2009. május 9., szombat

Morvai Krisztina válaszlevele Gusztos Péternek


Morvai Krisztina válaszlevele Gusztos Péternek

2009-05-07 12:17 barikád.hu


Kedves Gusztos Péter!

A hozzám írt nyílt levelét s az abban foglalt kérdéseket nagy örömmel fogadtam. Az önök, a magukfajták által kézivezérelt médiában ugyanis szinte lehetetlen a Jobbik, az új erő üzenetét eljuttatni az emberekhez, de az ön személyes érdeklődése és segítsége minden bizonnyal áttöri a hallgatás falát. Köszönöm! Bízom benne, hogy nem csak az ön kérdései jutnak el a magyar nyilvánossághoz, hanem a sajtó szakmai és etikai szabályainak megfelelően az én válaszom is.


Morvai Krisztina
Engedjen meg bevezetésképpen néhány általános gondolatot. Mint már az előző levelemben rámutattam, a Jobbik az SZDSZ végtelen pimaszsága ellen fellépő egyetlen magyar párt, amelynek jelenleg esélye van bekerülni az Európai Parlamentbe, majd pedig az Országgyűlésbe, nagy valószínűséggel leváltva önöket, mint harmadik erőt. Ezért félnek önök annyira a Jobbiktól.

Önök megszokták, hogy akadálytalanul tehetik tönkre Magyarországot, akadálytalanul privatizálhatják, s juttathatják haveri köreik kezére a nemzeti vagyont. Megszokták, hogy akadálytalanul sikkaszthatják el azt, a mi a magyar embereké, akadálytalanul szerezhetik meg a hatalmas pályázati és egyéb közpénzeket. Akadálytalanul sodorhatják az országot adósrabszolgaságba, s vihetik egy harmadik világbeli, elszegényedett gyarmat sorsa irányába. Akadálytalanul tehetnek bennünket, magyarokat palesztinokká a saját hazánkban. Megszokták, hogy ha valaki ez ellen fellázad, annak akadálytalanul kilőhetik a szemét, azt bebörtönözhetik, megkínozhatják, koncepciós eljárás alá vonhatják.

Ha valaki fel meri emelni a szavát az önök törpepártjának terrorja ellen, arra azonnal rásütik, hogy antiszemita, rasszista, fasiszta, esetleg trappista. S akkor az illetőnek vége. Elbúcsúzhat a munkahelyétől, nem tudja fizetni az önök országrombolása által rákényszerített Provident-kölcsönt, elárverezik az otthonát – hogy megszerezhessék a magukfajták –, hajléktalansorba kerül, tönkremegy. Eddig ez volt a sorsa annak, aki fellázadt a szemkilövető törpepárt és annak holdudvara ellen.

Ennek most vége, Gusztos úr. Megjelent AZ AKADÁLY. Úgy hívják: Jobbik Magyarországért Mozgalom. Amióta feltűnt a színen, kiderült: ki lehet mondani az igazságot, s a csillár nem szakad le. A legnagyobb ellenzéki párt is kénytelen volt igazodni, s „radikalizálódni”: már ők is kimondják, ami eddig kimondhatatlan volt, azaz: „Visszavesszük a hazánkat azoktól, akik túszul ejtették!” Azaz önöktől, Gusztos úr. Ez a mi kapcsolatunk tartalmának lényege. De e bevezető után jöjjenek a válaszok az ön konkrét kérdéseire.

1.
„Mit értenek az alatt, hogy Magyarország a magyaroké? Most nem a magyaroké? Akkor kié? Ki nem magyar Ön szerint, akié most az ország?”

Gyárainkat, energiaszektorunkat, vizeinket, s persze piacainkat a jelenlegi politikai elit szinte teljességében külföldi kezekbe adta. 2011-ben következne a termőföld – ha hagynánk. A Jobbik nem hagyja, európai parlamenti programunk talán legfontosabb eleme, hogy nem versenyezhetünk magyarként a saját termőföldünkért olyanokkal, akiknek ötször akkora nemzeti jövedelmük van, mint Magyarországnak. Ez ugyanis nem a tőke szabad áramlása, hanem gyarmatosítás, és ezt nem hagyjuk! El kell érnünk, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon. Sőt, a felsorolt nemzeti vagyon azon részét is vissza kívánjuk venni a külföldiektől, amely Magyarország és a magyar emberek túléléséhez szükséges. A magyar termőföld, a páratlan magyar vízkészlet, az energiaforrásaink, a magyar nemzet páratlan kincsei, s persze a magyar piac, ahol például hatalmas mennyiségű külföldi élelmiszer helyett egészséges, jó minőségű magyar élelmiszernek kellene lennie – nos, normális körülmények között mindez nem külföldi, hanem magyar kézben lenne. Ez a célunk, ezért valljuk, hogy Magyarország a magyaroké.

