*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Tájékoztatás, kérés és követelés
ismerőshöz, ismeretlenhez – illetékeshezAz 1979-es Charta tiltakozás egyik aláírója vagyok,
1980-ban veszítettem el első és utolsó szakmai állásomat:
ELTE Filozófia Tanszék – MTA Filozófiai Intézet.
(Ez utóbbiban idén hitegettek munkával, de ebből se lett semmi.)
A nyolcvanas években a szamizdat magát exponáló munkatársa,
az AB-ABC Kiadó és a Demokrata című lap mindenese voltam. „Természetesen” feleségemmel és két fiammal együtt.
(Az elsőszülöttünket 2000 februárjában elvesztettük.)
Andrásfalvy Bertalan minisztersége idején kaptam
100.000 forint „fájdalomdíjat” és egy megkövető levelet.
Mást nem sikerült elérni. Az elkobzott holmikat se adták vissza.
Még azt se, hogy azt a tíz évet legalább a nyugdíjba számítsák be…
A Nagy Imre Alapítványtól 1995 tájékán átvettem egy elismerést.
Az 1990-es években állás, munka, pályázat ügyben egy sikerem volt:
feltehetően Hankiss Elemér kurátorkodásának köszönhetően
egy évig kaptam ösztöndíjat a szamizdatos emlékek megírására.
Ő még tévéelnökként is próbált megszólalási lehetőséget adni…
Az írásokra azóta sem volt igény – engem sem keresett meg egy médium sem. A 2000-ben készült Modor-Gulyás portréfilm is dobozban maradt. Ki érdekelt ma a közelmúlt története feltárásában? A résztvevők egyre kevesebben: Solt Ottilia, Krassó Gyuri, Zsille Zoltán, Mikes Tamás, Petri György, Hamburger Mihály és társaik.
Csak a jók mennek el? Spiclik és árulók, megalkuvók és karrieristák, kollaboránsok és történelemhamisítók, szerecsenmosdatók maradnak.
Azért is közzé akarom tenni helyzetemről ezeket az tényeket, hogy senki – se illetékes és más – ne mondhassa, hogy nem tudott róla…
Ahogy legutóbb meglepett kérdésével egy valamikori Beszélő-SzDSz körös: Mi van velem, nem tud rólam semmit? (Beírná az emlékező cikkébe…) Amikor megírtam, hogy mi van - erre már nem reagált. Most már legalább én még biztosabban tudom, hogy vele mi van…
Idén végképp kritikusra fordult megélhetési helyzetünket látva,
egy közeli ismerősöm egy akkor még állami funkcióba levő SzDSz-es politikushoz fordult. Ő pár éve már keresett egy március 15-e előtt, hogy kitüntessen. Ahogy ő fogalmazott akkor: „csak a szégyen jár vele”. Ajánlat idén is megismételte, ugyanazt a választ kapta, de most legalább segítségével eljutottam a Filozófiai Intézet küszöbéig. Nem kellett volna – így csak még rosszabb volt: kívül tágasabb…
Sok mindenre gondoltam a nyolcvanas években,
hogy mi lesz itt, ha nagyobb változások lesznek,
de azt nem, hogy ha nem vállalok politikai vagy lakáji szerepet,
akkor elemi napi gondokkal kell küszködnöm.
Igaz, így viszont sorsközösségben élhetek sokmillió honfitársammal.
Mozgalmi társaim hatalomra kerülésétől túl sokat nem várhattam,
sem személy szerint,
bár eleinte még nevem miatt keresgettek,
hogy velem jelképezzék az ellenzéki gyökereket,
vagy hogy kompromittáljam, hiteltelenítsem magam,
sem az ország sorsát illetően,
ha a 90 körül a Ring utolsó (!) számában megjelent írásom címe:
Magyar? Demokratikus? Ellenzék? – Belzebubbal kiűzni a Sátánt.
Fiatalon a politikai-társadalmi rendszer radikális megváltoztatásától,
ma öregedve már inkább az emberek bölcsebbé válásától várom,
hogy énmagam és az embertársaim boldogabban éljenek.
Mostanában azokra a dolgokra akarok figyelmeztetni,
ami közvetlenül a hatalmunkban van és életminőség javító –
nem feledve, hogy a közéleti munkálkodást az intézményeken…
Gondolkodásom és munkálkodásom irányáról némi ízelítőt nyújt
a nyári totális szétrombolás (!) óta már részben újjáépített honlapom.
