HAZA A MAGASBAN

Illyés Gyula (1902-1983) 

Haza, a magasban 

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –? 

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket. 

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik. 

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak: 

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak. 

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba. 

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket. 

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál. 

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is. 

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek. 

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre. 

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot. 

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

PETŐFI SÁNDOR

A MAGYAR POLITIKUSOKHOZ
Lenézik a szegény költõket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az útból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy õket paripák viszik,
S mig a költõ tengõdik éhen,
Az õ szolgájok is hizik?
Vagy, ami még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak õk
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselõk?
Ti, kik úgy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, amint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költõk kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midõn már
A szellõk régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költõ,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költõ
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
Amelybe örök igazságit
Saját kezével írta meg.
S habár más nemzet föl se' venné
A költõket, ti magyarok,
Költõitek elõtt, tinektek
Illõ, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költõknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon...
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségibõl
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk esküdt idõ,
Nyelvünk is veszendõben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyújtottatok?
Ha hozzá léptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rúgjatok!
Költõk valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Õk ápolák s menték meg... és ti
Õket mégis lenézitek!
Pest, 1847. (december)

JÁTSZOTTAM A KEZÉVEL

Babits Mihály: Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

ZRINYI MIKLÓS - FESZÜLETRE

Zrinyi Miklós |  

FESZÜLETRE

 1.

  Sírtál már eleget lám Ariannáért,

  Fogyattad könyvedet csak egy violáért,

  Csak meg nem változtál, mint Biblis, semmiért,

  Édes Musám, fűért, s rothandó eszközért.

 2.

  Hídd ki most magadbul könyvedet nagy okért,

  Árassz cataractát szemedbül meltóért,

  Azért, ki köreösztfán függött bűneidért,

  Azki istened volt, megholt váltsagodért.

 3.

  Hogy nézhetsz emberre, ember teremtője,

  Így téged megcsúfolt ő hitetlensége,

  Annyi sok vett jókért, mint tenger fövenye,

  Mint latrot, mint tolvajt feszíte körösztre.

 4.

  Onnan is mutattad, igaz juhász voltál,

  Veszett nyájod után magasrul vigyáztál,

  Atyádnak vétkekért sokat imadkoztál,

  És elfelejtkezni vétkünkrül akartál.

 5.

  Virágzott tested is halálos sebektül,

  Ázott az szemed is igen bőv könyvektül,

  Szájad megkeserült az mérges ecettül

  Bajt víttál, harcoltál halállal vitézül.

 6.

  Vitézek Istene, te függsz az körösztfán,

  Ki győzedelmes vagy, s ezer sereged van.

  Hun karod, fegyvered, hun vitézséged van,

  Hun van angyali kar, hun istenséged van?

 7.

  Hej, mert te ezeket mind fottig letetted,

  Égi hatalmadat, nagy istenségedet,

  Az emberi testet magadra fölvetted

  Azért, hogy hullathasd érettünk véredet.

 8.

  Azért, hogy Poklokban láttad merültünk volt,

  Azért, hogy mi lölkünk örökségre megholt;

  Szálottál le égbül, azhun lakásod volt,

  Függöttél körösztfán, azkin tested meg holt.

 9.

  O, te nagy Jehova, kegyelem forrása,

  Kegyelmes Eloim, nagy Istennek fia,

  Seregek Istene, zsidóknak kirallya,

  Alfa és Omega és jók bizodalma!

 10.

  Látod, mi érdemünk, mint küvön hangyanyom,

  Sok bűnünk peniglen, mint levél az fákon,

  Mint örvény tengeren és fövény az parton,

  És mennyi madár jár levegőben szárnyon.

 11.

  De mindezeknél is nagyobb te kegyelmed,

  Annak vége nincsen, s azért bízunk benned.

  Mi hasznod féreggel neked törvényközned,

  Hatalmot mutatnod, és ránk fegyverkezned?

 12.