Folyamatos nadrágszíj-húzogatások és megszorítások helyett vissza kell vennünk azt, ami a miénk, és a külföldi nagytőke, a multik folyamatos kiszolgálása helyett stabil magyar gazdaságot kellene felépítenünk, hangsúllyal a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az élelmiszerkereskedelem, valamint a gyógy- és falusi turizmus fellendítésén.

„Kiket ért magunkfajták és magukfajták alatt? Megtenné, hogy pontosan definiálja, hogy mi alapján sorol be valakit ezekbe a kategóriákba?”

E témában Gusztos úr figyelmébe ajánlom – Kovács Zsolttal közösen írt – Magunkfajták című könyvemet (Kairosz Kiadó, 2008). Részlet a 130. oldalról: Arra a kérdésre, hogy kik a „Magukfajták”, válaszom a következő: Azok, akik nem szeretik igazán ezt az országot. Nem azonosulnak a magyarság sorsával, nem embercentrikusak, nem az ember van a gondolkodásuk középpontjában, hanem a profit, a pénz és a hatalom. Akik magukat tekintik a magyar véleményformálás egyedüli letéteményesének, akik úgy gondolják, hogy csak ők az értelmiség, a média, ők fújják a passzátszelet, ők tematizálják a magyar közbeszédet, őhozzájuk kell folyamatosan igazodni. Ők hihetetlenül sznobok, és elképesztően nagy önbizalmuk van. Erős „kapcsolati tőkéjük van”, és lenézik azokat, akik nem tartoznak ezekhez a bennfentes körökhöz.

Ez utóbbiak, Gusztos úr, a Magunkfajták, akiknek az érdekei eddig teljességgel háttérbe szorultak, ezért van nagyon nagy szükség a Jobbikra. Egyébként, mint bizonyára felismeri, a „Magukfajták” meghatározás tökéletesen illeszkedik az SZDSZ-re és üzleti, „értelmiségi” holdudvarára. Ezért írtam azt Önnek előző nyílt levelemben, hogy a Jobbik a Magukfajták pimaszsága ellen fellépő egyetlen párt.

„Mit ért az alatt, hogy meg kell akadályozni Magyarország további gyarmatosítását? Ki gyarmatosítja? Melyek azok a tények, amelyek alapján Magyarország gyarmati, félgyarmati státuszáról beszél?”

A Magukfajták elképzelése volt, hogy az ún. „rendszerváltozás” után a magyar emberek vagyonát, a nemzeti vagyont szinte egészében privatizálni kell, s az országba mindenáron hatalmas mennyiségű külföldi tőkét kell bevonni. Egyáltalán nem érdekelte önöket semmiféle igazságossági szempont, illetve Magyarország hosszú távú boldogulásának szempontjai. Elérték, hogy a magyar gazdaság szinte teljes egésze külföldi kézben van, az itthon keletkező profitot szinte teljes egészében külföldre viszik. Az önök receptje szerint a nagytőkések és a bankok a profitot privatizálják, a költségeket és a kárt pedig államosítják, a Magunkfajtákra hárítják, és a nyugdíjassal, a kiskeresetű emberekkel fizettetik meg. A magyar gazdaság szándékos tönkretétele és külföldi kézre játszása következtében és ettől függetlenül is folyamatosan veszik fel nemzetközi szervezetektől, külföldi bankoktól a kölcsönöket, akik ezért cserébe jogot formálnak arra, hogy Magyarországot gyarmattartókként irányítsák. Az állami támogatásokat, adókedvezményeket a külföldi „beruházók” kapják, a magyar vállalkozók, gazdák helyett. A Jobbik minden ilyen abnormális szabályt egy tollvonással megszűntetne, meg fog szűntetni.

A gyalázatos privatizációs szerződéseket pedig felülvizsgáljuk, hiszen a „lopott holmi visszajár”, a felelősöket pedig bíróság elé állítjuk. Magyarország és a magyar emberek adósrabszolgaságát felszámoljuk, hiszen a „kölcsönöket” már többszörösen visszafizettük.

„Mit értett az alatt, amikor egy beszédében azt mondta, itt az ideje annak, hogy rettegjenek, féljenek Önöktől azok, akik félnek és rettegnek Önöktől? Miért és kiknek kell Önöktől félnie és rettegnie? Miért örömteli az Ön számára, hogy Öntől és a Jobbiktól ebben az országban emberek félnek és rettegnek?”

Például az olyanoknak kell félni és rettegni, Kedves Gusztos úr, mint Ön! Ön, aki személy szerint is felelős 2006 őszén 14 ember szemenlövéséért, durva rendőri bántalmazásáért, az emberi jogok tömeges sárbataposásáért. Mint már előző levelemben hivatkoztam rá, ön aktívan akadályozta, hogy a parlament emberi jogi bizottsága kivizsgálja a 2006 szeptemberében történt jogtiprásokat, s ezzel megakadályozza a 2006. októberi tragédiát. Ön és a Magukfajták úgy képzelték, hogy minden következmény nélkül a fegyvertelen magyar tömegbe lövethetnek, mint dicső elődeik tették 1956-ban. Ez nem így van, Gusztos úr, önök felelni fognak gyalázatos bűncselekményeikért, s egyáltalán nem baj, ha ettől félnek is.