Minden segítség jól jönne,
Még a legkisebb is – sok kicsi sokra megy,
Borotvaélen táncol az az egyszemélyes vállalkozásom,
melyben a honlapon feltűntetett kis füzeteket szeretném
kitalálni, átgondolni, megfogalmazni, leírni, megszerkeszteni,
kinyomtatni, lemásolni, bekötni, hirdetni, terjeszteni stb. stb. stb.
Hogy élő bizonyság vagyok az elcsalt rendszerváltásra,
az SzDSz „liberalizmusára” (ha nem is értünk egyet veled, de mindent megteszünk, hogy ezt el ne mondhassad…),a kerekasztalos hatalmi elit lényegi érdekazonosságaira és az írástudók árulására –
ez is valami.
Kinek milyen szerep adatik.
De én amúgy nem mártírkodni, hanem használni akarok,
Ehhez viszont egy minimális létbiztonságra lenne szükségem.
Lehet segíteni például:
1. Állásajánlattal
2. Munkaajánlattal
3. Anyagi támogatással
4. Ösztöndíjjal
5. Pályázati tanáccsal
6. Olcsó nyomtatási kapacitással
7. Terjesztéssel - megrendeléssel
8. Közhírré tétellel - utánközléssel
9. Tanáccsal: szociális segély, nyugdíj!
10. Alkalmi munka lehetőségével
11. Élelmiszer adományokkal
12. Biztatással, kritikával, szolidaritással
N.A.T. Szamizdat Kiadó
Boldog-boldogtalan bölcselete
Ízelítő az elkészült és tervezett füzetekből 2008.
I. Értelmiségi hivatás és hitvallás
II. Pokoljáró dudások sorsa
III. Írástudók bűnvallása és árulása
IV. Hála és köszönet: segítségadók
V. Álbarátok halálos ölelésében
VI. Nyílt hidegháborús játszmák
VII. A földi poklok bugyrai
VIII. A balgaság korholása
IX. Élethazugságok vizsgálatai
X. Otthontalanságok
XI. Rossz evés és ivás - vendégség
XII. A grundfoci dicsérete
XIII. Állatorvosi ló – mostohagyerek sors
XIV. A dologházak gályarabjai
XV. A szerelem csodái és gyötrelmei
XVI. Gyermekáldás vagy átok?
XVII. Családi kör és tűzfészek
XVIII. A nehéz iskolatáska
XIX. Bábel tornya
XX. Az éltető és a gyilkos humor
XXI. Közlekedés és utazás - tortúra
XXII. Isteni és emberi bölcsességek
XXIII. Egy jó társadalom „utópiája”
XXIV. A tiszta öröm végtelen forrásai
Elérhetőségeim:
Drótposta: nagyjeno@gmail.com
Honlap: www.boldogsag.net
Telefonszám: 387-37-16 és 06 20 22 01 58
Postacím: 1037 Budapest, Solymárvölgyi út 43.
Post scriptum:
Bővebb tájékoztatásért hozzám kell fordulni.
A segítségnyújtóknak kérésre megőrzöm anonimitását,
Az illetékes emberek és hivatalok hallgatását közzéteszem.
Nagy Jenő
MELLÉKLET
Petőfi Sándor
A MÁRCIUSI IFJAK
Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!
Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!
A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Milljom szív földobogott.
Egy szóvá s egy érzelemmé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem "lelkesűlés",
A szó "szabadság" vala.
Oh ez ritkaszép látvány volt,
S majd ha vénül a világ,
Elmondják az unokáknak
Ezt a kort a nagyapák.
És mi becsben, hírben álltunk,
Míg tartott a küzdelem,
De becsünknek, de hirünknek
Vége lett nagy hirtelen.
Kik nem voltak a csatán, a
Diadalhoz jöttenek,
S elszedék a koszorúkat,
Mert a szóhoz értenek.
E sereg, mely, míg a harc folyt,
El volt bujva vagy aludt,
Igy zugott a diadalnál:
Mi viseltünk háborut!
Legyen tehát a tiétek,
A dicsőség és a bér,
Isten neki... nem küzdénk mi
Sem dicsőség-, sem dijért.
És ha újra tenni kell majd,
Akkor újra ott leszünk,
És magunknak bajt s tinektek
Koszorúkat szerezünk.
Viseljétek a lopott hírt,
A lopott babérokat,
Nem fogjuk mi fejetekről
Leszaggatni azokat.
Abban lelünk mi jutalmat,
Megnyugoszunk mi azon:
Bárkié is a dicsőség,
A hazáé a haszon!
Pest, 1848. június
