ZÁCH KLÁRA

ARANY JÁNOS

ZÁCH KLÁRA  

Énekli egy hegedős a XIV-ik században 

  Királyasszony kertje
  Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
  Szőke, leány, barna. 

  "Királyasszony, néném,
  Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
  Haj, beh szeretném én! 

  Beteg vagyok érte,
  Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
  A halottja lészek!" 

  "Jaj! öcsém, Kázmér,
  Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
  Félek, bizony gyász ér! 

  Sietős az útam,
  Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
  Bársony pamlagomra." - 

  Megyen a királyné,
  Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
  Mind követik nyomba. 

  Könyörögne, - nem tud,
  Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
  Ki megyen elhozni? 

  "Eredj fiam, Klára,
  Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
  Ha nem a diványon." 

  Keresi a Klára,
  Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
  Oly nehezen várja! 

  Keresi a Klára,
  Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
  De hiába várja. 

  Vissza se megy többé
  Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
  A halottak közzé. 

  Inkább temetőbe,
  A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
  Ősz atyja elébe! 

  "Hej! lányom, lányom!
  Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
  Mondd meg, édes lyányom." 

  "Jaj, atyám! nem - nem -
  Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
  Taposs agyon engem...!" 

  Harangoznak délre,
  Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
  A király elébe. 

  A király elébe,
  De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
  Kardja - volt kezébe'. 

  "Életed a lyányért
  Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
  Gyönge négy ujjáért. 

  "Gyermekemért gyermek:
  Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
  Rohan a fegyvernek. 

  "Hamar a gazembert...
  Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
  A király cselédi. - 

  "Véres az ujjad,
  Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
  Fájdalom díjába?" 

  "Mutató ujjamért
  Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
  Borzasztó halálát; 

  A másik kettőért
  Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
  Minden nemzetségét!" 

  Rossz időket érünk,
  Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
  Mi magyar hazánkat! - 

(1855)