Félni kell persze a többi bűnözőnek is. Eddig az áldozatok rettegtek, egész falvak, szinte az egész magyar vidék, mostantól ideje, hogy a bűnözők rettegjenek. A falusi emberek folyamatos rettegésének véget kell vetni, s el kell érni, hogy határozott, kemény fellépéssel, ha kell, a bűn következményeitől való félelemmel megvédjük a kiszolgáltatott embereket. Tudja, Gusztos úr, a rendőrségnek nem az a feladata, hogy az önök diktatúrája ellen tüntetőket verje, könnygázazza és terrorizálja, hanem az, hogy az embereket a terménylopásoktól, falopástól, s az erőszakos bűncselekményektől megvédje. Hasonlóképpen reszketni kell persze a politikai-gazdasági bűnözőknek is, akik olyan helyzetbe hozták az országot, mint egy harmadik világbeli, lecsúszott, megnyomorodott gyarmatot. Jogász vagyok, ezért az igazság örömforrás és az igazságtétel örömteli dolog számomra.

„Ön komolyan gondolja azt, hogy azoknak a honfitársainknak, akik nem támogatják a kormány politikáját, a Hezbollah és a Hamász módszereit kellene követniük? Ha igen, miből jutott erre a következtetésre? Egyáltalán, komolyan gondolja, hogy a Hamasz és a Hezbollah módszerei, vagyis ártatlan civilek meggyilkolása bármely helyzetben követendőek lehetnek?”

Az ártatlan civilek meggyilkolása leginkább a Magukfajták által támogatott Izrael államra jellemző, akik legutóbb 7 ezer embernek okoztak halált vagy súlyos sérülést Gázában. S persze önökre, akik lelkesen lövetnek a tömegbe, majd kitüntetik azt a rendőrkapitányt, aki a feladatot végrehajtotta. Mint azt ön pontosan tudja, csak a csodán múlott, hogy 2006 őszén az önök brutalitása következtében senki nem halt meg, „csupán” életre szólóan megrokkantak sokan.

Miután az önök által kedvelt Izrael állam emberiség elleni bűncselekményei miatt feljelentést tettem, meghívást kaptam egy konferenciára, ahol hasonló gondolkodású jogászok jöttek össze, kutatva az igazságtétel lehetőségeit. Itt találkoztam egy palesztin kollégával, akinek Magyarország, különösen a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről beszéltem. Az illető összehúzta a szemöldökét, és ezt mondta: „Nagyon rossz emlékeket ébreszt bennem, amit a mai Magyarországról mesél, Krisztina. Gyerekkoromban a vacsoraasztalnál szüleim megtörten néztek egymásra, és azt mondták: Nincs mese, ki kell irtanunk a narancsfákat. Annyira leszorították a felvásárlási árakat, hogy már nem tudunk megélni. Azt mondják, zöldséget kell termelni. Egy év múlva ugyanők sírva vágták ki a zöldséget. Ebből sem tudunk megélni, ennek is leszorították a felvásárlási ágát. S mit gondol Krisztina, a harmadik évben miről beszéltek a vacsoraasztalnál? Arról, hogy el kell adni a földet, mert éhen halunk. S aki nem adta el a földjét a megszállóknak, attól elvették, s mindannyiunkat elüldöztek, menekülttáborokba szorítottak.” Ennyi a palesztin történet, Gusztos úr.

A Hamasz módszerén azt értem, hogy nem dörgölőzni kell a megszállókhoz, hanem a „konfliktus okát”, magát a megszállást kell megszűntetni. S mi magyarok most még időben vagyunk. Befejezzük a mezőgazdaság tönkretételét, megvédjük termőföldünket, megakadályozzuk a megszállást. Mert Magyarország a magyaroké!

„Ön híveinek azt javasolta, hogy fejezzék ki személyesen megvetésüket minden egyes alkalommal, amikor lehetőségük nyílik rá, ha szabad demokratákkal találkoznak. Pontosan milyen módon képzeli ezt el? Ön szerint csak szóban vagy akár tettlegesen is lehet zaklatni az SZDSZ tagjait?”

