A BARÁTSÁGRÓL I.

HETEDIK KÖNYV

1

A barátságról – 
arról, hogy mi az és milyen fajtába tartozik; 
arról, hogy mi teszi a barátot, 
aztán arról, hogy 
vajon egy vagy többféle értelemben használjuk-e 
a barátság kifejezést, 
és ha többféleképpen, 
akkor hányféle értelemben; 
továbbá arról, hogy 
hogyan kell viselkednünk a barátunkkal szemben, 
és hogy a barátság vonatkozásában 
mi az igazságos – 
mindezekkel a kérdésekkel kapcsolatban 
nem kevésbé szükséges a vizsgálódás, 
mint az erkölcsre vonatkozó szép 
és választásra érdemes dolgok tekintetében. 

A barátság létrehozása 
az államtudomány 
legfőbb feladatának minősül, 
és erre a célra vonatkoztatva 
szokás az erényt hasznosnak nevezni. 

Hiszen elfogadhatatlan, hogy 
barátai legyenek egymásnak az olyan emberek, 
akik igazságtalanul viselkednek egymással szemben. 

Továbbá 
mindnyájan azt mondjuk, hogy 
az igazságos és igazságtalan dolog 
a barátok között fordul elő a leginkább, 
mert úgy tűnik, hogy 
a derék férfiú ugyanaz, mint a barátságos férfiú, 
a barátság pedig valamiféle, 
az erkölccsel kapcsolatos lelki alkat. 

És ha valaki azt kívánja elérni, hogy 
az emberek ne jogtalankodjanak, 
elegendő, ha barátságot teremt közöttük, 
igaz barátok ugyanis nem jogtalankodnak egymással. 

De akkor sem jogtalankodnak egymással az emberek, 
ha igazságosak. 

Az igazságosság és a barátság tehát 
vagy azonosak, 
vagy igen szoros kapcsolatban állnak egymással. 

Tegyük még hozzá, hogy 
a barátot a legnagyobb jók közé soroljuk, 
a barát hiányát és a magányt pedig 
a legkeservesebb dolognak tartjuk, 
hiszen az egész élet 
és az önként vállalt közösség 
annyit jelent, hogy 
barátok között vagyunk. 

Hiszen napjainkat 
a háznép, a rokonok, a társak között töltjük, 
vagy a gyermekekkel, vagy a szülőkkel, 
vagy a feleségünkkel. 

És a magánjellegű, 
a barátainkkal szemben gyakorolt igazságosság 
egyedül tőlünk függ, 
míg a többiekkel szemben 
ezt a törvény szabja meg és nem tőlünk függ. 

Sok a nehéz kérdés a barátsággal kapcsolatban. 

Lássuk először azok véleményét, 
akik mintegy kívülről tárgyalják 
és tág értelemben beszélnek róla. 

Ugyanis 
némelyek úgy látják, hogy 
a hasonló a hasonlónak barátja. 
Ezért mondják, hogy 
"mindig a hasonlót vezeti az isten a hasonlóhoz", 
"csóka a csóka mellé telepszik", 
"megismeri tolvaj a tolvajt és farkas a farkast". – 

A természetfilozófusok meg 
az egész természetet igyekeztek rendszerbe foglalni 
azáltal, hogy felvették a "hasonló a hasonlóhoz húz" elvét. 

Ezért mondotta 
Empedoklész, hogy 
a kutya is azért fekszik a cserépen, 
mert ahhoz hasonlít leginkább. 

Néhányan tehát így vélekednek a baráti kapcsolatokról. 

Mások meg azt mondják, hogy 
az ellentétes az ellentétessel barátkozik, 
hiszen a szeretett lény 
és az, aki vágyakozik utána, 
mindenki szerint barátai egymásnak, 
márpedig a száraz nem a száraz után, 
hanem a nedves után vágyakozik. 

Innen a mondás, hogy 
"vágyódik záporra a föld" 
és "mindenben édes a változás", 
lévén a változás átmenet az ellentétbe; 
a hasonló meg ellensége a hasonlónak, 
mert "gyűlöli a fazekas a fazekast", 
és azok az élőlények, 
amelyeknek táplálékuk azonos, 
ellenségei egymásnak. 

Maguk a vélemények tehát ennyire eltérőek. 

Hiszen egyesek 
a hasonlót gondolják barátnak 
és az ellentétest ellenségnek, 
"a többel mindig ellenségként száll szembe a kevesebb, 
a gyűlölet napja virrad", 
továbbá 
az ellentétesek helyüket tekintve is 
távol vannak egymástól, 
míg a barátság összehozza az embereket. 

Mások meg 
az ellentétesekről gondolják, hogy 
barátok, 
és Hérakleitosz elítéli a költőt, 
aki így ír: 
"bár veszne ki a viszály 
az istenekből és az emberekből", 
hiszen akkor nem volna harmónia, 
ha nem lenne magas és mély, 
és élőlények sem lennének nőstény és hím nélkül, 
ezek pedig ellentétesek egymással. 

Ez a két vélemény létezik tehát a barátságról, 
igen általános, hiszen egymástól távol eső vélemények. 

Más nézetek azonban 
közelebb vannak egymáshoz 
és jobban alkalmazhatók a megfigyelt tényekre. 

Egyesek számára ugyanis 
képtelenségnek tűnik, hogy 
hitványak barátai legyenek egymásnak, 
mert csak a jók lehetnek azok. 

Mások számára meg 
az tűnik lehetetlennek, hogy 
az anyák ne szeressék gyermekeiket. 

Ez a fajta szeretet 
az állatokban is megvan, 
hiszen azok akár a halált is választják 
ivadékaik érdekében. 

Megint mások 
úgy vélekednek, 
egyedül a hasznos dolog 
szolgálhat barátság alapjául. 

Bizonyíték erre az, hogy 
mindenki a hasznos dolgokra törekszik, 
a haszontalanokat azonban maguk vetik el maguktól, 
ahogyan a tiszteletreméltó Szókratész mondotta, 
a nyálat, a hajat és a körmöt hozva fel példaként – 
és hogy a haszontalan részeket elvetjük, 
végül magát a testet is, amikor meghal az ember, 
hiszen a holttest haszontalan. 
Csupán ahol hasznot hoz, ott őrzik meg, 
mint Egyiptomban. 

Nos hát, 
úgy tűnik mindezek kissé ellentmondanak egymásnak. 

Mert 
a hasonló nem hasznos a hasonló számára, 
az ellentét meg a legtávolabb van a hasonlóságtól 
és az ellentétes 
a leginkább haszon nélkül való az ellentétes számára, 
hiszen az ellentétes: 
ellentétének a pusztulása. 

Továbbá némelyek úgy gondolják, 
barátot könnyű szerezni, 
mások meg úgy vélik, a legritkább dolog, hogy 
az ember megismer egy barátot 
és ez nem is lehetséges szerencsétlenség nélkül; 
hiszen amíg valakinek jól megy sora, 
mindenki a barátjának akar látszani. 

Megint mások azt mondják, hogy 
azoknak sem érdemes hinnünk, 
akik a bajban kitartanak mellettünk, 
mert becsapnak bennünket és színlelnek: 
szerencsétlenségünkben társunkul szegődnek, 
hogy így szerezzék meg barátságunkat arra az időre is, 
amikor megint jól megy sorunk.

ARISZTOTELÉSZ - EUDÉMOSZI ETIKA