  Száraz polyva ellen, azkit szél elhordoz,

  Mutatod erődet, ha ránk haragot hozsz;

  Nem illik az harag, Uram, irgalmadhoz,

  Nagyobb dücsőséget bennek kegyelem hoz.

 13.

  Uram, nem miértünk, sem mi érdemünkért,

  Hanem kegyelmezz meg magad irgalmáért!

  Ne legyen heában, hogy fiad ontott vért,

  Körösztfán miértünk, az mi váltságunkért.

A DEPRESSZIÓIPAR

Antidepresszáns... Újra!!!  

Írta: Vári József  

Mindennemű kommentár helyett...

Egy könyvismertető... Szendi Gábor: Depresszióipar című könyvét ezekkel a szavakkal mutatja be a könyv kiadója:

A depresszióipar a hatalmas hasznot termelő gyógyszeripar dinamikusan terjeszkedő ágazata. Menedzserek, marketingesek, kutatók, tanácsadók és gyakorló pszichiáterek, orvosok hada működteti: méregdrágán eladható gyógyszereket törzskönyveztet, termel, forgalmaz, s megteremti árujához a vásárlókat, az úgynevezett "depressziósok" tömegét. A gyógyítás szellemét felváltotta a piac logikája. A könyv bemutatja, hogyan hamisítja betegséggé az életproblémákat a gyógyszeripar és a vele szorosan összefonódó orvoslás, hogyan sulykolják az emberek fejébe, hogy gondjaikat csak az - elemzések szerint hatástalan- antidepresszánsok gyógyítják. Szendi köntörfalazás nélkül, keményen fogalmaz, de méltatlanul vádolják pszichiátriaellenességgel; könyve éppenséggel egy jobb pszichiátriáért íródott. Hatalmas tudományos tényanyagot felvonultatva tárja fel, hogy a gyógyszeripar tudományhamísítása és propagandája szakembert és beteget egyaránt félrevezet. A könyv hatalmas tudományos tényanyagot felvonultatva mutatja ki, hogy az antidepresszánsok gyógyhatása a gyógyszeripar marketingfogása csupán, s tudományosan valójában nem igazolt. A szerző részletesen foglalkozik a mellékhatásokkal is, amelyek bizonyítottan öngyilkossághoz, agresszív cselekedetekhez, súlyos szexuális zavarokhoz, szorongáshoz, depresszióhoz, pánikhoz, stb. vezethetnek, s az antidepresszánsok elhagyása pedig súlyos megvonási tünetekkel jár. A Depresszióipar nem egyszerűen egy szűk érdekcsoport visszaéléseiről szól, hanem a gyógyszer-engedélyezés, az orvoslás és a gyógyszeripar intézményesült összefonódásáról, melynek következtében olyan egészségügy alakult ki, melyben az orvos akarva-akaratlan gyógyszer- és betegségkereskedővé, a betegek pedig vásárlókká válnak. A gyógyítás szellemét felváltotta a "piacot teremteni és minél többet, minél drágábban eladni" kereskedelmi logika.

Részlet a könyvből >>>

Forrás: http://www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu/depresszioipar.htm

AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA

2009. március 10.

Nagyböjt, 2. hét, kedd
Napi igehelyek  

Iz 1,10.16-20 

Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Fogjátok fel fületekkel Istenünk tanítását, Gomorra népe! Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Jöjjetek, és szálljunk perbe! -- mondja az Úr. -- Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha készek vagytok meghallgatni, majd a föld legjavából esztek. Ha azonban vonakodtok és ellenkeztek, kard emészt meg titeket. Bizony, az Úr szája szólt.''
Mt 23,1-12 

Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

NŐNAPRA

PETŐFI SÁNDOR

SZERETLEK, KEDVESEM!

Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyü termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas repülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod,
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve
Nincs élet nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz
Én is azt akarom,
Nincs az az áldazat,
Mely kicsiny ne lenne
Éreted hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Égy személyben minden,
De mindened vagyok,
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személybe te
Vagy mindenem nekem:
Lányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Örült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled,
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!

Debrecen, 1848 (November)