Az SZDSZ tagjai a maguk 1-2%-nyi támogatottságával nem félnek teljes terror alatt tartani az országot. Akkor most miért félnek hirtelen? Önöknek köszönhetjük egyebek mellett az előrehozott választás elmaradását és a gyalázatos bűnöket elkövető libatolvaj miniszterelnököt. Lehet, hogy önök nem érzik azt a haragot és megvetést, amit egész Magyarország érez önökkel szemben. Ezért javasoltam, hogy a magyar emberek megalázó meghunyászkodás helyett végre fejezzék ki önök felé megvetésüket, hogy önök tisztában lehessenek helyzetükkel. Büntetőjogászként természetesen senkit nem biztatok jogellenes cselekedetre, a jogszabályok keretei között is bőséges lehetőség van arra, hogy az önök által tönkretett magyar emberek kinyilvánítsák véleményüket, és elérjék, hogy önök ne érezzék ilyen kényelmesen magukat rémtetteik színhelyén, Magyarországon.

„Esetleg úgy, ahogy az Index újságírói jártak az Önök majálisán, amikor az Ön, Vona Gábor és Szegedi Csanád telefonszámát is tudó Jobbikosok zsidózták és bántalmazták a forgatócsoportot?”

Nem tudom, hogy ki bántalmazta őket, az én telefonszámomat rengetegen tudják, mert sokaknak megadom, nem vagyok pökhendi, magát felsőbbrendűnek képzelő politikus. Egyébként miből gondolta, hogy a támadók jobbikosok voltak? Nem lehettek például SZDSZ-esek? A Jobbik egyetlen egyszer nem érvelt az erőszak mellett, önök viszont kitüntették a szemkilövető, brutális Gergényi főkapitányt. Önök hívei az erőszaknak, Gusztos úr, nem mi!

„Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke szerint „a magyar embereknek elegük van abból, hogy a pénzükből, befizetett adóforintjaikból állami felügyelettel, állami koordinációval cigánytenyészet működik Magyarországon.” Ön egyetért ezzel a kijelentéssel?”

A kifejezéssel nem értek egyet, de azzal igen, hogy igazságtalan dolog a tisztességes, kemény munkából élő emberekkel megfizettetni sok dologtalan, sokgyermekes cigánycsalád segélyeit. A megoldás: segély helyett munkát. Meg kell szervezni, hogy a ma segélyből élő egészséges, munkaképes tömegek építsék az autópályákat, állami szervezésben, s ne méregdrága, külföldi cégek. Ugyanígy a gátépítés, az erdőtelepítés, mind fontos közmunkák, amelyekkel megoldható lenne a jelenlegi, végtelenül igazságtalan helyzet, s számos gazdasági, társadalmi probléma. Gyermeki jogokkal is foglalkozó jogászként azt mondom: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülei munkát végezzenek, ne otthon részegeskedjenek, s ő pedig rendszeresen iskolába járjon.

„A Jobbik szórólapjain, amelyen Ön, mint a párt európai parlamenti listavezetője is szerepel, a Jobbik által hitelesnek tartott sajtótermékek között a Kuruc.info is fel van tüntetve. Ön egyetért a Kuruc.info szellemiségével, hitelesnek tartja az ott megjelenő tartalmat? Ön szerint ízléses anyák napját egy Adolf Hitler verssel köszönteni?”

Az önök által kézben tartott média teljességgel elhallgatja a Jobbikkal kapcsolatos híreket. Azt képzelték, hogy így „megúszható” az új erő sikeres szereplése az európai parlamenti választáson, majd az országgyűlési választáson. Nem így lett, mert vannak olyan – főként internetes – fórumok, amelyen szerepelnek a Jobbikkal kapcsolatos hírek. E fórumok kerültek felsorolásra a szórólapon.

A kuruc.info vonatkozásában önöktől, liberálisoktól tanulok: ha valami nem tetszik, azt átugrom, ha valami érdekel, azt elolvasom. Ilyen a vélemények „szabad piaca”, amit önök oly lelkesen védelmeznek, amikor mondjuk az RTL primitív műsorairól van szó. Felnőtt emberként a legkülönbözőbb információk között jól eligazodom, döntéseim során a saját értékrendem ad eligazítást. Önnek ugyanezt javaslom. Anyák napját nem ízléses Adolf Hitler-verssel köszönteni, éppen ezért anyák napján nem azt olvasgattam – ahogy ön tette –, hanem három csodálatos lánygyermekem megható köszöntőverseit, dalait hallgattam, s ajándékaikban gyönyörködtem.

Budapest, 2009. május 7.

Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Morvai Krisztina

2009. május 5., kedd

TÉKOZLÓ HOMÁR

Futárnak jelentkeztem a Gastroyalhoz
2009.05.05. 01:48 | szily 

Egyelőre óvatosan kezeljük, vagyis nem vesszük készpénznek, amit Attila leírt a Gastroyalról, hiszen végül is kidobták a cégtől egy beszélgetés végén, ami abból a szempontból nem csoda, hogy felvételi beszélgetés volt, ő meg alaposan beszólt a reménybeli munkaadónak. Szóval elfogult lehet Attila, de ezzel együtt érdekes, amit leír az ismert ebédeltető cég felvételi módszereiről. Főleg érdekes lesz, ha mások is meg tudják erősíteni, hogy aki futár akar lenni, annak több mint negyedmillió forint kauciót kell letennie. Futárok, jelentkezzetek és meséljetek! Fordulatos sztori alant.

