy dühünkben ne üvöltsünk vissza, és se magunkat, se a környezetünket ne mérgezzük durvasággal, s jelöljünk ki célt magunknak.

Egy szociológiai vizsgálat bizonyította be, mennyire fontos, hogy értelmet találjunk az életben. Ugyanazoknak a 40-69 év közötti embereknek mérték az egészségi állapotát, s négy év alatt a férfiak 9, a nők 4 százaléka halt meg. Akik pusztán anyagi javakban keresték a boldogságot, mondjuk, nagy házat, két kocsit, sok nőt akartak, kisebb volt az esélyük a túlélésre Azok jutottak túl a bajon, akik értelmes célt találtak a mindennapokban – érvel Nagy Attila.

Persze minél idősebb valaki, annál nehezebben változtat a beidegződéseken, így az olvasási szokásain is. De ha a nagyszülők belátják, hogy unokáiknak akkor tesznek jót, ha mesélnek nekik, máris derűsebbek a kilátások. Nem kell félni a mesebeli szörnyűségektől, egy 4-5 éves gyereknek már nyugodtan elmondhatjuk, hogy a főhőst felszabdalták, de utána a forrasztókenőcstől újraéledt. A jó nép- vagy klasszikus mesék kidolgozottak, elgondolkodtatók és sok izgalom után végül megnyugvást adnak. A gyerek személyiségalakulását segíti elő, ha a főhőssel kalandokat él át, azonosul és együtt érez vele. Később szembesülni fog a hűség, becsület, önérzet, veszély, csalás, betegség kérdésével, s a mesékből kapott lelki próbák segíthetnek majd abban, hogy rálépjen a sárkánya fejére, s ne az teperje le őt.

Amikor pedig már maguk olvasnak a gyerekek, gyakorlatot is szereznek e tevékenységben, amelyre nagy szükségük van, mert romlik az olvasás technikája: a 15 évesek 30 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis nem fogja fel a kibetűzött szöveg értelmét. Ők nem reménykedhetnek abban, hogy a modern technika majd a segítségükre siet. Hiába kapcsolják be az internetet, rossz szövegértőként onnan sem fognak komoly információkat szerezni, legfeljebb klipeket nézegethetnek, játékokat tölthetnek le maguknak.

(Mátraházi Zsuzsa–MTI-Press)