NO CIGÁNY, NO TB, NO NYUGDÍJ, NO HAJ 

Futárnak jelentkeztem a Gastroyal-hoz.

Miután elküldtem az önéletrajzomat, elég hamar visszahívtak és egy ugyancsak közeli időpontban már mehettem is az állásinterjúra. Mivel a saját autó feltétel volt, ezért előző este elmentem lemosatni az autómat, mivel úgy gondoltam, az ápoltság nem csak a jelentkezőkre vonatkozik. 11 órára szólt az időpont, előtte körülbelül tíz perccel meg is jelentem a Csepel Művek területén található telephelyükön. Bementem az épületbe, ahol a lépcsőfordulóban egy barátságtalan munkatársuk fogadott és egy adatlapot nyomott a kezembe, amit nem értettem, mivel adataimat már elküldtem e-mailben. A fénymásolt lapon ilyen kérdések voltak: Milyen területen szeretne dolgozni? Kap-e rendszeresen segélyt? stb. Miközben írtam, mellettem a munkatárs emelt hangon oktatta ki a másik jelentkezőt.

- Maga a konyhára akar jelentkezni? De Béla, maga töltse ki a lapot, ne a rokona. Az nem jó, ha ön nem tud írni! – ekkor egy kicsit elbizonytalanodtam, úristen, ide akarok jönni valóban dolgozni? – majd felém fordult:

- Na, mi az, gondot okoz kitölteni? – kérdezte.

- Én ezen már túl vagyok - én már elküldtem az adataimat, futárnak jelentkeztem.

- Ja, mért nem ezzel kezdted, a folyosó végén vannak a többiek! - válaszolta. Elindultam arrafelé, de már a csapat is felém indult, ugyanis 11 óra lett. Párbeszédünket meghallotta egy jól öltözött, kultúráltan kinéző cigány srác is, aki bizakodva felém fordult:

- Van gépkocsivezető-felvétel? Merre? Azt szeretném én is csinálni!- csillogtak a szemei.

- Akkor jó helyen jársz, épp most kezdődik a felvételi tájékoztatás - mondtam neki. Ekkor mellém ért a szállítási vezető, aki kinyitott egy ajtót és kérte, lépjünk be. A cigány srác előtt azonban megállt.

- Főnök úr, gépkocsivezetőnek szeretnék jelentkezni.

A szállítási vezető azonban így szólt:

- Éppen elegen vagyunk már így is! – majd mielőtt még kérdezett volna a srác valamit, becsukta orra előtt az ajtót. Kínomban mosolyogtam egyet, mert mielőtt beléptünk, az ajtó felett ott lifegett a cég szlogenje: „Merjünk nagyot alkotni!” Helyet foglaltunk, a terem közepén egy letakart biliárd asztal állt. A farmernadrágot viselő szállítási vezető is leült szétrakott lábakkal, majd pökhendi stílusban elkezdte: 

- A konkurenciát leverjük, legyőzzük, én már 17 éve itt vagyok, hosszú hajat nem tűrjük, konzervatív cég vagyunk. Na akkor térjünk a lényegre, a munkaidőre! … Na és akkor a bér: 11% a jutalék, 17 Ft a kilométertérítés. És a feketeleves: Kb. 270.000 Ft kauciót kérünk mindenkitől, ügye, mert hát pénzzel dolgozunk.

Az első három hónapban 150.000 a fizetés, 50.000-et azonban levonunk, így a harmadik hónap végén már csak kb.120.000-et kell befizetni. Az eddigiek után egy kérdésem volt az úrhoz, ugyan miért kell ezt, nem hiszem, hogy annyian kísértésbe esnének, ha meg egy-egy emberrel ez történik, miért a becsületes többséget kell büntetni, illetve fizetnek-e erre az összegre kamatot. Az úr kezei kissé remegni kezdtek.

- Hogy ilyen provokatív kérdést feltenni! Nem fizetünk. Ha valaki sikkaszt, mi nem fogunk évekig pereskedni! Ez jobb. 

Vajon a pénzszállítóktól is 5 millió kauciót kérnek? Majd folytatta:

- Ez nem bejelentett főállás, és a TB – és nyugdíjjárulékot sem fizetjük. Természetesen aki akarja ezt, majd befizeti- magának- tette hozzá cinikusan. Mellettem egy fiatal lány buzgón jegyzetelt, majd felnézett és megkérdezte:

- És a szabadság?

- Van, mindenki annyi szabadságra megy, amennyire akar, de fizetést arra az időre nem kap! 

Nem bírtam türtőztetni magamat:

- Hogy lehet ez?

-Nálunk ez a szokás.

-Ez nem szokás kérdése, minden munkavállalónak JÁR a fizetett szabadság és a munkaadó KÖTELESSÉGE a TB és NYUGDÍJJÁRULÉKOT az alkalmazottai után fizetnie!- vágtam közbe. Az úr már nagyon remegett:

- Jó, maradjál nyugodtan - szólt hozzám - de hogy te már nem leszel felvéve, az biztos. Majd gyors névsorolvasást tartott és mindenkit beosztott az első napjára - kivéve engem. A többiek felálltak, köszöntek, majd elhagyták a termet.Ketten maradtunk. Kínjában a telefonját nyomkodta, kerülte a tekintetemet, majd felállt és kezeivel kapálódzva értésemre adta, hogy távozzak. Én azonban közöltem vele, hogy főnökhöz méltatlan az a diszkriminatív stílus amit az elején mindannyiunk előtt eljátszott. Majd tudva, ennek az állásnak lőttek, már nem fogtam magam vissza:

- A társadalom is ilyen és különben is - alkalmazunk cigányokat!

- Hogyne! - mondtam - a konyhában ahol senki sem látja, de a megrendelőkkel csak árják tarthatják a kapcsolatot. Önnek, mint munkaadónak felelőssége van – nem csinálhatja ezt, vagy ha már rasszista, akkor ne az új jelentkezők előtt csinálja. 5-6 ilyen szituáció után már a cigányokat is megértem, hogyha utálják a fehéreket, munkát se találnak, egyes szórakozóhelyekre sem jutnak be, és ha ezek után agresszívé válnak, akkor meg egy jó indok, hogy mért nem alkalmazzuk őket. Illetve azt sem értettem, miért provokáló kérdés, hogy fizetett-e a szabadság és lesz-e TB-m?

Az úr nyelvét dugdosta, majd tovább remegett. Mikor már a folyosón voltam, megkérdeztem, tudnék-e a főnökével beszélni, mire készségesen úgy válaszolt:

- NEM!

- Jó, akkor majd az Interneten keresztül megkeresem a főnökét. 

Próbáltam a helyszínen illetékest keresni, de nem jártam sikerrel. Talán jobban járt volna a Gastroyal, ha szóba álltak volna velem. Most azonban így járt. 
 
Üdv. Attila

2009. április 30., csütörtök

CSAK EGY SZÁL GITÁRRAL

Arany János

TAMBURÁS ÖREG ÚR

Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az íhlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt.

Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,
S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása;
Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel; -
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb
Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,
Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...
Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő
- Tiszta remekké magába’ szülemlő -
Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,
Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt;
A hitujítás kora szűlte még azt:
Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,
Vagy erős hittel Istenhez emelve.

Mindezt öregúr, nem mintha kihozná
Kopogójábul - csak képzeli hozzá;
S ha nem sikerül kivitelben a dal:
A két öreg szerszám egymásra utal.

De azért nem tűri rajta meg a port;
Emlékezetes neki minden akkord;
Egy hang: s feledett régi dalra émed -
Szövege cikornyás, dallama német.

Az öreg úr így, dalai közt élve,
Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

Néha egy új dalt terem önkint húrja,
S felejti legott, már ő le nem írja;
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? - tünődik.

Sokra bizony már alig viszi dolgát:
Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.

Gyakorold is, amit valaha tudtál,
Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;
Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,
Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.

(1877. július 12.)

2009. április 29., szerda

Magyar Királyi Csendőrség 1881 - 1945


Magyar Királyi Csendőrség 

1881 - 1945 


 
 
 

Bajtársi összejövetelre 

Régi emlék, régi álom.

Tovaröppent ifjuságom

Az együttlét felidézi.

Erőnk ugyan nem a régi,

De a szivünk nem változott.

Bár sorsunk sok átkot hozott,

Ám jelszónknak nincsen párja:

„Az a legény, aki állja.”

És mi álltuk emelt fejjel

Hűséggel és becsülettel! 

v. Domokos Sándor

csendőr főhadnagy 
 
 
 
 

MAGYAR CSENDŐR 

INDULÓ  

Édes Hazám, magyar róna, magyar erdő, magyar vég, Téged járlak éjjel-nappal, télen-nyáron, nagyon rég. Népem biztonságát őrzöm megrendíthetetlenül, Érted élek, érted halok magyar népem egyedül, Érted élek, érted halok, híven, becsülettel, vitézül.  

Száműzetés lett a sorsunk, idegen föld borul ránk, Ne felejtsd el hű fiaid: érted éltek, szép Hazánk. Kakastollunk nem leng többé, járőrbe már nem megyünk. Szeresd, őrizd kicsi népünk, amikor már nem leszünk, Helyettünk is védjed őket, erre kérünk Istenünk. 

Első versszak: Fejér Károly - Második v.szak: v. Kiss Gábor 
 
 
 
 

Búcsúzik

az 

öreg csendőr  

Csendőrként éltem és csendőrként halok,

Sorsommal megbékélt öreg csendőr vagyok.

Velem volt az 

Isten,

mikor csendőr lettem, 

Hazámat, népemet szivemből szerettem.

Szolgáltam egy eszmét, őriztem egy népet,

Gyakoroltam erényt, becsültem a 

szépet. 

Köszönöm életem 

sok-sok boldog napját,

Amelyekről tudom, csak érdemlők kapják.

Rövid idő múlva az Úr előtt állok,

Földi életemtől örökre megválok.

Itéletem várom, de nem félek 

tőle,

Hiszem, hogy Isten is 

büszke a csendőrre. 

v. Kiss Gábor 

csendőr főhadnagy 

  
 

  
 
 
 
 
Hűséggel és becsülettel!
 
 
 

„Az a legény, aki állja.”

És mi álltuk emelt fejjel

Hűséggel és becsülettel! 
 

 

Adatforrás :http://www.csendor.com/magyar/index.html

CSONTVÁRY TÜKRÖZÉSEK



2009. április 28., kedd

PSALMUS HUNGARICUS


PSALMUS HUNGARICUS 


Mikoron Dávid nagy búsultában, 
Baráti miatt volna bánatban, 
Panaszolkodván nagy haragjában, 
Ilyen könyörgést kezde õ magában. 

Istenem Uram! kérlek tégedet, 
Fordítsad reám szent szemeidet, 
Nagy szükségemben ne hagyj engemet, 
Mert megemészti nagy bánat szívemet. 

Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban, 
Elfogyatkoztam gondolatimban, 
Megkeseredtem nagy búsultomban, 
Ellenségemre való haragomban. 

Hogyha énnékem szárnyam lett volna, 
Mint az galamb, elröpültem volna. 
Hogyha az Isten engedte volna, 
Innét én régen elfutottam volna. 

Akarok inkább pusztában laknom, 
Vadon erdõben széjjelbujdosnom; 
Hogynem mint azok között lakoznom, 
Kik igazságot nem hagynak szólanom. 

Éjjel és nappal azon forgódnak, 
Engem mi módon megfoghassanak, 
Beszédem miatt vádolhassanak, 
Hogy fogságomon õk vígadhassanak. 

Egész ez város rakva haraggal, 
Egymásra való nagy bosszúsággal, 
Elhíresedett az gazdasággal, 
Hozzá fogható nincsen álnoksággal. 

Gyakorta köztük gyûlések vannak, 
Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak, 
Isten szavával õk nem gondolnak, 
Mert jószágukban felfuvalkodtanak. 

Keserûségem annyi nem volna, 
Ha ellenségtül nyavalyám volna, 
Bizony könnyebben szenvedtem volna, 
Magamat attól megóhattam volna. 

De barátomnak azkit vélek volt, 
Nagy nyájasságom kivel együtt volt, 
Jó hírem-nevem, tisztességem volt, 
Fõ ellenségem, most látom, hogy az volt. 

Keserû halál szálljon fejére, 
Ellenségemnek ítéletére. 
Álnokságának büntetésére, 
Hitetlenségnek kijelentésére. 

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, 
Reggel és délben, este könyörgök, 
Megszabadulást tetõled várok, 
Az ellenségtõl mert én igen tartok. 

Te azért lelkem, gondolatodat, 
Istenben vessed bizodalmadat, 
Rólad elvészi minden terhedet, 
És meghallgatja te könyörgésedet. 

Igaz vagy Uram, ítéletedben, 
A vérszopókat õ idejökben, 
Te meg nem áldod szerencséjökben, 
Hosszú életök nem lészen a földön. 

Az igazakat te mind megtartod, 
A kegyeseket megoltalmazod. 
A szegényeket felmagasztalod, 
A kevélyeket aláhajigálod. 

Ha egy kevéssé megkeseríted, 
Az égõ tûzben elbétaszítod, 
Nagy hamarsággal onnét kivonszod, 
Nagy tisztességre ismét felemeled. 

Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben, 
Ötvenötödik dícséretében, 
Melybõl az hívek keserûségben, 
Vígasztalásért szörzék így versekben. 
  

Kecskeméti Vég Mihály

2009. április 27., hétfő

MAGYAROK SZÖVETSÉGE


A Magyarok Szövetségének céljai


(a Börzsönyi Nemzeti Tanács nyilatkozata alapján)

Mi, akik a Börzsönyben összegyűltünk, egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk súlyos megpróbáltatást él át, amely jövőjét veszélyezteti. Úgy döntöttünk, hogy megtesszük, amit tehetünk e veszély elhárítása érdekében, hogy élhető jövőt hagyjunk utódainkra. Elhatároztuk, hogy félre téve azokat a dolgokat, amelyek elválasztanak minket egymástól, azokra a tennivalókra összpontosítunk, amelyek összekötnek, és arra törekszünk, hogy sorsunk feltételeit magunk határozzuk meg abból kiindulva, hogy e létfeltételeknek a természettel és az isteni törvényekkel egyaránt összhangban kell lenniük. Ennek érdekében az alábbi közös célokban állapodtunk meg: 
A történeti alkotmányra alapozott közjogi és államrendszer létrehozása. 
Nemzetegyesítés. A magyar nemzetnek mindenki tagja, aki magyarnak vallja magát, függetlenül lakhelyétől, és részére a magyar állampolgárságot – később meghatározandó feltételek szerint – meg kell adni. Az elszakított nemzetrészek képviselőinek bevonása a nemzetet alapvetően érintő döntésekbe. 
Kisebb, két kamarás parlament létrehozása. A választójogi és népszavazási eljárás reformja, a csalás lehetőségeinek kizárása. Meghatározott időre és programmal megválasztott képviselők láthassanak el csak népképviseletet, helyi és országos szinten egyaránt. A képviselők vállalják a felelősséget tetteikért, legyenek felelősségre vonhatók, visszahívhatók. 
A nemzet hosszú távú céljait szolgáló nemzeti vagyonelemek közösségi tulajdonba vétele, közösségi tulajdonban tartása. 
A nemzet érdekein alapuló önálló magyar külpolitika. 
Helyi és közösségi pénz használata lehetőségének megteremtése, a Nemzeti Bank alárendelése a népképviseleti szerveknek. 
Az államadósság összetevőinek felülvizsgálata, jogosságuk megállapítása, a megszüntetésükre, illetve átütemezésükre vonatkozó tárgyalások megkezdése. 
A jogok és kötelezettségek arányának helyreállítása. Visszaélésszerű joggyakorlás tilalma, rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettsége. 
Közös felelősségvállaláson alapuló magyar honvédelem megteremtése. A magyar katonák jöjjenek haza, a külföldiek pedig menjenek haza. 
Átlátható közpénz-kezelési rendszer létrehozása, a visszaélések szigorú büntetése. A tisztességtelenül megszerzett vagyonok felülvizsgálata, és a kárpótlásokból, privatizációból kimaradtak anyagi-erkölcsi jóvátétele. 
Az ésszerűtlen nagyberuházások felülvizsgálata. 
A nemzeti tájékoztatás minőségi követelményeinek megfogalmazása és érvényesítse. 
Az állam és az önkormányzatok közjogi és gazdasági egyensúlyának megteremtése, az önigazgatás lehetőségeinek növelése. Önkormányzati rendvédelmi szervek felállítása (vadőr, halőr, mezőőr, csendőr). 
A népi hagyományokra is támaszkodó oktatási program az oktatás minden szintjén. A nemzeti jelképek és a hagyományok védelme. A léleképítő művészeti alkotások támogatási rendszerének kidolgozása. Az egyházak társadalmi súlyának helyreállítása. 
A családok védelme, a közösségek újrateremtésének ösztönzése. 
Nemzeti egészségügyi és nyugdíjrendszer kialakítása, segélyezési gyakorlat reformja. 
A földdel teremtő munkát vállalók földhöz juttatása, közbirtokosságok visszaállítása 
Programadás az állás nélküliek számára – a helyi erőforrásokra alapozott munkahelyek megteremtésével boldogulás helyben, térségi illetve kistérségi továbbképző központok felállítása (átképzések, pl. népi mesterségek, biogazdálkodás, stb.). 
A találmányok, a kutatás, fejlesztés kiemelt támogatása, a gyakorlati megvalósítás segítése. A termelőüzemek magyar tulajdonba kerülésének ösztönzése. 
A magyar termékek elsődlegessége, forgalmazásának segítése. A kereskedelem magyar kézbe vételének elősegítése. 
Minden tevékenységben az élő környezettel való összhangra törekszünk. 



A fenti célok másokkal kiegészülhetnek, de jelzik azokat a súlyponti kérdéseket, amelyekben elengedhetetlennek tartjuk a cselekvést. A fenti célok megvalósítása érdekében elhatároztuk, hogy Szervezői Testületet hozunk létre, amely véleményt nyilvánít képviseletünkben. Várjuk azon szervezetek, személyek jelentkezését, akik a fenti célokkal egyetértve, az ország újjáépítésében, az élhető Magyarország megteremtésében velünk összefogva, a fennálló hatalmi berendezkedéstől, politikai pártoktól függetlenül részt kívánnak vállalni.

Célunk, hogy felderítsük hazánk állapotát, meghatározzuk a nemzet jövője szempontjából legfontosabb lépéseket, munkacsoportokat hozzunk létre ezek kidolgozására, új alapokra helyezett népképviseleti és információs rendszert állítsunk fel, és a szükséges lépéseket megtéve 2009. augusztus 21-22-23-ra országos gyűlést hívhassunk össze, ahol rendelkezhetünk saját sorsunkról. 

Budapest, 2009. február 1.


http://www.karpathaza.net/nyilatkozat

*

*